Megkönnyebbülés volt, mikor Carlos bejelentette, hogy még aznap délután hazautazik vonattal. Otávia ellenkezett, pedig pontosan tudhatta, hogy Carlos miért döntött így. Volt idejük megbeszélni, míg Diogo komótosan végigvezette a házon Vikit, és egy kicsit meg is cirógatta. De…

Három vagy négy buszt is elengedtek, mire képesek voltak elbúcsúzni, pedig a buszok nem ötpercenként jártak. Végül Viki kapaszkodott fel a saját járatára hirtelen elhatározással, és hagyta ott Carlost. Érezte, hogy az arca piros, Carlos nem borotválkozott aznap reggel, és a sok…

A fiú felállt. Manuela néni tapintatosan bement a nappaliba, hogy a szerelmesek elbúcsúzhassanak. Carlos kivitte Viktóriát a teraszra. – Sajnálom, hogy hazudtam nekik, de nem értenék meg. Nem értenék, miféle kapcsolat van köztünk. Viki hallgatott. A nyomás megint…

A Pióca házában egészen más hangulat uralkodott, mint odakint, az utcán. Sónia népgyűlést, azaz lakógyűlést tartott a lépcsőházban. A hangja betöltötte az épületet. Rita, az állítólagos prosti és São a másodikról kísérték figyelemmel a szónoklatot, Matilda, Sara és…

Amint António kitette a lábát, Viki felkelt és villámgyorsan készülődni kezdett. Addig a pillanatig halasztgatta a levél megírását, de most úgy érezte, ez a legfontosabb tennivalója. Már maga a gondolat is felizgatta, hogy Carlosnak fog írni. Félt a reakciójától, félt attól,…

Viktóriát megdöbbentette, elkábította a vallomás. Ilyet még soha nem mondott neki senki. Nem is számított rá, nem ettől a fértitól, nem ebben a pillanatban. Noha milliószor elképzelte, hogy valamikor majd ilyet hall, egészen más előzményeket gondolt hozzá, más helyszínt, más…

António kilenckor újra telefonált, ezúttal a sarki kávézóból. Jöhet-e. Már hallott a Pióca által diktált szabályokról. Viki leosont a lépcsőn, nem látott semmi gyanúsat, hallgatózott, alig lehetett valaki otthon, mert csend honolt. Kinyitotta az ajtót és beengedte a férfit,…

süti beállítások módosítása