Mafalda korábban jött meg a hétvégi családlátogatásról, mint máskor. Mikor Viki hazaért, már nagyban pakolta ki a dolgait. Viki szívta a fogát a szalmakalap miatt, amelyet már a HÉV-en levett és a kezében lóbálta az utcán végig. Gyorsan beslisszolt a saját szobájába, elrejtette a kalapot és csak aztán köszönt fennhangon Mafaldának.
A lány visszaköszönt, de nem jött ki a szobájából.
– Az előbb mintha egy fiúval láttalak volna a HÉV-megállóban mondta csak úgy bentről.
– Ott voltál a megállóban?
– Nem bent, csak mellette mentünk el kocsival, és észrevettelek titeket.
Akkor biztos felismerte a kalapját is!
– Nem Carlos volt az, a tunavezető? – lépett ki végre a szobájából Mafalda. A hangja feszült volt.
– Ő a tunavezető? – csodálkozott Viki. – Ezt nem is mondta.
– Szóval Carlos volt.
– Igen, negyedéves szociológus, gitározik, énekel, meg zenét szerez, gondolom, ugyanarról beszélünk.
– Persze, hogy ugyanarról. És mi a fenét csináltál te Carlos Coutóval a HÉV-megállóban?
Mafalda egészen mérgesnek tűnt, mintha személyes sértésnek venné, hogy Viki Carlos Coutóval egy légtérben tartózkodhat.
– Beszélgettünk.
– Azt láttam, hogy beszélgettetek, de hogy kerültetek oda együtt?
– Mi ez, Mafalda, valami kihallgatás?
– Csak nem ráakaszkodtál?
– Én? Ráakaszkodtam?
– A francba!
Mafalda a földhöz vágta a napszemüvegét, amelyet addig a hajában tartott és idegességében cibálta le onnan.
– Hogy mit esznek rajtad a pasik, azt tudnám!
– Nem értem, Mafalda, valami közöd van Carloshoz?
A portugál lány sápadtan és remegő szájjal állt ott, Viki őszintén megsajnálta.
– Szerelmes vagy Carlosba? – kérdezte halkan.
Mafalda durván meglökte és leszaladt a lépcsőn, bezárkózott a fürdőszobába. Onnan hallatszott görcsös zokogása.
Viktória tanácstalanul állt a folyosón. Most mit csináljon? Először is visszacsempészi a szalmakalapot. Még csak az kéne, hogy ebből is botrány legyen. Megvizsgálta, hogy nem ragadt-e szőke hajszál belülről a kalapba, aztán visszatette oda, ahol találta. Jobb Mafaldát békén hagyni. Sőt, legjobb lenne elmenni otthonról, és nem zavarni a bánatát. Nem volt elég Sérgio? Valószínűleg Sérgióról Mafalda nem tudott, de az is lehet, hogy csak színlelte a vakságot, mert nem akart konfliktust. És közben beleszeretett Carlosba. Akinek a létezéséről Viki eddig még csak nem is vett tudomást. Mafaldának olyan lehetett Carlos, mint neki egykor a csellós fiú a zenekarban. Ráadásul tunavezető. Felsőbb éves. És még ki tudja, mi minden, amit Viki még csak nem is sejt.
Csak ne pont a mosdóba zárkózott volna be ez a lány! Mikor Viktóriának ki kéne mennie! Vette a táskáját és egy kardigánt, és lesietett a lépcsőn. Megállt a fürdőszoba ajtaja előtt.
– Mafalda, elmegyek sétálni. Ha nem akarsz beszélni velem, ne beszélj. De most engedj be a fürdőbe, mert pisilnem kell.
Először nem hallott semmit, aztán kattant a zár és megjelent Mafalda vörös, könnyáztatta, de halványan mosolygó arca.
– Csak te tudsz megnevettetni egy ilyen helyzetben! Pont most kell pisilned!
Viki megvonta a vállát.
Mafalda beengedte, de nem ment föl az emeletre, ott maradt az ajtó előtt.
Mikor Viki lehúzta a bugyiját és ráült a WC-kagylóra, várva, hogy meginduljon a vizelete, Mafalda megszólalt:
– Ne haragudj ezért a hisztiért!
Ez most beszélni akar! De ő nem tud beszélni, ha pisil.
– Semmi gond – nyögte.
– Nagyon szégyellem magam.
Viki forgatta a szemét. Így nem fog menni.
– Mafalda, felejtsük el, jó?
– Megígérem, hogy nem borulok ki, de kérlek, mondd el, mi van köztetek! Megteszed nekem?
– Mafalda!
Viki felemelte a hangját.
– Igen?
– Könyörgöm, hagyj nekem egy perc nyugtot, mert így nem tudok pisilni. Megteszed?
– Jaj, ne haragudj, már itt sem vagyok! Felmegyek a szobába, jó?
– Jó.
Miután végre egyedül maradt, csorogni kezdett a meleg vizelet is. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Megint a tőkehalas dal jutott az eszébe. És bevillant egy fantáziakép, ahogy Carlos fekszik a két lába között a tengerparton. Megrázta a fejét. Megtörölte magát és felhúzta a bugyiját.
Olyan vagyok, mint egy megszállott – gondolta –, állandóan a szex jár az eszemben. Normális dolog ez?
Felment a másodikra.
– Mafalda, itt vagyok.
– Gyere be!
A lány a saját ágyán ült, az ágytámlának támaszkodva, felhúzott térddel.
– Nem megyünk ki inkább a kertbe? Itt olyan sötét van.
– Rendben, menjünk ki a kertbe. Nézd, Vitória, tényleg nagyon hülyén viselkedtem. Remélem, nem beszélsz erről senkinek. Még Amália sem tudja.
– Azt hittem, mindent titkot megosztotok egymással.
– Ő szinte mindent elmond, de én azért nem. Elmondanád, hogy mit csináltál ott Carlossal?
– Épp akkor értünk vissza egy kirándulásból. A Costa da Caparicán voltunk.
– Nem is tudtam, hogy ismered.
– Most ismertem meg, mikor is? Péntek éjjel. A diszkóban. Gonçalóval volt, illetve az egész tunával, mert felléptek.
– De hogy kerültél te a diszkóba? Mindig azt mondtad, hogy ki nem állhatod az ilyen helyeket.
– Általában így is van, de pénteken kedvem támadt rá.
– És egyedül mentél?
– Nem, Raquellel.
– És ott megismerkedtél Carlossal. Istenem, miért nem én mentem péntek este diszkóba!
– Dehát te már rég ismered.
– Nem túl közelről. És soha nem táncoltam vele. Ugye, jó vele táncolni?
– Nem tudom, én se táncoltam vele.
– Hát akkor mit csináltatok?
– Semmit. Beszélgettünk.
– Eddig még semmi más nem is történt?
– Nem, Mafalda, semmi más.
– De ha ma elmentetek kirándulni! Ne akard nekem beadni, hogy még csak nem is próbált megcsókolni!
– Azt nem mondom, hogy nem próbálta.
– És te nem hagytad?
Viki megvonta a vállát.
– Ha engem próbálna megcsókolni! Isten már megint annak ad diót, akinek nincs foga.
– Micsoda?
– Egy portugál közmondás.
– Mely szerint Carlos a dió és nekem nincs fogam.
– Valahogy így.
Viki felnevetett.
– A kis fogatlan boszorka!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
