2010.03.15. 08:00
Ötvennegyedik fejezet: Nagymama és nagynéni (4)
A fiú felállt. Manuela néni tapintatosan bement a nappaliba, hogy a szerelmesek elbúcsúzhassanak. Carlos kivitte Viktóriát a teraszra.
– Sajnálom, hogy hazudtam nekik, de nem értenék meg. Nem értenék, miféle kapcsolat van köztünk.
Viki hallgatott. A nyomás megint ránehezedett. Carlos nem gondolta komolyan. Egy percig sem. Színházat játszott. Legszívesebben pofonvágta volna.
– Miféle kapcsolat van köztünk, Carlos?
– Már megint kezded?
– Már megint kezdem. Úgy rángatsz, mint egy rongybabát. Az előbb azt hittem ...
– Azt hitted, hogy komolyan beszélek?
– Igen, voltam olyan hülye, hogy azt higgyem.
– Nem, Vitória, én nem szegem meg a megállapodásunkat.
– A megállapodás szerint egyszer feküdtünk volna le. És te sem tagadod, hogy szeretnéd még sokszor megismételni.
– Az ember azt hinné, Sérgio után nem kell mindent tízszer elmondani neked.
Viktória most nem gondolkodott, pofonvágta Carlost, akit ez annyira váratlanul ért, hogy nem lépett félre. Vagy nem is akarta kikerülni.
– Jól van, Vitória, legyen elég a hisztiből.
– Tudod, Manuela nénédnek igaza van: nem tudott belőled úriembert nevelni.
– Ugyan már, ezek az ő elavult fogalmai.
– Tiszteletreméltó fogalmak.
– Te magad játszottad el a jogot, hogy tiszteljelek.
– Milyen cinikus lettél!
– Miért, mit vártál? Otávia telebeszélte a fejedet, mi? Ő mindig azt hiszi, hogy a dolgok pofonegyszerűek. Csak akarnia kell és minden rendbejön. Szeretne könnyíteni a lelkiismeretén.
– Te még mindig őt szereted? Erről van szó?
– Nem, nem erről van szó. Megértem, hogy szakított, hogy kalandot akart. De azért nem volt valami szép tőle, és ezt ő is tudja.
– De hát mi történt pontosan? Még együtt voltatok, amikor lefeküdt Sérgióval?
– Nem. Egyik nap szakítottunk, a másik nap a szemem láttára csókolóztak. Nem tudom, mikor feküdtek le egymással. És nem is érdekel.
– Miatta vagy dühös rám is.
– Nem, rád nem ezért vagyok dühös. Nem is azért, hogy lefeküdtél a te Antónióddal, noha a vak is láthatta, hogy belédestem.
A lány már sokadik alkalommal érezte, hogy a vér a szívébe tolul.
– Hát miért?
– Mert nem akarod megérteni, hogy így nem tudlak szeretni. Nem tudlak tisztelni. Hiába vagyok beléd szerelmes, a francba, az nem elég! Nem bízom benned.
Carlos ellépett a lánytól, a várat nézte mereven.
– Én is szerelmes vagyok beléd – mondta Viki egyszerűen.
– Tudom.
– Akkor meg miért nem bízol bennem?
– Mert nem vagyok képes rá. Aki egyszer eljátszotta a bizalmamat, az eljátszotta örökre.
– Carlos, ne mondj ilyeneket! Ez pont úgy hangzik, mint Mr Darcy a Büszkeség és Balítéletből.
– Gyerekek! Sokáig búcsúzkodtok még?
Manuela néni vékonyka hangja hallatára Carlos hirtelen magához húzta a lányt és megcsókolta.
– Jó éjszakát!
9 komment
Címkék: vallomás veszekedés szemrehányás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pincze 2010.03.15. 18:53:10
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.15. 19:04:43
pincze 2010.03.15. 19:37:06
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.15. 20:30:11
pincze 2010.03.15. 20:56:02
Csuri / Bariildi 2010.03.15. 21:00:26
A két öreglány megérkezése egyébként édes jelenet, jól írtad meg, teljesen életszerű.
Otáviától nemtom mért vár mindenki vmi cselszövéseket, ő csak az a cserfes, mindennekaközepében vagyok, majd én elintézem, elrendezem, lezsírozom, egyengetem, én legyek a közepe a dolgoknak, én huzigáljam a szálakat típus. Kicsit fárasztó, és néha elviselhetetlen, de nem feltétlenül rosszindulatú!
Majd kiderül igazam van-e?
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.15. 21:54:31
vén betyár 2010.03.16. 11:47:05
Alakul a nagy szerelem /csak még ők nem tudják/.
