2011.07.12. 08:00
Nyolcvanhatodik fejezet: Alakulás (7)
Két nappal a temetés előtt értesítették a szülei. Táviratot küldtek, az anyja még akkor elkérte az albérlet címét, mikor a kórházban beszélgettek: azóta nem vették fel a kapcsolatot egymással. Lehet, hogy Viki szülei azt várták, hogy majd a lányuk keresi őket, de az is lehet, hogy már nem vártak semmit. A táviratban csak az időpont és az urnatemető címe állt, illetve az, hogy Viki ne szóljon a szomszédoknak. Vajon még a vöröshajú kémnő se kapott meghívást a temetésre? Ezt nem tudta elképzelni. De nem csodálkozott rajta, hogy az anyja ilyesmit is belefoglal egy táviratba: sose örült a nagyi házbeli barátságainak, miért akarta volna, hogy az ismerősök ott legyenek a temetésén?
Péternek persze elmondta, hogy mikor lesz a szertartás, és a fiú felajánlotta, hogy elkíséri. Nem csak a nagymama miatt, akit annak ellenére alig ismert, hogy olyan közel laktak egymáshoz, de hát egy fiatal srác nem barátkozik általában idősebb asszonyokkal, még lakógyűléseken se. Azért akart elmenni, hogy Viki ne legyen annyira egyedül. De a lány hárított, úgy gondolta, csak kellemetlen megjegyzéseket aratna, ha Péterrel együtt jelenne meg. Pedig maga a tény, hogy van kísérője, egyfajta győzelemként lenne értelmezhető, hiszen gyakorta hangzott el, hogy soha nem fog férfit szerezni magának. Amikor viszont szerzett, legalább is látták, hogy valakit felvisz, akkor az volt a baj. Nem, nem akarta felhasználni Pétert semmilyen értelemben a szüleivel vívott játszmákban.
Egy nagyon szerény csokrot vitt a szertartásra, amelyre egy új templom úgynevezett urnatemető részében került sor. Még szerencse, hogy nem csináltatott koszorút, mert még a virágot se volt hová elhelyezni: az urna olyan magasra került, hogy csak létrával lehetett elérni, és mindössze egy szál virág fért be a márványlapra erősített fémvázába. Több helyütt ki volt írva, hogy a hozzátartozók ne torlaszolják el a szűk folyosókat koszorúkkal, és amit nem tudnak az urnára tenni, azt egy központi helyen, a kápolna díszeként helyezzék el. Ha mindenki egyszerre akarta volna meglátogatni a halottait, borzalmas tülekedés keletkezett volna, de ez úgyis rég kiment a divatból, és egy ilyen urnatemetőben a sírgondozás műfaja is elveszítette az értelmét. Kissé labirintus-szerű volt az egész hely, és a lány úgy érezte, hogy nem fogja újra megtalálni az urnát, nincsenek támpontok, egyszerűen csak egy fehér lap a sok közül, valahol két és fél méter magasságban.
A szertartáson csak Viki és a szülei vettek részt, meg a vörös hajú szomszédasszony: ő volt az egyetlen idegen, akinek a jelenlétét az anyja jóváhagyta. A házaspár csak biccentett a szomszédasszonynak, nem elegyedtek beszélgetésbe, amíg a papra vártak, és Viki se ment oda hozzájuk, ugyanúgy az első sorban telepedett le, de jópár székkel arrébb. Az apját vette szemügyre, akit már évek óta nem látott. Magas, tagbaszakadt férfi volt az apja, mostanra teljesen ősz hajjal és rövidre nyírt szakállal. A pillantása metszően hideg tudott lenni, de Viki emlékezett még rá, hogy tudott szeretettel és melegen is nézni, valamikor azelőtt. Mi előtt pontosan? Azt ő se tudta volna megmondani. Most idegennek érezte, mikor legutóbb látta, még nem volt ősz, sőt, szakállas se, és úgy tíz kilóval könnyebb is lehetett, de a magassága miatt a plusz súly nem állt neki rosszul. Sőt, még több tekintélyt kölcsönzött neki.
12 komment
Címkék: temetés urna szülők
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
LittleBear 2011.07.12. 08:45:46
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.07.12. 13:20:12
LittleBear 2011.07.12. 14:35:10
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.07.13. 14:50:52
LittleBear 2011.07.13. 15:01:36
De a saját gyerekünkkel kegyetlennek lenni, az már beteges...
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.07.13. 15:10:14
A legtöbb úgymond kegyetlen ember nem tartja magát annak. Mondjuk, amit a kisfiadról és a nagyanyjáról meséltél ... A nagyi szted kegyetlennek tartotta magát ott és akkor?
LittleBear 2011.07.13. 15:17:57
Viki szüleinél a kegyetlenséget úgy értem, hogy egyáltalán nem törődnek a lányukkal, úgy viselkednek mintha nem is létezne... Ha annyira adnak a látszatra, mit mondanak, ha Vikiről kérdezi őket bárki?
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.07.13. 15:31:26
Igen, ennél sokkal rosszabb szülők is vannak, olyanok, amilyeneket mi elképzelni se tudunk. Vagy csak nagyon nehezen.
Az a Viki felé mutatott látszat, h nem törődnek vele. Ha bárki kérdezi őket felőle, lefogadom, h csakis dicshimnuszokat kap válaszként. Mert belülre azt kommunikáljuk a gyereknek, h egy csődtömeg, de kívülre természetesen azt, h zseniális és sikeres. A lényeg, h a szülő énképe pozitívan jöjjön ki az egészből. És lehet, h valójában tényleg zseniálisnak és sikeresnek látják, csak úgy gondolják, h ezt nem szabad neki soha megmondaniuk. Vagy vmi ilyesmi :-)
LittleBear 2011.07.13. 15:42:53
De hát Viki szülei semmit nem tudnak róla - kitalálnak maguknak egy ideális kislányt?