2012.05.29. 06:30
Kilencvenharmadik fejezet: Ki itt belépsz... (10)
- Csak kicsit kettesben akartam lenni veled, itt, ahol senki se zavar minket.
- Biztos, hogy senki nem fog zavarni?
- Ne aggódj. Eddig sem aggodalmaskodtál. Ez tetszik benned, nagyon bátor vagy.
- Lehet, hogy egyszerűen csak meggondolatlan.
A homokban ültek egymás mellett, Tarak simogatta Viki karját, megérintette az arcát, de egyáltalán nem úgy tűnt, mintha le akarná rohanni.
- Boldogtalan és elveszett?
- Nem is tudom. Ma nem éreztem boldogtalannak magam.
- Ma nem. De tegnap igen.
- Tegnap az voltam.
- És holnap?
- Sejtelmem sincs. Tudom, hogy mindez, ami itt van most, csupán erről a pillanatról szól. Nincs mögötte múlt és nincs jövő sem.
- Nem, ezt a pillanatot nem ragadhatod ki az életed folyamából. Valami miatt itt vagy most velem. Nem véletlenül. Egyszerű lenne most szeretkezni egyet, aztán holnap reggel úgy tenni, mintha nem történt volna semmi.
- De te nem akarsz így tenni.
- Nem akarom, hogy miattam elveszettebb légy. Tudod, mi járt az eszemben ma? Tudod, ki volt Draupadi?
- Tudnom kéne, jó voltam vallástörténetből. Gondolom, valami indiai mitológiai személy. De őszintén szólva most nem emlékszem. Meg is buktatna a tanárom.
Hirtelen egyszerre jutott eszébe Bognár, akinek a halála annyira megdöbbentette és Márton, akinek a kedvessége és bölcsessége most nagyon hiányzott. És bosszantotta, hogy nem tudja hová tenni Draupadit - ebben a teljesen abszurd, tengerparti, szex előtti helyzetben, ez tudta bosszantani.
Tarak mosolyát inkább csak sejtette, mint látta.
- A Pandavák felesége volt.
- Várjál, már rémlik valami. Hányan is voltak ezek a fivérek? Négyen?
- Öten.
- Az egyikük elvette ezt a Draupadit és mikor hazaértek, azt mondta, hogy hozott valamit, mire az anyja figyelmeztette, hogy meg kell osztania mindent a fivéreivel. Persze akkor nem tudta, hogy egy nőről van szó.
- Körülbelül így, látom, mégiscsak emlékszel.
- És Draupadira gondoltál... Vagyis arra, hogy... Nem, ezt biztos nem mondod komolyan.
- Neked is eszedbe jutott, biztos vagyok benne.
- Draupadi? Nem.
- Nem pont Draupadi, hanem az, hogy mindhármunkkal együtt légy.
Viki nem tagadhatta, hiszen eszébe jutott. Persze, mint valami abszurd ötlet, nem vette komolyan egy pillanatig sem.
- Még az is meggondolatlanság, hogy veletek maradtam. És most itt vagyok. Komolyan rá akarsz beszélni?
- Nem, nem akarlak semmire rábeszélni. Csak azt szeretném, ha szabadjára engednéd magadban ezt a gondolatot. Ne szégyelld és ne öld meg magadban.
- De miért akarnál te osztozni? Rajtam?
- Biztos nagyon különös ez számodra. Úgy érzem, ezáltal igazán a fivéreimmé válnának ők ketten. Általad, a te húsod és lelked által igazán egyesülnék velük. De nem akarom, hogy megtedd a kedvemért. Mert számodra ez nem ugyanarról szólna, mint számunkra. Úgy éreznéd, hogy csak egy orgia részévé akarunk tenni.
Viki nem tudta, hogy mit gondoljon minderről. Ügyes próbálkozás Taraktól abból a célból, hogy gruppenszexben legyen része a haverjaival együtt? Persze a rá jellemző finom diplomáciai érzékkel közelít, semmit nem erőltetve, sőt, egyenesen úgy beállítva a dolgot, mintha neki édesmindegy lenne. Ugyanakkor mégsem, hiszen a vágya teljesen egyértelmű, de képes uralkodni rajta. Vagy Tarak tényleg spirituális síkon képzeli el ezt az egészet, a férfiúi testvériség nevében? Mit mondana erre Márton? Féltené Vikit vagy inkább biztatná, hogy merüljön el a kalandban, mindenféle ostoba erkölcsi megfontolást félretéve? Persze, az egészségére azért odafigyelve.
Gondolati síkon, fantáziaként rendkívül izgató volt az elképzelés, ezt Viki magának kénytelen volt bevallani. Igen, ha lenne valami kivételes állapot, egy hely, ahol nem számít semmi, nem számít, hogy ki mit gondolna, ha tudná, hiszen úgysem tudná meg soha senki - az ismerősei közül... De ő maga mit gondolna önmagáról annak fényében, hogy nem lehetne biztos benne: ezek a fiúk nem nevetik ki a háta mögött és nem vetik meg azért, hogy összefeküdt mindhármukkal, pár órával azután, hogy felszedték a vonaton...? Talán csak szöveg az egész, egy bejáratott módszer, talán már eljátszották mással is, és lehet, hogy volt olyan lány, aki kötélnek állt. A nagy testvériség, a Mahabharátával együtt. Hogy aztán röhögve meséljenek róla odahaza az egyetemi kocsmában.
Nem tudta eldönteni, mit gondoljon, mint ahogy azt sem, hogy kívánja-e még Tarakot. Ha Tarak most hülyét csinál belőle ezzel az egész történettel, ebben a pillanatban kellene itt hagynia a fenébe. De mi van, ha teljesen őszinte?
- Menjünk innen - mondta végül. - Belefájdult a dereka és a háta abba, ahogy a homokban ült, nem volt mihez támaszkodnia, sosem szeretett törökülésben ülni. Taraknak pedig nem akart nekitámaszkodni.
- Haragszol?
- Nem, nem tudom, mit gondoljak. Jobb lett volna, ha nem említed.
- Azt hittem, bízol bennem. Bízol abban, hogy nem akarlak kihasználni.
- Csak azt tudom, Tarak, hogy nagyszerűen manipulálod az embereket. De ennyire bízni benned, ennyire pár óra alatt, na azt nem. Erre nem vagyok képes. És nem is lenne okos dolog.
- Értem. Ne haragudj.
Viki nem is tudta, kire dühös igazán. Önmagára, mert nem merte megtenni, amire titkon vágyott, vagy Tarakra, aki mintha azt éreztette volna vele, hogy csalódott, mert Viki mégsem annyira szabad szellem, mint hitte? És nem is annyira bátor? Hát akkor nem bátor. Még mindig jobb, mintha útszéli kurvának tartaná. Vagy az ördög tudja, mi jobb.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mégsem én voltam? 2012.06.04. 21:48:43
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2012.06.04. 22:57:35
gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.06.09. 08:06:24
Nagyobb döntés előtt áll most a nagy lány! Remélem jól dönt.