2010.05.16. 08:00
Hatvanharmadik fejezet: Minden borul (2)
– Ki az? – kérdezte Carlos szilárd hangon.
– Mário.
Carlos felállt és kinyitotta az ajtót.
– Tessék.
– Nem akarok zavarni, csak azt szeretném tudni, hogy São, a kedvesem itt van-e nálatok.
Carlos és Mário Vikire nézett, aki a szoba közepén állt, mint egy iskoláslány, csálén begombolt blúzzal.
– Nincs – felelte Viki.
– A kedvesed? – kérdezte Mário.
Carlos alig észrevehetően biccentett.
– Azt mondták, veled volt itt – mondta Mário. – Azért gondoltam.
– Járt itt, de már elment – suttogta rekedten a lány.
– Ó, értem. Akkor elnézést. Jó éjt.
– Jó éjt.
Carlos becsukta az ajtót és visszahuppant az ágyra. Nem nézett Vikire.
– Miért nem mondtad meg neki, hogy kivel ment el? – kérdezte a lány.
– Nem az én dolgom, hogy felvilágosítsam, éppen felszarvazzák.
– Nem tudhatjuk, hogy felszarvazzák-e.
– Dehogynem. Pontosan tudjuk.
– Én nem tudok semmit, Carlos. Valószínűleg maximum csókig jutnak el. Az még nem megcsalás.
– Nem? Így gondolod? Szerintem meg az.
– Hogy lehetsz ilyen radikális?
– Lehet, hogy radikális vagyok. Vagy csak van bennem erkölcsi érzék.
– És bennem nincs.
– Hát, nem sok.
– Mit akarsz tőlem, Carlos? Mit vársz tőlem?
– Semmit. Most már semmit.
Viki valósággal megrémült. Mit akar ez jelenteni? Carlos szakít vele? Emiatt a marhaság miatt? Most, hogy odaköltözött hozzá, hogy lemondott miatta az önállóságáról, nem ment az ifjúsági szállásra dolgozni, most, hogy kész Portugáliában maradni csak miatta, abbahagyni az egyetemet ...?
– Carlos ...
A lány közelebb lépett, megpróbált végigsimítani a fiú arcán, de az elhúzódott.
– Hagyd ezt.
Viki hátralépett. Megfordult, kihúzta a széket az íróasztal alól és leroskadt rá. A könnyek peregni kezdtek az arcán. Hallgattak. Meddig lehet ezt bírni? – gondolta Viki. Meddig fogunk itt ülni némán? Kezébe temette forró arcát, amely egészen nedves volt már.
A fiú hirtelen felállt, kinyitotta az ajtót, és kisietett a szobából. Egy szó nélkül. Az ajtó nyitva maradt utána. Viki felnézett. Várt. Talán csak a mosdóba ment. Vagy sétál egyet. Mindjárt visszajön. Mindjárt kibékülnek. Nem tudta, mennyi ideig ült összegörnyedve a széken, még az ágyra sem mert áttelepedni. Már nem érezte, hogy bármilyen joga lenne ahhoz a szobához.
Lehet, hogy Carlos azt várja, hogy összepakoljon, és elmenjen? Ezért hagyta magára? Miért nem lehet értelmesen beszélni a férfiakkal? Jó lett volna most átkopogni Josuéhoz, felhívni São-t, de egyiket sem tehette. Egyedül volt, nagyon egyedül, és senkire nem számíthatott.
8 komment
Címkék: vita erkölcsi érzék
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vén betyár 2010.05.16. 11:06:41
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.16. 13:46:50
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.16. 17:15:45
Ellenben a miért nem mondtad meg, kivel ment el c. kérdés eléggé provokatív is lehet.
Hasonló helyzetre mondták nekem az okosok, hogy bele kell ugrani fejest a napi rutinba, és csak az adott tevékenységre koncentrálni. Na ez az, ami soha nem ment. Inkább én szoktam lenni az, aki először elrohant, így a másikra maradt a nemes feladat - nem csinálni semmit.
Két gyerekkel rohangálni viszont nem lehet, így kóstolgatom én is a megoldást. Baromira nem ízlik...
pincze 2010.05.16. 18:36:19
vén betyár 2010.05.17. 06:27:34
Vagy nincs is tudatában, de azt a "játék" célja, hogy Viki teljesen behódoljon neki, teljesen, korlátlanul az uralma, hatalma, személyisége rabja legyen.
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.17. 19:32:58
gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.30. 12:06:43
Persze egy beszélgetés sok dolgot a helyére tehet, de Carlosnál nem vezetne eredményre.