Megint csókolózni kezdtek, és Vikiben azonnal újjáéledt az izgalom. Aztán a férfi ráparancsolt, hogy tárja szét a lábait, és húzódjon az ágy végébe. Ő maga kiszállt az ágyból, letérdelt, és egy hirtelen nyelvmozdulattal végignyalta a lány punciját. Viki teste összerándult.

Ez teljesen más volt, mint Carlos próbálkozása. Ami ezután következett, azt csak az önkívület határán regisztrálta. A férfi fáradhatatlanul kóstolgatta, miközben egy vagy két ujját, a lány képtelen lett volna megmondani, hányat, becsúsztatta a hüvelyébe, és olykor finoman, olykor nekilendülve, nagyobb elánnal mozgatta.

Diogo nagy figyelmet szentelt a csiklójának. Úgy általában sokkal inkább foglalkozott az erogén zónái felfedezésével, mint Carlos. A férfi kísérletezett, és ahogy Viki a szeme sarkából látta, mosolyogva nyugtázta, ha visszajelzést kapott. A lány pedig borzongott a gyönyörtől. Ami nem jelenti azt, hogy Diogo eltalálta volna, pontosan mi szerez neki legnagyobb élvezetet. Ehhez talán több idő kell. Meg az, hogy Viki beszélni merjen arról, amit szeretne.

- Jó az neked, amit csinálok? – kérdezte a férfi, miközben a csiklóját, és annak környékét simogatta. – Vagy csináljam másképp? Szólj nyugodtan.

Beléptek a szobába, a férfi lepakolt. Viki hanyatt vágódott az ágyon. Diogo kiment a mosdóba. Lehet, hogy lezuhanyozik? Lehet, hogy elvárja Vikitől is? Ki tudja, elképzelhető, hogy nála ez a szabály. Különben is megizzadtak egy kicsit. Viki kivárt. Kényelmesen elnyújtózott a hűvös ágyneműn, amelynek tapintása nagyon jólesett. Lehet, hogy alszunk egyet. Nem bánom, akkor aludjunk.

Ebéd után megittak egy kávét, Viki mégis nagyon elálmosodott. Lassan andalogtak a városban, igyekeztek árnyékban maradni. De az utcákon alig lézengett valaki. A helyiek sziesztáztak, csak néhány turista tartott ki a melegben.

- Látom, nagyon elpilledtél. Jó lenne ledőlni, nem? – kérdezte a férfi.
- Jó, de nincs hová. Azért majd csak kibírom.
- Ha akarod, kiveszünk egy szobát. Van egy hotel a közelben.

Itt az ideje, hogy kijózanodj, gondolta a lány a szobájába menet. Diogo játszik. Nevetségessé teszed magad azzal, hogy úgy táncolsz, ahogy ő fütyül. Semmi értelme ebbe belemenni. Nyilván Otáviának akarja megmutatni, hogy van kivel szórakoznia, ha épp úgy tartja kedve. És, ha belemész, könnyen lehet, hogy a híre eljut Carlosig. Tán épp ez Diogo célja. Hogy bemosson egyet Carlosnak. Te meg itt felkínálod magad. Nagyszerű. Ügyes.

Péntek délután azonban Diogo alaposan meglepte Vikit. Tulajdonképpen egészen reggeltől fogva nagyon sokat foglalkozott vele, ami a munka rovására is ment. Paulo aznapra szabadságot vett ki, kettesben ültek az irodában, és úgy beszélgettek. Először egymástól távol, aztán Diogo odajött Viki mögé, hogy elmagyarázzon valamit a számítógépen, amit a lány nem értett, és aztán valahogy nem akarózott elmennie. Ránehezedett Viki székére, súrolta a karját, kisimított egy-egy tincset a homlokából.

Pocsék éjszaka, pocsék reggel. A legrosszabb az volt Viki számára, hogy nem tudta senkivel megbeszélni, mennyire megijedt. Az irodában Dona Lurdes elárasztotta munkával, Paulo is folyton ott ücsörgött, a lány nem tudott telefonálni São-nak, az egyetlen embernek, akit érdemes lett volna felhívnia.

Diogo bejött, megkérdezte, jól halad-e, szüksége van-e segítségre. Viki nemet intett. A munkát illetően abban a pillanatban nem volt szüksége semmire. Azzal meg nem akart előhozakodni, hogy milyen ostobán viselkedett előző nap.

A következő napok pocsékul teltek. Viki szinte senkivel nem beszélt egy emberi szót sem, csak szakmai dolgokról társalgott. Olykor Paulótól kérte, hogy magyarázzon el valamit, amit nem talált a szótárban, olykor Dona Lurdeshez ment át. Diogo sehol.

Mikor az alapító okirattal végzett, elkezdte fordítani a referenciamunkák listáját. Ez elég monoton feladatnak bizonyult, amely lehetővé tette, hogy olykor elkalandozzék a figyelme. Volt, hogy elmélázott, és nem dolgozott. Csak ült egy ideig, szeméből szivárogtak a könnyek. Paulo nem szólt rá. Tán észre se vette. Meg egyébként sem volt az a fajta, aki a szükségesnél többet beszél. Olykor még annyit sem.

Kedves Olvasóim,

szerencsés egybeesés, hogy pont kitört a nyár, és ilyenkor a tévé-sorozatok is szünetelnek ... De ne csüggedjetek, én nem tűnök el, csak ritkítom a posztok publikálását. Mostantól heti 2 alkalommal, kedden és csütörtökön olvashattok új részeket.

Jó nyaralást mindenkinek!

Carmesina

Diogo nem szólt hozzá egészen délig. Paulóval se beszélt túl sokat, aztán kurtán elköszönt, és lelépett. Viki azt gondolta, ebédelni ment, és pár perc múlva elindult ő is, bár rettegett attól, hogy a férfi terhére legyen, ha az nem kívánja a társaságát. Csak benézett a menzára, de Diogo nem volt sehol. Az ebéd olyan elviselhetetlen kinézetűnek bizonyult, hogy inkább le se ült az asztalhoz. Úgy döntött, eszik egy szendvicset a közeli kávéházban. Ott ment a tévé, és míg a szendvicsre meg a tejeskávéra várt, hallgathatta a híreket.

A búcsú pillanata hamar eljött, Viki úgy gondolta, hogy valószínűleg nem látja többet São-t, de ezt nem említette a barátnőjének. Megkönnyebbült, hogy újra egyedül lehet a szobájában. Szerette a magányt, ha nem nyomasztó helyen kellett elviselnie. Szinte semmire nem vágyott, legkevésbé arra, hogy másnap hétfő legyen, és dolgoznia kelljen. Még arra sem vágyott, hogy viszontlássa Diogót. Carlos pedig egyre inkább feledésbe merült, mintha csak álmodta volna.

Diogót másnap se nagyon lehetett látni, noha beugrott az irodába, nem hozott új anyagot, és elég szűkszavú volt. Péntek lévén délután már mindenki lazábbra vette a munkavégzést, noha hivatalosan nem végeztek korábban. Viki próbált csak a munkára koncentrálni, jól is ment neki, nem kínozta a vágy egyik férfi után sem, örült, hogy neki is jutnak effajta órák, mert az utóbbi időben nem sűrűn volt bennük része.

Másnap reggel kiadósat reggelizett a hotelben, egyedül. Vitt magával egy könyvet alibinek, de inkább nézelődött, nagyrészt öltönyös üzletembereket látott, volt egy-két jóképű is, akik némi kíváncsisággal bámultak át az asztalához, de senki nem kért engedélyt arra, hogy odatelepedhessen. Reggelizés közben ismerkedni kissé körülményes, és lehet, hogy nagy részük már aznap repül tovább valahová.

Diogo riasztotta fel ebből a révületből, amely néha, ha jól tudott koncentrálni egy-egy munkára, egészen magába szippantotta. A férfi megállt a széke mögött és nézte a képernyőjét. Rátette a kezét a széktámlára.

 A lányban hirtelen fájdalmasan tudatosult, mennyire kívánja. Kívánta az érintését, hogy észrevétlenül, csendben megcirógassa a nyakát. Nem tudott ennél tovább menni gondolatban, csak szuggerálta a férfit, hogy érjen hozzá, előbb még szorgalmasan gépelő ujjai megálltak a billentyűzeten. Szükségtelenül az egérhez nyúlt, hogy elmentse a szöveget, noha látta, hogy a gép automatikusan mentett.

Mikor visszamentek az irodába, Lurdes behívta magához Diogót, Viki meg leült a saját gépéhez (életében először volt saját gépe, noha csak átmenetileg, de jó érzéssel töltötte el) és bekapcsolta. Rögtön a jelszónál megakadt. Paulót nem merte megkérdezni, úgyhogy csak ült és nézett maga elé egy ideig. Kissé nevetséges volt a helyzet, ketyeg az óra, őt már ezért fizetik, és mégse csinál semmit.

Aztán bejött Diogo és Lurdes, utóbbi hozott egy paksamétát, letette Viki asztalára.

Épp ebédidőre értek a céghez. Bár Diogo azt javasolta, hogy Viki először inkább jelentkezzék be a szállodában, a lány úgy döntött, hogy az ráér. A vállalat a Torkolat negyedben tartott fenn egy irodaépületet, azon kevés modern épületek egyikét, amelyek itt valahogy helyet kaptak a XIX. századi és XX. század eleji villák között.

Csak Portóhoz közel ébresztette fel a férfi.

– Nemsokára megérkezünk, kislány – érintette meg a karját.

Viki összerezzent. Egy széles, egyenes sugárúton haladtak.

– Szeretném, ha látnád, mikor átkelünk a folyón. Tetszeni fog.

Egy ideig nem szóltak egymáshoz. Viki becsukta a szemét, az ablaküvegnek támasztotta a homlokát, vágyott arra, hogy ismét elnyomja az álom, de a férfi némasága túlságosan feltűnő volt ahhoz, hogy képes lett volna aludni. Diogo nyilván teljesen abszurdnak érzi a viselkedését, és megsejtette, hogy valamiféle féltékenység gyötri, azért ennyire szótlan.

A bordó VW már a kapu előtt állt, mikor Viki lement az utcára. Mindenét vitte, nem hagyott semmit az albérletben, csak a fekete-fehér tévét. A bőrönd nehezebbnek tűnt, mint valaha, és a lányon ott lógott még egy hátizsák, egy oldaltáska, meg pár műanyagzacskó. Nevetségesen nézett ki, kialvatlan volt, de örült, hogy viszontláthatja Diogót. A férfi, mikor meglátta, hogy cipekedik, kiszállt a kocsiból. Egy pillanat törtrésze múlva nyílt az anyósülés ajtaja.

Viki lezuhant az ágyra és a kezébe temette az arcát. De nem sírt. Csak forró volt, mintha lázas lenne. Eddig ezt az egészet még egyszer sem gondolta végig ilyen kegyetlen logikával. Kibúvót keresett valahol, felmentést önmagának. Szereti Carlost? Nem tudna érte áldozatot hozni? Nem tudna ellenállni Diogónak? Mi van, ha Diogo egyáltalán nem is kísérti többé?

– Nem csaltam meg – suttogta São.
– Nem?
– Nem. Csak majdnem. Aztán mégsem.
– Mi történt? Ha megkérdezhetem.
– Csókolóztunk Josuéval. Nagyon jó volt, annyira ... Annyira más, mint Márióval. Végre úgy éreztem, hogy tényleg kellek egy pasinak, mindenestül. Érted, mire gondolok?
– Persze, hogy értem.

São nem volt sehol, mikor Viki visszaért a Pióca házába. Pedig most már szívesen megkérdezte volna tőle, hogy mi történt Josué és közte. Levette a kölcsönkosztümöt és blúzt, betette a barátnője szobájába, aztán lement az udvarra, hogy begyűjtse a mosott ruhát. Nem volt sok, de legalább megszáradt minden.

Diogo nem volt már a titkárnő irodájában, és ahogy Viki elbúcsúzott Nunes mérnöktől, rájött, hogy fogalma sincs, hogy fog hazajutni. Mármint a Pióca házába. A titkárnő elmagyarázta neki, hol találja Andresent, még le is rajzolta egy cetlire, aztán útjára engedte. A lány elég nehezen igazodott ki a hevenyészett ábrán, elindult valamerre, beszállt egy liftbe, amelybe tán nem kellett volna, végül aztán úgy döntött, hogy a recepción kér segítséget, mert mindig legjobb a kályhától elindulni.

A cég Lisszabonon kívül, a Tejo partján foglalt el egy jókora területet, tömegközlekedve tényleg nem volt könnyű megközelíteni. Diogo előtt megnyitották a sorompót, váltott két szót a biztonsági őrrel, behajtott a kocsival az udvarba. Tulajdonképpen több udvar is nyílt egymásból.

Diogo kilencre jött, bordó Volkswagenje volt, biztos céges autó. Nem szállt ki, nem is parkolt le igazán, csak lassított, és Viki behuppant mellé. A szoknyája combközépig felhúzódott. De nem törődött vele. A férfi felé fordult és megpuszilta kétfelől.

Diogo idősebb volt, mint gondolta, negyven felé. Világos hajú, illetve inkább őszes, a szeme valami hihetetlenül kék. Meglehetősen nagy orra volt, de jól állt neki. Első látásra nem tűnt jóképűnek, mégis volt benne valami vonzó. Néhány pillanatig csak nézték egymást, fürkészően, aztán a férfi elmosolyodott. Nagyon kellemes mosollyal.