Viki hátradőlt és a tenger felé fordította az arcát. Végre kicsikart Carlosból egy bókot. Ha ez annak vehető. Mivel semmi nem történt még közöttük, a beszélgetésüket olybá is lehetett venni, mint két idegenét, akik akadémikus vitát folytatnak a társadalomban uralkodó…

Levették a szandáljukat és a nedves homokban gyalogoltak. Nem volt túl meleg, de hűvös sem, igazi koranyári nap, amikor a szellő valósággal simogatja a ruhától nemrég szabadult bőrt, amely még nem szokott a levegővel való közvetlen érintkezéshez. Viki úgy érezte, megtisztul…

Viktória korán ébredt, odakint még egészen sötét volt. Először azt se tudta, milyen nap lehet. A belvárosi lakás felújításra szoruló falai rosszkedvűen emelkedtek a feje fölé. Aztán eszébe jutott: 1994 van, november és szombat reggel. Viktória egyedül feküdt az ágyban, pedig…

süti beállítások módosítása