Nem sokkal később Kati hívta fel. Jó régen nem beszéltek már, és Viki úgy gondolta, ennek a barátságnak örökre vége, de most mégis jólesett neki, hogy beszélhet a lánnyal. Nem volt bizalmas barátnője, az utóbbi időben sokkal közelebb érezte magához a férfiakat, mint a…

Aznap este, hogy másodszor beszélt Renátával, valaki bekopogott a konyhai kisablakon. Viki elmerült a tanulásban, először meg se hallotta. De az illető nem hagyta annyiban. Biztos megint Péter az, és már megint este, mikor nem lehet vele értelmesen beszélni. A lány nem mozdult. Mi…

Nem jutott sok idő beszélgetésre, Márton rohant is tovább. Viki elfelejtette említeni neki, hogy milyen ajánlatot kapott a szomszéd asszonytól, pedig szerette volna kikérni a tanácsát. Nem baj, majd legközelebb.Ült az íróasztala előtt, és gondolkodott. Lehet, hogy ez a…

A szülők betartották a szavukat. Persze minden értékeset elvitettek, és minden értéktelen dolgot, évek hosszú során át felgyülemlett szemetet otthagytak.  A lényeg Viki számára azonban az volt, hogy végre, március elején beköltözhetett a nagyi régi lakásába, Pétertől…

A lakás közel volt a belvároshoz, a metró vonalán, nem volt nehéz odatalálni, Viki jó korán elindult, hogy időben érkezzen, mint mindig, amikor ismeretlen helyre ment. Eszébe jutott az első alkalom Sérgióéknál. Nem is volt olyan régen, hogy ott téblábolt a házuk előtt, és…

10 komment

Címkék: lakás randi

Miután az urna bekerült a falba, a márványlapot rácsavarozták az üregre, és a pap elment, néhány percig még lehajtott fejjel álltak a szűk folyosón. Ahhoz, hogy más temetőlátogatók el tudjanak haladni mellettük, igencsak félre kellett húzódniuk. Viki tájékozódási pontot…

Viki mindenek előtt Diogót szerette volna valahogy elérni, mert sejtette, vagyis remélte, hogy ő próbált telefonálni, mikor elmentek a lakásajtó előtt. Péter megmutatta, hol a telefon, aztán magára hagyta, és csak legyintett, mikor Viki fizetésről beszélt. A lány a portugál cég…

süti beállítások módosítása