2011.04.05. 00:08
Nyolcvanharmadik fejezet: Egyedül, aztán mégsem (4)
Carlos röviden elköszönt az ismerőseitől, még azt se mondta meg nekik, mikor keveredik majd vissza a szállásra. Odatalál majd valamikor, a repülőt nem fogja lekésni. Viki kicsit megijedt ettől, csak nem azt tervezi Carlos, hogy vele tölti az éjszakát? Akár csak beszélgetéssel is? Ő mindössze egy-két óra együttlétre gondolt, semmiképp nem többre. De nem szólt semmit, majd elbúcsúzik, ha úgy érzi.
Hirtelen nem is tudta, minek ment bele a kávézásba. Illetve a közös ebédbe, mert fél óra bolyongás után megegyeztek abban, hogy úgyis közel az ebédidő, akkor már inkább beülnek egy étterembe. Séta közben Prágát figyelték, és elsősorban a látnivalókról beszélgettek, nem a közös múltról vagy arról, hogy mi történt velük azóta, mióta nem látták egymást. Mikor azonban végre találtak egy kedvükre való kis éttermet, és leültek, Carlos személyesebb dolgok felé terelte a beszélgetést. Viki visszafogottan mesélt, és rajtakapta magát, hogy akkor is féligazságokat mond, amikor tulajdonképpen bevallhatná a valóságot is. Úgy indult neki, hogy hazudnia kell, és ez átitatta az egész beszélgetést.
Arra a kérdésre, hogy van-e valakije, például, azt felelte, hogy persze, és úgy állította be az egészet, mintha Péter komoly kapcsolat lenne. Tulajdonképpen a Diogo iránti érzelmeiről beszélt Carlosnak, csak Péter személyéhez kötötten. A különös az volt, hogy szinte el is képzelte, milyen lenne, ha megtalálta volna a tökéletes szeretőt. Vajon miért kellett ez neki? Miért akarta elhitetni Carlossal, hogy vele minden a legnagyobb rendben, csak egy kicsit túlhajszolja magát a munkával meg a tanulással? Talán azért adta így elő, mert Diogótól azt hallotta, hogy Carlosnak van valakije? És nem akart alulmaradni? Nem akarta beismerni a vereségét, ha már összemérik a sorsukat. Győztesként akart ott állni, magabiztos, felnőtt nőként, aki pontosan tudja, mit mikor miért csinál. Pedig fogalma sem volt róla.
- Na és neked? Van valakid? - kérdezte Viki, de inkább csak udvariasságból, hiszen tudta a választ.
4 komment
Címkék: hazugság beszélgetés
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gabor4x 2011.04.05. 13:33:12
Sztem akkor válunk felnőtté, amikor már nem zavar, hogy nem tudjuk mit mikor miért csinálunk. De lehet, hogy nincs igazam. :)
