"Ami a tanárodat illeti, ez tetszik, kicsit emlékeztet a mi kezdeti játékunkra, az irodában. Csak ti sokkal jobban elhúzzátok. Azt mondod, megfogadta a tanév elején, hogy csak diáklányként tekint rád. És a jelek szerint kínosan be is tartja … Te meg hol szenvedsz emiatt,…

Odalent mozgolódás támadt. A fiúk felálltak, nyújtózkodtak, néhányan elindultak kifelé. – Vége a meccsnek? – kérdezte Viki, mert teljesen elvesztette az időérzékét. – Nem, csak az első félidőnek. – Vajon Carlos feljön a szünetben? – Az meglehet.…

– Hát te? Mit csinálsz itt egyedül? – Összefutottam egy ismerősömmel és elment italért. – Valaki az egyetemről? – Igen, de azt hiszem, te még nem ismered. Gonçalónak hívják. A tunában játszott. – És ő szóba jöhet a bepasizás szempontjából? –…

Viki kétszer is visszakérdezett, valóban Sérgióval beszél-e. A fiú nem tudta mire vélni ezt a különös viselkedést, nevetve bizonygatta, hogy ő az, Sérgio Mendes, és Vitóriát keresi, talán rossz helyen jár? Másnapra beszélték meg a rég esedékes találkát, ugyancsak a Jeromos…

Viki nem tudta, mit mondjon. Tegyen úgy, mintha fel sem ismerné? – Megismersz? Az ifjúsági szállásról. – Persze – felelte végre. António leült. Viki úgy találta, hogy nagyon vonzó égszínkék ingében. Igen, határozottan csinos férfi volt. – Nagyon sápadt…

A feje azért fájt továbbra is. Tartogatott ilyen alkalmakra egy üveg bort, és elég rosszul bírta az italt. Éppen ki akart kászálódni az ágyból, mikor meghallotta a kulcs zörgését a zárban. Nagyon megijedt, mert úgy tudta, hogy Kati, a társbérlője csak vasárnap este jön…

Viktória korán ébredt, odakint még egészen sötét volt. Először azt se tudta, milyen nap lehet. A belvárosi lakás felújításra szoruló falai rosszkedvűen emelkedtek a feje fölé. Aztán eszébe jutott: 1994 van, november és szombat reggel. Viktória egyedül feküdt az ágyban, pedig…