2010.06.12. 08:00
Hatvanötödik fejezet: Úton (5)
Egy ideig nem szóltak egymáshoz. Viki becsukta a szemét, az ablaküvegnek támasztotta a homlokát, vágyott arra, hogy ismét elnyomja az álom, de a férfi némasága túlságosan feltűnő volt ahhoz, hogy képes lett volna aludni. Diogo nyilván teljesen abszurdnak érzi a viselkedését, és megsejtette, hogy valamiféle féltékenység gyötri, azért ennyire szótlan.
Féltékenység. Hát, persze. Otávia mindig ilyen hatással volt rá. Még a segítsége, a kedvessége is megalázónak, lekezelőnek tűnt. Pedig a lány nem annak szánta. Csak Viki látta benne a mumust, az elérhetetlenül tökéletes nőstényt, aki mellett, előtt, után, akármilyen pozícióban is legyen, nem rúghat labdába. És féltékeny. Féltékeny Diogóra, aki senkije és semmije. Kedve lett volna ütemesen a kocsi ablakába verni a fejét.
– Megállok a következő benzinkútnál – közölte Diogo semleges hangon.
– Rendben.
– Akarsz inni egy kávét?
– Az jó ötlet.
– Reggeliztél?
– Nem.
– Gondoltam. Szoktál egyáltalán reggelizni?
– Általában igen.
– És mostanában hanyagolod?
– Úgy látszik.
– Nem akarok beledumálni, de elég rossz szokás.
– Tudom.
– Nagyon szótlan vagy ma.
– Te is.
– Én?
A férfi felnevetett. Levette a napszemüvegét, és a műszerfalra tette. A visszapillantó tükröt úgy állította be, hogy lássa Viki arcát. Most egyértelműen a tekintetét kereste. Ahogy összetalálkozott a szemük a tükörben, a lányt elöntötte a forróság. Halványan elmosolyodott.
– Na végre! Kezd olvadozni a jég – mondta Diogo. – Mitől vagy ennyire durcás ma?
– Nem is vagyok durcás.
– Otáviát majdnem lenyelted keresztbe. Mi bajod van vele? Azt hittem, kedvelitek egymást. Ő legalábbis nagyon szimpatikus lánynak tart.
– Nincs vele semmi bajom.
– Nézd, Vitória, játszhatjuk ezt a játékot is, de szerintem három vagy négy héten keresztül nem fogod bírni.
– Miféle játékról beszélsz?
– Arról, hogy nem vagy velem őszinte.
Viki hallgatott.
– Szóval? – folytatta a férfi, ismét a tükörben keresve a lány tekintetét. – Mi a bajod Otáviával? Féltékeny vagy rá?
Ez a pasi hihetetlen. Hogy lehet egy nőcsábász ennyire éles szemű? Vagy lehet, hogy azért jó nőcsábásznak, mert kitűnő megfigyelő?
– Miért lennék féltékeny?
– Azt te tudod. Például Carlos miatt. Azt hiszed, még van köztük valami?
– Nem, nem hiszem azt.
– Akkor azt gondolod, hogy Carlos vele hasonlít össze, és alulmaradsz az összehasonlításban?
Viki megint hallgatott.
– Aha, látom, a hallgatás beleegyezés.
– Ez így nem teljesen igaz.
– Hát? Mi bajod vele?
– Túl tökéletes.
Diogo megint nevetett.
– Dehogy tökéletes. Történetesen elég tökéletlen, és ezt én mondom neked, pedig szerelmes vagyok belé.
Viki nyelt egyet. Az, hogy a férfi szerelmes Otáviába, megint csak nem esett neki jól, noha elég nyilvánvaló volt ennek a valószínűsége.
– Én annak látom, a fene vigye el. Tudom, hogy csak beképzelem magamnak, mégis.
– Na, ez jó, legalább tudod, hogy az egész csupán a te agyadban létezik.
– Muszáj erről beszélnünk?
– Ha nem akarsz, nem muszáj. De talán nem is árt. Carlosnak is elmondtad mindezt?
– Esett róla szó köztünk, igen.
– És? Gondolom, megnyugtatott, hogy nincs igazad.
– Többé-kevésbé.
– De neked tökmindegy, hogy mit mond a kedvesed, ha egyszer a fejedbe vettél valamit, igaz?
– Nem tökmindegy.
– Mitől vagy ennyire bizonytalan önmagadban? Otávia se nem szebb, se nem okosabb nálad, sőt, azt hiszem, te legalábbis műveltebb vagy, mint ő.
– Köszi, hogy ezt mondod.
– Ez ténykérdés. Nem bóknak szántam. Ha bókolni akarok, majd szólok.
A férfi nevetése ragadós volt. Viki is vele nevetett.
Ráérősen megreggeliztek a benzinkútnál. Diogo elbűvölő volt és nem hozta többé szóba Otáviát. Se Carlost. Egészen más dolgokról beszéltek, utazásokról, nevetséges epizódokról egy-egy nyaralás kapcsán, Viki úgy érezte, hogy nagyon régen és nagyon jól ismeri a férfit, sokmindent láttak hasonlóan, értékelték egymás humorát. A lány egyre jobban felszabadult. Mikor visszamentek a kocsihoz, magától értetődően a férfi mellé ült. Semmire nem akart gondolni, egyszerűen élvezte a jelent. Egy időre még azt is elfelejtette, hogy mennyire vonzódik Diogóhoz. Elengedte magát, nem elemezgette folyamatosan a saját viselkedését. Mikor elfáradt, észrevétlenül elnyomta az álom, és valami kellemes öntudatlanságba süppedt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rozsdafarku 2010.06.14. 11:08:42
Szép álmokat, álmodozást!/Csak nehogy közben pisilni is kelljen!/:P
Rita24 2010.06.14. 12:22:43
Rita24 2010.06.14. 12:23:23
Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.06.14. 16:21:10
@Rita24: Ha nem lenne kavar, csalódnátok :) Nem, ezt már régebben megírtam, de nemsoká nehéz helyzetbe kerülök. :)
