2009.11.01. 07:28
Huszonharmadik fejezet: Amit el kell veszteni (3)
António felkelt és kiment a mosdóba. A matracról látni lehetett a sziluettjét, ahogy a mosdókagyló előtt állt.
– A francba, hol az óvszer? – kérdezte a férfi hirtelen. – Nem láttad az óvszert?
Viki a fájdalmával és a haragjával volt elfoglalva, de erre kicsit magához tért.
– Honnan tudjam? Én nem láttam semmit.
– De rajtam sincs, hogy lehet ez? Lecsúszott közben? Nem maradt benned?
A lányra egyszerre jött rá a pánik és a nevetés. Azért a biztonság kedvéért igyekezett megvizsgálni magát belülről, de alig fért hozzá a saját hüvelyéhez, mélyre nem tudott nyúlni, ráadásul kedve se nagyon volt az elszenvedett „erőszak” után. Tessék-lássék tapogatózott, de nem talált semmit. Átfutott az agyán, hogy a gumi akár mélyebbre is mehetett, de azonnal el is vetette a gondolatot, ez abszurd.
– Megvan! – suttogta António félhangosan –, itt van, a padlón. Tiszta hülye vagyok, már majdnem szívinfarktust kaptam.
Viki nevetett, de nem volt ebben valódi vidámság, inkább annak a szomorú konstatálása, hogy neki csak ennyi jut, egy kínos közösülés (micsoda ocsmány szó), és egy lecsúszott óvszer. Valójában közelebb volt a síráshoz, mint a nevetéshez, erővel tartotta vissza a könnyeit. Nem, az önsajnálatnak most még nincs itt az ideje.
António közben befejezte a tisztálkodást és visszament a matrachoz. Lefeküdt a lány mellé, hátulról átkarolta. Viki nem akarta ezt az ölelést, de nem merte elutasítani sem.
– Azt hittem, már nem vagy szűz – suttogta a férfi. – Megint átvertél.
A lány megvonta a vállát. Nem akart beszélni. De lehet, hogy mégiscsak jobb beszélni, mint némán bámulni a falat.
– Nem kérdezted – felelte.
– De hogy lehet az, hogy a casanovád érintetlenül hagyott?
– Nem szerelmes belém. Ezért nem volt hajlandó elvenni a szüzességem.
Tárgyilagosan fogalmazott, mintha nem fájna neki.
– Ez is egy szempont.
Hallgattak egy kicsit. Viki nem tudta, mit kéne tennie, beszélgetnie? Elfészkelődnie? De ehhez semmi kedvet nem érzett. Kényelmetlen pozícióban feküdt, a férfi karja a nyaka alatt: várta, hogy mikor veszi már el onnan, de a világért se mozdult volna, vagy szólt volna neki.
– Nagyon rossz volt? – kérdezte António.
– Legyek őszinte? Nagyon.
– Sajnos a nőknek mindig fáj az első.
A lány nem volt ebben olyan biztos. Hogy ennyire fáj. Nem, António egyszerűen ügyetlen és érzéketlen. Ő meg rosszul választott. Most már mindegy. Majd hazamegy és elfelejti. Úgy érezte, hogy nem akarja többé látni ezt az embert, és alig várta, hogy elválhasson tőle. De csak feküdt ott, a kényelmetlen pózban, keze a lába között, mintegy védelmezőleg.
– Mondjad, biztos, hogy most már nem vagyok szűz? – kérdezte aztán. Érezte, hogy milyen ostobán hangzik ez a mondat, de tudnia kellett, hogy végre túlvan az egészen, átesett rajta, mint Szegvári a talicskán, ahogy a nagyanyja szokta mondani.
– Biztos – felelte a férfi, és Viki sejtette, hogy mosolyog.
– Csak azért kérdem, mert ... – de nem fejezte be. Hogy lehet ezt megfogalmazni? Nem beszélhet erről.
A férfi végre kihúzta a karját a nyaka alól, biztosan neki se volt olyan kényelmes ez a testtartás.
– Hogy te milyen kislány vagy! – mondta. – Nyugodj meg, átmentél a tűzkeresztségen.
– Akkor jó.
4 komment
Címkék: pánik óvszer fészkelődés kényelmetlenség
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csuri / Bariildi 2009.11.01. 18:59:42
Ügyes kislány. Egyre jobb lesz!
Kíváncsi vagyok, hogy folytatódik a történet a két pasival.... Mert csak előbukkan még Sergio is, nem??! Csodálkoznék, ha nem.... :)
Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2009.11.01. 22:40:47
gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.24. 08:54:17
Eszembe jutott egy vicc. Bocsi.
Idősebb házaspár házassági évfordulójukat abban a szállodában töltik ahol a nászutukat.
Reggel az asszony a lepedő közepébe fújta az orrát.
- Hát te mit csinálsz? Kérdezte döbbenten az ember.
- Emlékszel a nászéjszaka reggelén elvágtad az ujjad, hogy a becsületem meg védd?
- Igen.
- Most én védem meg a te becsületed.
