Péter épp jókor hívta. Mintha ráérzett volna, hogy szüksége van egy barátra, akivel megbeszélheti, ami hirtelen rászakadt. Vagy két órán át szorították a kagylót, Viki beszélt és beszélt, a nagyiról, az anyjáról, a lakásról, hogy mennyire nem tudja most, mit gondoljon…

Viki megkönnyebbült, mikor elhagyhatta a kórházat. Az anyját beteghez hívták, így nem volt annyira feltűnő, hogy a lány képtelen viszonozni a váratlan közeledést. Pedig a nagyi halála akár közelebb is hozhatná őket egymáshoz. De Viki nem érzett magában sem kedvet, sem erőt…

Viki mosolyogva oldalba bökte Pétert. - Javíthatatlan vagy. Most is sajog mindenem, teljesen tönkre akarsz tenni? - Tényleg sajog? Nagyon meggyötörtelek? - Eléggé. Mindig olyan energiával veted bele magad a szeretkezésbe, mintha az életedről lenne szó. Előjön a karatés éned, és…