Mafalda és Amália szokás szerint elutazott a hétvégére, Isalinda is eltűnt, azzal, hogy majd két héttel később tér vissza. Viki örült a magánynak. Úgy érezte, újjászületett és ennek örömére kitakarította a konyhát, a nappalit meg a fürdőszobát. Noha máskor ezek a munkafolyamatok kifejezetten terhére voltak, az újjászületés jegyében olyan energiák szabadultak fel benne, hogy a takarítás szinte magától értetődő volt.


Mafalda leoltotta a villanyt és kiment. Viki végre egyedül maradt. Túl hosszú nap volt mögötte. Még mindig forgott vele a szoba egy kicsit, a feje is sajgott, de olykor-olykor sikerült elbóbiskolnia. Aztán ismételten felriadt és nézett az ismert sötétségbe. Carlosra gondolt, méltatlannak érezte magát hozzá és ettől nagyon elkeseredett. Megfogadta, hogy többet egyetlen férfi miatt sem rúg be, vége a reménytelen szerelmeknek és kiábrándulásoknak.


Késő este ért csak haza, miután kissé felöntött a garatra Raquellel. Pedig az ő feladata lett volna visszatartani a barátnőjét egy újabb ivászattól. De nagyszerűen megértették egymás bánatát. A férfiak mind disznók, hazudnak, mint a vízfolyás, még álmukban is csak hazudnak. Viktória nem tudta volna megmondani, hogy miért borult ki ennyire Salomé létezésének felfedezésétől, hiszen mindvégig sejtette, hogy Sérgiónak van állandó barátnője is. Talán jobban bosszantotta az a tény, hogy Salomé annyira nulla, vélemény és indulatok nélküli lény, mint az, hogy Sérgio hazudott neki.


Éppen indultak volna már, amikor Nuno, Raquel és Sérgio lépett be az ajtón. Sérgio egy pillanatra megtorpant, de éppen csak egy pillanatra, a tekintete egyik nőről a másikra vándorolt. Aztán Josué szeméből próbált kiolvasni valamit. De Nuno és Raquel már oda is lépett Vikiékhez.


– Ugye, nem mentek még? – kérdezte Raquel. – Nézzétek, van ott egy üres asztal, leülhetnénk együtt. Igyatok még ti is valamit!
Viki gonosz örömmel egyezett bele a dologba. Salomé zavartan álldogált, nem tudta, hogy a meghívás rá is vonatkozik-e. De Viki nem kegyelmezett neki.
– Salomé, gyere te is! Raquel, ez itt Salomé. Ő is francia szakos. Nem ismeritek még egymást?

A többiek tovább nevetgéltek, Nuno hiába próbálta rávenni Sérgiót, hogy inkább a szemináriumi dolgozat megfogalmazásában segítsen. Josué kikecmergett a hátsó sarokból és meghívta Vikit egy kávéra. Viki megkönnyebbülve ment ki, Raquel élvezte a beszélgetést, úgyhogy inkább maradt.


– Josué, te ismered Sérgio kedvesét? – kérdezte Viki hirtelen, miután váltottak néhány udvariassági mondatot. A pultnál álltak, egy-egy kávéra várva.
A fiú habozott.
– Csak azt ne mondd, hogy nincs neki, mert az előbb majdnem elszólta magát.
– Miért olyan fontos ez?
– Fontos és kész. Te a barátja vagy, biztos ismered azt a lányt.
– Nos, igen, ismerem.
– Ki az?
– Mit akarsz? Mondjam meg a nevét? Vagy mutassam meg?
– Miért, látod itt, a bárban?

Az informatika teremben Nuno és Josué vágott egymás fejéhez különböző kedvességeket, mikor megérkeztek.

– Ezt így kell írni! – jelentette ki Josué.
– Nem, nem elég szakmai – vitatkozott Nuno.
– Éppen elég szakmai. Nem kell mindent túlbonyolítani! A körmondataidat te magad sem érted!
– Ez baromság. A tanárok imádják az ilyen körmondatokat. Az se baj, ha nem értik, annál jobban tisztelnek érte.
– Micsoda marhaság ez? Miért kéne három sorban leírni, amit félben is lehet?

Mivel Raquel be se jött órára, Viktória felhívta a szünetben. A lány sokáig fel sem vette, aztán álmos, másnapos hangon jelentkezett be. Viki sejtette, hogy be is rúgott előző este. Az informatika óra után fogta magát, bevásárolt néhány dolgot és beállított hozzá. Nagyon rossz volt a lelkiismerete António miatt, ezért igyekezett mindent megtenni a barátnőjéért. Raquel pizsamában és fürdőköpenyben gubbasztott otthon, éjjel valószínűleg hányt is a sok benyakalt alkoholtól – két üres üveg állt az ágya mellett. Mivel Raquel egyedül lakott, nem volt senki, aki a körmére nézzen, minden Vikire maradt.


Viki arca lángba borult. Nem is igazán tudta, mit szégyell és ki előtt.
– Majd megtapasztalja ő maga, nem, Vick?
– Mit tudom én! Nem is kellek majd neki.
– Ó, már emiatt aggódsz? Hát ő kell-e neked?
– Kicsit félek tőle. Ha olyan nagyon erkölcsös ... Lehet, hogy nekem túlságosan is az.


– Azt nem hinném. Aszerint, amit eddig megismertem belőled, te alapvetően mintapéldánya vagy a jókislánynak. Csak az utóbbi időben voltak kilengéseid. De ha úgy döntesz, hogy Carlos nője leszel, mert tudom, hogy erre fog kérni, akkor vége a kalandozásnak, az idegen pasiknak, hallod? – Sérgio felemelte a mutatóujját és viccesen megfenyegette Vikit. – Arról már nem is beszélve, hogy számomra tabu leszel. Félig-meddig már most is úgy tekintek rád, mintha az lennél – nevetett és egy kicsit távolabb húzódott Vikitől.

Mikor kiértek a vörössalakos pályára, már sütött a nap. Szép volt a kilátás: csupa zöld domb a makulátlan kék ég alatt. Sérgio letette az ütőt és bemelegítő tornagyakorlatokat kezdett végezni.


– Ha már annyira le akartál feküdni valakivel, választhattál volna ismerőst.
– Sorry, én ismerőst választottam, de az ismerősöm elküldött a fenébe.
– Honnan az ördögből tudtam volna, hogy képes vagy egy idegennel lefeküdni? Mondom, hogy nem lehet kiigazodni egy külföldi nőn!

Mióta Lisszabonban volt, nem kelt ilyen korán. Már ötkor csörgött az órája, odakint sötét volt, Mafaldáék mélyen aludtak. Viktóriának eszébe jutottak a Vörösmarty utcai hajnalok, az ablak alatt elhúzó trolik, amelyek a nap kezdetét jelezték, a gimis nulladik órák, a kávé keserű íze.


Viki aznap már egyik fiúval sem találkozott. Raquellel ebédelt egy bevásárlóközpontban, aztán beült a Nemzeti Könyvtárba, azzal a nagy elhatározással, hogy kutatni fog. Vagyis a Szent Grál keresését olvassa, mert még addig sem jutott el korábban, hogy végigmenjen a történeten.


Az óra második felében gyakoroltak, az egymás mellett ülőktől lehetett segítséget kérni, így Raquel és Viktória kihasználták a lehetőséget a trécselésre. Viki mindenképp tudni akarta, mit magyarázott a másik Carlosnak olyan vehemenciával, de Raquel tagadta, hogy bármit magyarázott volna. Ő azt akarta tudni, hogy Nunónak milyen szándékai vannak, de Viki kikötötte, hogy csak akkor mondja el, ha Raquel vallomást tesz a Carlosnak tett beszédével kapcsolatban.


Huzakodás közben folyton röhögcséltek és olykor megfeledkeztek arról, hol vannak egyáltalán, Alícia hiába szólt rájuk. Clip Art képeket kellett dokumentumba illeszteniük, különböző plakátokat alkotniuk ezáltal, a képekhez valamilyen szöveget írniuk, a betűket formázniuk, különleges betűtípusba tenniük, színezniük, effekteket találniuk.

Viki elkezdte mesélni a történéseket a telefonhívástól kezdve, és mikor a tengerparti sétánál tartott, megpillantotta a két fiút: Sérgiót és Carlost. Úgy tűnt, nagyon elmélyültek valami fontos beszélgetésben. Viktória megtorpant, egy bokor mögé húzta Raquelt.


– Látod őket? Mit nem adnék érte, ha hallanám, amit mondanak!
– Lehet, hogy valami teljesen banális dologról társalognak. Például a hétvégi focimeccsekről.
– Lehet. Biztos csak üldözési mániám van, de azt hiszem, rólam beszélnek.

Mafalda nem nyugodott meg teljesen, noha Viki megígérte neki, hogy ha nem érez semmit Carlos iránt, nem fog járni vele. És nem áll az útjába. Nem, mintha egyikük is hitt volna abban, hogy Mafalda meghódíthatná a fiút. Nem volt az a fajta lány, aki az ujja köré csavar egy férfit, csak, mert úgy tartja kedve.


Amália érkezése véget vetett a témának, ha Amália ott volt, akkor ő uralta a beszélgetést, és ezt ezúttal a másik két lány nem is nagyon bánta. Amáliának természetesen mindig rendkívül fontos közölnivalói voltak, a buszon megismerkedett egy spanyollal, aki pofátlanul flörtölt vele, odahaza egyik régi szerelme kereste fel, mert legújabb barátnőjével is szakított: hát persze, Amáliát nem lehet elfelejteni.

Mafalda megérintette a karját:
– Vick, most őszintén: nem érdekel egyáltalán? Vagy csak azért nem engedted, hogy megcsókoljon, mert hülyíteni akarod?
Viki a fákat nézte, egy ággal suhintott a törzsekre.
– Nem akarom hülyíteni. Csak még szerelmes vagyok valaki másba. Azt hiszem.
– Valaki másba? De kibe?
– Erről inkább nem mondok semmit.


Mafalda megcsóválta a fejét.
– Én nem tudok rajtad kiigazodni.
– Nem vagy egyedül, már én se igazodom ki magamon.
– És hogy váltatok el? Mit mondtál neki?
– Hogy egy hét múlva meglátjuk.
– Addig kiszeretsz abból, akibe még szerelmes vagy?
– Nem hiszem, hogy ilyen gyorsan menne. De addig még beszélnem kell azzal a valakivel. Tudnom kell, hogy mindennek vége-e.

Mafalda korábban jött meg a hétvégi családlátogatásról, mint máskor. Mikor Viki hazaért, már nagyban pakolta ki a dolgait. Viki szívta a fogát a szalmakalap miatt, amelyet már a HÉV-en levett és a kezében lóbálta az utcán végig. Gyorsan beslisszolt a saját szobájába, elrejtette a kalapot és csak aztán köszönt fennhangon Mafaldának.
A lány visszaköszönt, de nem jött ki a szobájából.


– Az előbb mintha egy fiúval láttalak volna a HÉV-megállóban mondta csak úgy bentről.
– Ott voltál a megállóban?
– Nem bent, csak mellette mentünk el kocsival, és észrevettelek titeket.
Akkor biztos felismerte a kalapját is!


Viki hátradőlt és a tenger felé fordította az arcát. Végre kicsikart Carlosból egy bókot. Ha ez annak vehető. Mivel semmi nem történt még közöttük, a beszélgetésüket olybá is lehetett venni, mint két idegenét, akik akadémikus vitát folytatnak a társadalomban uralkodó párkapcsolati szokásokról, akár még a magukéról is, de anélkül, hogy jelen helyzetükre vonatkoztatnák.


Viki jó sok ilyen beszélgetést folytatott már Magyarországon is azokkal a fiúkkal, akik találkákra hívták vagy akikkel más körülmények között ismerkedett meg. Ő az elején mindig puhatolózásnak vette ezeket a társalgásokat, de legtöbbször kiderült, hogy a fiúk más nőkre gondolnak, régi kapcsolataikat siratják vagy egy ideált keresnek és rá, személy szerint rá, nem is kíváncsiak. Ez mindig sértette, noha valószínűleg természetesnek kellett volna tartania.

Levették a szandáljukat és a nedves homokban gyalogoltak. Nem volt túl meleg, de hűvös sem, igazi koranyári nap, amikor a szellő valósággal simogatja a ruhától nemrég szabadult bőrt, amely még nem szokott a levegővel való közvetlen érintkezéshez.


Viki úgy érezte, megtisztul ettől a látványtól és érzéstől. Carlos még csak megérinteni sem próbálta, mindent ráhagyott a szellőre. És Viki hálás volt neki ezért. Mindig Sérgióhoz hasonlította, a kísértőhöz, aki az első pillanattól kezdve alávetette és manipulálta. Carlos nem tudta vagy nem akarta manipulálni. Nem vetett be semmilyen módszert. Csak önmaga volt. Csillogó szemű, lelkes, udvarias, üdítő.


Mikor besötétedett, még elindult a levéllel és bedobta a legközelebbi postaládába. Csak, hogy ne legyen nála. Útjára bocsátotta.


Aztán éjfélig nézte a tévét a földszinten, levitte a takaróját és fekve nézte, végkimerülésig. El is nyomta az álom közben, a tévé meg úgy maradt, bekapcsolva. Arra ébredt, hogy már nincs adás, csak zörög az az átkozott doboz. Nagy nehezen feltápászkodott és kikapcsolta. Felvonszolta magát a szobájába és tovább aludt.

Viki megint lement a földszintre, megfogta a mappát, a papírt és a tollat, fölragadott egy széket és kiült a kertbe. Így legalább nem hallja a telefont.


Kedves Sérgio ...
Nem, miért lenne kedves?
Sérgio, te szemét ...
Azért így se lehet kezdeni.
Drága Sérgio ...
Rosszabb. Még rosszabb.
Sérgio.
Így, mindenféle jelző nélkül.

A következő telefon a konyhából riasztotta, éppen mosogatott egy szegényes ebéd után. Magában a Sérgiónak írandó levelet fogalmazta, keserű elégtétellel. Szinte mindegy volt, mivel bírja rá Sérgiót egy újabb találkozásra, de kettesben akart lenni vele. Még akkor is, ha hozzá sem érhet.


Nem szaladt az emeletre, normális tempóban ment föl. Biztos Kati az. És nincs valami nagy kedve beszélni vele.
De nem Kati volt.
– Szervusz, Vitória, nem bírtam estig várni.
Carlos.
Nem bírt várni.
Ez agyrém.

Délre ért haza. Nem találkozott senkivel a háziak közül. Azt sem tudta, milyen nap van. Péntek vagy szombat? Összefolytak a nappalok és az éjszakák, minden olyan új volt és szokatlan. Mafaldáék sehol. Szerencsére. Lehet, hogy szombat van és hazautaztak?


Vajon észrevették, hogy nem aludt itthon? Ha hazautaztak, nyilván nem. Ez a jobbik változat. Benyitott a saját szobájába és az ágyon talált egy cetlit. Hirtelen megijedt. Hátha mindent tudnak és azonnali hatállyal kirúgják az udvarházból. De hát mit tudnak? Az udvarházba nem szabad fiúkat vinni, de azt senki nem tilthatja meg, hogy kimaradjon és bárkivel töltse az éjszakát.

– Végleg befejezted Raquellel? – kérdezte hirtelen, de azonnal meg is bánta. – Tudom, nem akarsz róla beszélni – mentegetőzött.


António viszont hálás volt azért, hogy legalább nem csöndben ülnek egymás mellett.
– Végül is beszélhetek róla ... Nézd, az az igazság, hogy Raquel iránt már hónapok óta nem éreztem azt, mint régen. Nagyon lehasznált. Talán érted, mit akarok ezzel mondani.
Viki értette. Raquel tényleg ki tudta szívni az ember energiáit.

Életében először ébredt férfi mellett. Akihez szinte semmi köze nem volt. Különös érzés. Némi halvány büszkeség és az undor keveréke. Még majdnem teljesen sötét volt. Ki kellett mennie a mosdóba, óvatosan kibújt a takaró alól és megkereste a ruháját. Fázott. De a fájdalom szerencsére már elmúlt. Ahogy a félhomályban kibotorkált a fürdőszobába, arra gondolt, hogy jó lenne már otthon lenni. Aztán rájött, hogy olyan nincs is. Otthon.

António felkelt és kiment a mosdóba. A matracról látni lehetett a sziluettjét, ahogy a mosdókagyló előtt állt.
– A francba, hol az óvszer? – kérdezte a férfi hirtelen. – Nem láttad az óvszert?
Viki a fájdalmával és a haragjával volt elfoglalva, de erre kicsit magához tért.
– Honnan tudjam? Én nem láttam semmit.
– De rajtam sincs, hogy lehet ez? Lecsúszott közben? Nem maradt benned?


A lányra egyszerre jött rá a pánik és a nevetés. Azért a biztonság kedvéért igyekezett megvizsgálni magát belülről, de alig fért hozzá a saját hüvelyéhez, mélyre nem tudott nyúlni, ráadásul kedve se nagyon volt az elszenvedett „erőszak” után. Tessék-lássék tapogatózott, de nem talált semmit. Átfutott az agyán, hogy a gumi akár mélyebbre is mehetett, de azonnal el is vetette a gondolatot, ez abszurd.

süti beállítások módosítása