2009.11.14. 08:12
Huszonnyolcadik fejezet: Viszontlátás (2)
Viki elkezdte mesélni a történéseket a telefonhívástól kezdve, és mikor a tengerparti sétánál tartott, megpillantotta a két fiút: Sérgiót és Carlost. Úgy tűnt, nagyon elmélyültek valami fontos beszélgetésben. Viktória megtorpant, egy bokor mögé húzta Raquelt.
– Látod őket? Mit nem adnék érte, ha hallanám, amit mondanak!
– Lehet, hogy valami teljesen banális dologról társalognak. Például a hétvégi focimeccsekről.
– Lehet. Biztos csak üldözési mániám van, de azt hiszem, rólam beszélnek.
– Gondolod, hogy megosztják egymással az élményeiket? Tényleg, végül is csókolóztatok?
– Nem, Raquel, nem csókolóztunk.
– Te még mindig Sérgióba vagy belezúgva.
– De megölöm, ha kiad Carlosnak! Ha minden részletet elmesél neki rólam! Én megölöm!
– Ugyan már, a pasik nem szoktak ilyeneket megbeszélni.
– Biztos vagy benne?
– Hát ... António szerint nem szoktak. Csak a kurvákat meg az egyéjszakás kalandokat teregetik ki.
Viki ezen halványan elmosolyodott. Az biztos, hogy az egydélutános kalandját ott, a motelben António senkinek nem teregette ki.
– Sérgióból kinézem, hogy mindent kitereget.
– Hagyd már őket! Vagy menj oda hozzájuk, és kérdezd meg, rólad beszélnek-e éppen!
– Raquel, olyan elviselhetetlen tudsz lenni!
A két fiú közben befejezte a nagy társalgást, kezet fogott és elbúcsúzott. Carlos feléjük tartott, bár nem látta őket. Raquel a kezénél fogva kihúzta Vikit az útra.
– Szia, Carlos, hogy vagy? – kérdezte szemtelenül.
A fiú megtorpant, mint akit rajtakaptak.
– Szia, Raquel – felelte, de Viki szemébe nézett. – Szia, Vitória.
– Szia, Carlos.
Viki az álmára gondolt.
– Nem volt gond Gonçalóval?
– Ó, nem, semmi gond – Raquel pimaszul mosolygott. – És az én kis barátnőmmel?
– Ő nem egyszerű eset.
Carlos még mindig nem vette le a szemét Vikiről. A lánynak az volt az érzése, hogy egészen átlát rajta, hogy Sérgio most leplezte le. Talán valami csoda folytán megkapta azt az átkozott levelet még a hétvégén és annak a tartalmát is közölte Carlossal.
– Miért, te az egyszerű eseteket szereted? – szemtelenkedett Raquel.
– Nem, igazad van. A bonyolult esetek érdekesebbek.
– Mit beszéltetek olyan elmélyülten Sérgióval az előbb?
– Raquel!
Viktória mérgesen bökte oldalba a barátnőjét.
– Sérgióval? Semmi különöset.
– Na látod! – csúfolódott Raquel.
– Ha nem fogod be a szád! – ripakodott rá Viki.
– Úgy látom, jobb, ha megnémulok.
– Sziasztok! – lépett oda hozzájuk Nuno.
Már csak ez hiányzott!
– Beszélhetnék veled, Vitória? Egy pillanatra?
Viki tekintetét még mindig Carlos tartotta fogva. A fiú csodálkozva Nunóra pillantott. Aztán vissza a lányra.
– Muszáj most? Mindjárt vissza kell mennünk az órára.
– Kérlek.
– Ne haragudjatok! – mondta Viki és félrevonult Nunóval, de a szemét továbbra is Carloson tartotta. Raquel folyamatosan beszélt, Carlos azonban legfeljebb egyszavas válaszokat adott.
– Vitória! Hallottad, amit mondtam? – rázta meg finoman Nuno.
A lány csodálkozva nézett a brácsásra. Pillanatokra még azt is elfelejtette, hogy került oda, szemben vele. Belenézett az állítólag olyan csábosan kék szemébe és arra gondolt, hogy mennyivel semmitmondóbb ez a tekintet, mint Carlosé.
– Ne haragudj, figyelek – szedte össze magát Viki.
– Emlékszel, mire kértelek azon a napon, amikor eljöttél velem a konzervatóriumba?
– Hogy hegedüljek?
– Mondd, gúnyt űzöl belőlem?
– De hát kértél rá!
– Azon kívül. A végén.
– A végén ...
A lány úgy gondolta, hogy Nunónak meg kell ismételnie a kérését, ha egyenes választ akar.
– Azt kérdeztem, hogy el tudnád-e képzelni ... Hogy a kedvesem lennél-e:
– És most megismétled a kérdést?
– Igen, azt hiszem, épp elég időd volt gondolkodni.
Vikiből majdnem kibuggyant a nevetés. Ha ő egész idő alatt ezen gondolkodott volna! Ez a fiú tényleg nem létezik.
– Drága Nuno – fogta meg két kézzel a fiú két kezét –, volt időm gondolkodni, de akár ott helyben meg tudtam volna mondani, hogy ez nem jó ötlet. Soha nem tudnék a kedvesed lenni.
– Soha? Nem túlzol?
– Nem túlzok, soha. Ne haragudj, azt hittem, ez időközben számodra is világossá vált.
– Sajnos sejtettem – sóhajtotta Nuno. – De reméltem, hogy tévedek.
– Nem tévedtél. Azért ne haragudj rám! Jó?
Nuno bosszúsan rugdosta a földet.
– Beleszerettél valaki másba? Jársz valakivel?
– Ebben a szent pillanatban semmire nem tudok válaszolni. És nem is akarok. Raquel már elindult befelé. Mennem kell. Ne haragudj rám! Szia!
És futott az informatika terembe.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.24. 21:49:10
Őszinte szó, durva.
A brácsásnak fájhat.
Magában mindent tisztázhat.
Viki válláról egy kő leesett.
Könnyebb lett mindjárt az élete.
Van gondja bár bőven, gondja fonala előtte.
Gombolygathatja hosszan, bölcsen. Ne legyen harc belőle.