2009.11.13. 14:54
Huszonnyolcadik fejezet: Viszontlátás (1)
Mafalda nem nyugodott meg teljesen, noha Viki megígérte neki, hogy ha nem érez semmit Carlos iránt, nem fog járni vele. És nem áll az útjába. Nem, mintha egyikük is hitt volna abban, hogy Mafalda meghódíthatná a fiút. Nem volt az a fajta lány, aki az ujja köré csavar egy férfit, csak, mert úgy tartja kedve.
Amália érkezése véget vetett a témának, ha Amália ott volt, akkor ő uralta a beszélgetést, és ezt ezúttal a másik két lány nem is nagyon bánta. Amáliának természetesen mindig rendkívül fontos közölnivalói voltak, a buszon megismerkedett egy spanyollal, aki pofátlanul flörtölt vele, odahaza egyik régi szerelme kereste fel, mert legújabb barátnőjével is szakított: hát persze, Amáliát nem lehet elfelejteni.
– Hiába mondtam neki, hogy igenis szerelmes vagyok az én mérnök-lelkipásztoromba, arról akart meggyőzni, hogy ennek semmi értelme, Thomas úgyis visszatér majd Németországba és akkor ő itt lesz, hogy megvigasztaljon, tudjátok, olyan édes volt, meg is pusziltam, mire ő erőszakkal csókolgatni kezdett, kénytelen voltam kidobni.
Viki hamar visszavonult a szobájába, Amália továbbra is ugyanúgy idegesítette, mint az első nap, mikor megismerkedtek.
Sokáig feküdt nyitott szemmel a sötétben és gondolt felváltva hol Sérgióra, hol Carlosra. Carlos olyan friss élmény volt, hogy az ő arcát tisztábban maga elé tudta képzelni. Sérgio távolinak tűnt, noha pénteken látta, mintha évek teltek volna el időközben. Annál jobban sóvárgott utána.
Az éjszaka közepén felriadt. Megpróbálta felidézni, mit álmodott, mert azt tudta, hogy álmodott valami erotikusat, még érezte altestében az izgalmat, de nem bírta felidézni, ki szerepelt az álmában. Olyasvalami rémlett neki, hogy a sivatagban vagy tengerparton egy hatalmas homokgödörben fekszik meztelenül és egy férfi próbál lejutni hozzá. Emlékezett a homok forróságára és a vágyra, hogy érjen oda hozzá az a férfi. De az arcát nem látta.
Hétfő délelőtt megint ott ült Raquel mellett az informatika tanfolyamon. Alícia hanyagul hátradőlve magyarázott nekik, Viktória alig figyelt. Figyelte Alícia száját, de szinte egy szót se hallott abból, amit mondott. Mintha teljesen ismeretlen nyelven beszélne. Raquel sem tűnt valami buzgó diáknak. Késett, így nem tudtak beszélni. És mivel Alícia figyelmét nem vonta el semmi a diákokról, levelezni se volt alkalmuk.
A szünetben kiszabadultak a kertbe.
– Mi volt Carlossal? – kérdezte azonnal Raquel.
– Mesélj te előbb Gonçalóról!
– Mit meséljek?
– Milyen volt a koncert?
– Ja, a koncert. Egész jó volt ahhoz képest, hogy klasszikus zene.
– És?
– Mit akarsz tudni?
– Hogy egy pár vagytok-e, mi a francot akarnék tudni?
– Ilyen hamar António után ... Nem, azt hiszem, ez csak kétségbeesett összekapaszkodás volt.
– Érzel valamit iránta?
– Nem sokat. Inkább csak sajnálatot.
– Beszélt Mafaldáról?
– Beszélt egy lányról, akibe szerelmes, igen, de a nevét nem mondta.
– Biztos Mafaldára gondolt. Ha tudná!
– Mit tudna?
– Nem ezt nem mondhatom el neked sem. Másnak a titkát nem adhatom ki.
– Akkor mondjad már, hogy mi volt Carlossal! Felhívott? Találkoztatok? Meghalok a kíváncsiságtól!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.24. 21:38:01
Ismerem az érzést. Olyan mint a gáz. A rendelkezésére álló teret kitölti.