Carlos elfutott, bronzbarna bőrével, karcsúságával, lapos hasával olyan volt szinte, mint valami reklámfilm szereplője, noha annak valószínűleg kitépik az összes szőrszálát. Testhez simuló, boxer szabású sötétkék fürdőgatyát viselt és szerencsére már elmúlt az…

A férfi kiment, hogy elnyomja a cigarettát. Viki bebújt a takaró alá. António visszajött, csak egy gatya és egy póló volt rajta, lefeküdt Viktória mellé. Nem értek egymáshoz, a lány az oldalán feküdt, háttal a férfinak. Carlosra gondolt és arra, hogy úgyis mindegy. Akár…

Mikor kiértek a vörössalakos pályára, már sütött a nap. Szép volt a kilátás: csupa zöld domb a makulátlan kék ég alatt. Sérgio letette az ütőt és bemelegítő tornagyakorlatokat kezdett végezni. – Ha már annyira le akartál feküdni valakivel, választhattál volna…

Viki aznap már egyik fiúval sem találkozott. Raquellel ebédelt egy bevásárlóközpontban, aztán beült a Nemzeti Könyvtárba, azzal a nagy elhatározással, hogy kutatni fog. Vagyis a Szent Grál keresését olvassa, mert még addig sem jutott el korábban, hogy végigmenjen a történeten.…

Viki hátradőlt és a tenger felé fordította az arcát. Végre kicsikart Carlosból egy bókot. Ha ez annak vehető. Mivel semmi nem történt még közöttük, a beszélgetésüket olybá is lehetett venni, mint két idegenét, akik akadémikus vitát folytatnak a társadalomban uralkodó…

Viki kétszer is visszakérdezett, valóban Sérgióval beszél-e. A fiú nem tudta mire vélni ezt a különös viselkedést, nevetve bizonygatta, hogy ő az, Sérgio Mendes, és Vitóriát keresi, talán rossz helyen jár? Másnapra beszélték meg a rég esedékes találkát, ugyancsak a Jeromos…

Viki nem tudta, mit mondjon. Tegyen úgy, mintha fel sem ismerné? – Megismersz? Az ifjúsági szállásról. – Persze – felelte végre. António leült. Viki úgy találta, hogy nagyon vonzó égszínkék ingében. Igen, határozottan csinos férfi volt. – Nagyon sápadt…

süti beállítások módosítása