2011.07.21. 08:00
Nyolcvanhetedik fejezet: Tavasz (2)
A lakás közel volt a belvároshoz, a metró vonalán, nem volt nehéz odatalálni, Viki jó korán elindult, hogy időben érkezzen, mint mindig, amikor ismeretlen helyre ment. Eszébe jutott az első alkalom Sérgióéknál. Nem is volt olyan régen, hogy ott téblábolt a házuk előtt, és azóta se sikerült megtanulnia, hogy egy nőnek késnie illik. Megnézte magának a házat, de nem mert becsöngetni még, nem tudhatta, ott van-e Márton, vagy még valaki más, esetleg a lakás tulajdonosa? Ott ácsorogni sem volt túl bölcs dolog, így sétálni kezdett a túloldalon. Kegyetlenül fázott, ronda idő volt, fújt a szél, és hirtelen megátkozta magát azért, hogy egyáltalán eljött, legszívesebben sarkon fordult volna és elindul hazafelé, de legalább is beül egy kávézóba. Mit keres itt, minek jött ide, miért van erre szüksége?
De nem akarta megbántani Mártont, magyarázat nélkül eltűnni, nem, ezt nem tehette meg. Behúzódott egy szélvédettebb ficakba, és onnan figyelte a ház kapuját. Mint egy összeesküvő, gondolta magában, csak tudnám, mire esküdtem össze. Aztán valaki megérintette a vállát, és maga felé fordította. Nem ijedt meg, csak összerezzent egy kicsit.
- Nagyon fázol, szegénykém? Gyere, menjünk fel gyorsan, állítólag jól be van fűtve odafent.
A kapu tárva-nyitva állt, Márton előreengedte. Nem sokkal később egy idősebb asszony tűnt fel vödörrel a kezében, odaállt melléjük, a liftet várva. Nem szóltak semmit, de Viki nagyon kényelmetlenül érezte magát. Mind a hárman bepréselődtek a liftbe, Viki lopva az asszonyra nézett, vajon milyen arcot vág, vajon sejti-e, mi a helyzet, milyen viszonyban vannak ők egymással, és mire készülnek, de honnan sejthette volna, ostobaság volt erre gondolni, az asszony számára nyilván teljesen közömbös, mit fognak csinálni. Ugyanazon az emeleten szállt ki, mint ők, mintha biccentett volna, de lehet, hogy Viki rosszul látta. Márton a legközelebbi ajtóhoz lépett, lehajolt, és a lábtörlő alól elővett egy kulcsot.
- Ezt nem hiszem, tényleg van, aki ott tartja a kulcsát?
- Régimódi emberek ... Gyere.
A lakás valóban be volt fűtve, érződött a gázkonvektor szaga. Mint a nagyinál, olyan volt ez a szag. Ettől Viki otthonosabban érezte magát.
- Kié ez a lakás? - kérdezte, miközben Márton lesegítette a kabátját.
- Egy barátomé.
- És most hol van a barátod?
- Ne aggódj, nem fog hazajönni, amíg itt vagyunk.
Viki habozott, hogy levegye-e a cipőjét, Márton intett, hogy nem kell.
- Kicsit ideges vagy - állapította meg. - Ne tarts semmitől, csak az fog történni, amit te is akarsz.
- Igen, ilyesmit hallottam már valahol - mosolyodott el Viki.
- És, hazudott neked, aki ezt mondta?
- Nem.
- Örömmel hallom. Ez a mostani valaki sem hazudik.
- Tudom.
- Akkor megnyugodhatsz.
- Rendben.
10 komment
Címkék: lakás randi
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
LittleBear 2011.07.21. 08:54:43
most éppen lassú :-))
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.07.25. 21:45:47
LittleBear 2011.07.25. 22:05:56
Idővel a függőségem is megszűnik, de azért olvasni még foglak, maximum a kommenteléskényszerből gyógyulok ki :-))
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.07.25. 22:08:08
LittleBear 2011.07.25. 22:14:43
olvasód biztosan több van, csak nem szólnak bele a beszélgetésbe
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.07.25. 22:31:53
De nem mindenki szeret hozzászólni, vagy csak nagy ritkán ... Kinek milyen a kedve. Ne zavartasd magad, tényleg :-)
LittleBear 2011.07.25. 23:22:44
Dologidőben akkor az ember már a melóhelyen van, ott olvasni sem nagyon tud, de kommentelni sem. Van valami akadálya egy korábbi frissülésnek?
(Én mondjuk a reggeli kakaómat-kávémat fél hét körül szoktam meginni a gép előtt - aktuálisan internetfüggő vagyok - előtte-utána indul a reggeli verkli.)