Az informatika teremben Nuno és Josué vágott egymás fejéhez különböző kedvességeket, mikor megérkeztek.

– Ezt így kell írni! – jelentette ki Josué.
– Nem, nem elég szakmai – vitatkozott Nuno.
– Éppen elég szakmai. Nem kell mindent túlbonyolítani! A körmondataidat te magad sem érted!
– Ez baromság. A tanárok imádják az ilyen körmondatokat. Az se baj, ha nem értik, annál jobban tisztelnek érte.
– Micsoda marhaság ez? Miért kéne három sorban leírni, amit félben is lehet?

– Látod, Josué, ezért kapsz te olyan gyenge jegyeket. Nem tudsz alkalmazkodni a portugál felsőoktatás alapszabályaihoz.
– Úgy gondolod?
– Persze, hogy úgy gondolom. Te úgy írsz, mint egy gimnazista. Nem is értem, hogy nem tanultad meg a körmönfont fogalmazást a szemináriumban.
– Már ott is idegesített.
– Aha, azért nem lettél pap?
– Nem, nem ezért nem lettem pap.

Viki és Raquel némi kaján örömmel figyelték a vitát – a fiúk annyira belemerültek, hogy észre sem vették őket. Alícia vigyorogva eszegette a chipseket.
– Fél órája megy ez – súgta oda a lányoknak –, együtt kell valami beszámolót megírniuk és folyamatosan hajba kapnak minden mondaton.
– Na, és melyen lennének a portugál felsőoktatás alapszabályai, Nuno? – kérdezte Alícia –, hadd okuljunk belőle mi is!

A fiú felnézett és megpillantotta Vikit. Kissé elpirult, morgott valamit. Úgy tűnt, esze ágában sincs felvilágosítani a társaságot.
– Miből kellene okulni? – hallatszott Sérgio hangja az ajtóból.
Viki nem rezzent össze. Most először nem.
– Nuno a portugál felsőoktatás alapszabályairól szeretett volna felvilágosítani bennünket, de úgy tűnik, mégsincs kedve hozzá.
– Ó, azt én is megtehetem. Ha érdekel titeket. Szia, Raquel.

A lányok időközben elhelyezkedtek egy-egy gépnél, Sérgio pedig bekecmergett két barátja közé, így a lányok háta mögött foglalt helyet. Csak Alícia látott mindenkit.
– Hadd halljuk! – biztatta Alícia.
– Nos, az alapszabály, hogy az órákon lapítani kell. Minél nagyobb némaságba burkolózol, annál kevésbé látják rajtad a tanárok, hogy nem tudsz semmit. Nem, mintha őket érdekelné, hogy tudsz-e valamit, a tanárokat egyetlen dolog érdekli: a saját karrierjük. Meg hogy ne mondj olyan szavakat, hogy szar.

A jelenlévők nevettek.
– És az írásbeli munkák? Mert Nunóék azon vitatkoztak, mennyire kell körmönfontan fogalmazni – vetette közbe Alícia.
– Nos, a szemináriumi dogáknál természetesen a lehető legkörülményesebben kell fogalmazni. Egy mondatodat három szakirodalmi idézettel alátámasztani. Lehetőleg a tanár saját cikkeinek sűrű citálása mellett. Mindenféle táblázatokat is érdemes alkalmazni. Fontos szempont még, hogy semmi újat ne akarj mondani. Ez a szociológia alapvetése: hosszas kutatásokkal bebizonyítani azt, amit már úgyis mindenki tud saját tapasztalatból.

– Na és a vizsgák? Hogyan vizsgázol? – kérdezte Viki. – Igaz, hogy nincsenek szóbeli vizsgák?
– Tényleg nincsenek. Miért, ez olyan furcsa?
– Magyarországon a vizsgák nagy része szóbeli. Legalább is a bölcsészkaron.
– Jó fárasztó lehet a tanároknak.
– Veszik maguknak a fáradságot.
– Egy nyolcvan fős évfolyamot végigvizsgáztatni szóban? Nem mondom ...
– Több alkalommal. Meg lehet csinálni.
– Na, a mi tanáraink eléggé zavarba jönnének, tisztelet a kivételnek. Hogy vizsgáztat az, aki maga sem tudja az anyagot?
– Jó kérdés. És mégis, hogy néz ki egy vizsga?
– Általában tesztek vannak. A tanárnak elég megnézni a megoldási kulcsot.
– Ez a lehető legnagyobb marhaság. Kifejtő kérdések?
– Olyan is akad.
– És arra is vannak technikák?
– Ó, hát persze. Az évfolyam nyolcvan százaléka bemagolja, ami elhangzott az órán és a tanár a saját szavait olvashatja vissza.

Viki eddig háttal ült Sérgiónak, de ennek hallatán kifacsarította a törzsét, hogy láthassa a fiút.
– Ezt komolyan mondod?
– Teljesen komolyan.
– Szó szerint jegyzetelnek?
– Szó szerint. Van, aki diktafont is használ.
– Szép kis értelmiség lesz belőlük. Szóbeli vizsga nincs, az írásbelire meg magolnak. Végül is eltöltenek négy-öt évet úgy, hogy egyszer sem szólaltak meg? Hogy a tanárok nem is hallották a hangjukat?
– És ne tudd meg, hogy ezek, akiknek az órán még sose hallottam a hangját, 18-ast, 19-est kapnak. Én meg jó, ha 16-ost.

– Na és a nyelvszakokon? Ott csak van szóbeli?
– Ahogy én tudom, nem. A kedv ..., szóval az egyik ismerősöm francia szakos, ő tud franciául, mert ott nőtt fel, de az egyetemen még sose kellett beszélnie.

Viki felfigyelt a nyelvbotlásra. Sérgio azt akarta mondani, hogy a kedvese. Szóval mégiscsak van kedvese. Már oda se figyelt, miket mond Raquel, aki ezen a pontos ugyancsak bekapcsolódott a beszélgetésbe, lévén érintett nyelvszakos. Viki visszafordult a gépe felé. Elkezdett magyarul olyan szavakat írni, mint HAZUG, SZEMÉT, ROHADÉK, aztán betűformákat keresett hozzájuk. De valójában alig tudta, mit csinál. Nem is értette, miért bántja ennyire Sérgio alattomossága. Ma reggel sem volt őszinte, nem bírta kinyögni, hogy van állandó barátnője! Minek ennyit alakoskodni? Most, hogy már úgysincs köztük semmi.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.25. 00:15:52

Attól tartottam Viki szólja el magát Raquel előtt.
Hu megkönnyebbültem!

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: