Végül Viki javaslatára ültek át hátulra, mert már nagyon szerette volna kényelmesebb testhelyzetben élvezni a simogatást, és - bár magának is alig merte beismerni - felébredt benne a vágy, hogy megnyíljon, nem csak lelki értelemben, bár a beszéd is jólesett. Mártont különleges…

Eleinte valóban csak élvezték az összebújást. Mindketten nagyon fáradtak voltak, jólesett meztelenül feküdni a takaró alatt, és alig mozdulni. Beszélgettek, csókolóztak, lustán, gyengéden. Vikinek eszébe jutott, hogy ilyenkor kéne megállítani az időt, mert ilyenkor él igazán,…

Péter nem lassított a tempón, nem következett be semmilyen átmeneti elernyedés, amit pedig Viki szívesen vett volna, de be kellett látnia, hogy ez a szeretkezés nagyon másképp működik, mint amit Diogóval megszokott. Gyorsabb volt, kevésbé lebegős, kevésbé finomrezgésekre hangolt,…

Megint csókolózni kezdtek, és Vikiben azonnal újjáéledt az izgalom. Aztán a férfi ráparancsolt, hogy tárja szét a lábait, és húzódjon az ágy végébe. Ő maga kiszállt az ágyból, letérdelt, és egy hirtelen nyelvmozdulattal végignyalta a lány punciját. Viki teste…

Carlos magáról is lerángatta a ruhát, kivéve az alsógatyáját. Kapkodott, és egy szót se szólt. Aztán megint Vikihez fordult, átölelte, a száját az övére tapasztotta, és úgy fordította, hogy a nappali felé induljanak, Vikinek hátrafelé kellett lépkednie. Valami olyan…

Aznap már másodszor zaklatta fel Carlos látványa annyira, hogy ne tudjon egy helyben ülni, se állni. Sokáig rótta a várost, míg végre hazakeveredett az elcsendesedett házba. Fellopózott a lépcsőn és kinyitotta az ajtót. Nem volt kedve bemenni, nyomasztotta a szoba, a magány, a…

Viki engedelmeskedett. Hátrahajtotta a fejét, úgy tűnt, hogy lebeg és legalább negyven fokos láza van. Aztán megérezte a fiú ujjait a lába között, olyan céltudatosan tapogatott a szemérajkak között, hogy már maga az érintés teljesen nedvessé tette a lány ölét. Így még soha…

süti beállítások módosítása