2010.03.13. 08:00
Ötvennegyedik fejezet: Nagymama és nagynéni (3)
Mindketten úgy összerezzentek a vékonyka hangra, mintha áramütés érte volna őket, bár elővigyázatosságból addig is csak suttogtak. A néni lépett be a konyhába, homlokához valami borogatást szorított. Lehetett vagy negyvenöt kilós, százötven centis, mint az anyja, az arca kicsit halálfejre emlékeztetett, amin az ügyetlenül bodorított barna haj sem sokat enyhített. Sötét szemüveg volt rajta, és vértelen ajka körül vékony ráncok csoportosultak, olybá tűnt, mintha mindig valami keserűt érezne a szájában. De nagyon kedvesen elmosolyodott, ahogy meglátta az unokaöccsét, és Vikit is szeretettel köszöntötte.
– Manuela néni! Hogy érzi magát?
– Egy kicsit jobban, kisfiam. Tudod, milyen, ha elővesz a fülzúgás. De nem számít, Krisztus segítségével ezt is elviselem. És a kislány? Milyen csinos szőke lány!
– Manuela néni, ő Vitória, Budapestről. Az új kedvesem.
Vikinek még jobban megdobbant a szíve, mint az előbb. Carlos először mondta ezt ki, a lány nem is akart hinni a fülének. Talán csak előremenekült, kénytelenségből hazudott, hogy ne kérdőjelezzék meg Viktória ottlétét, és a köztük létező kapcsolatot. Carlosra bámult, hogy megpróbálja a szeméből kiolvasni, mit akar jelenteni ez a mondat, de a fiú a nénjét nézte. Volt valami olyan szeretetreméltó gyengédség ebben a pillantásban, hogy Viki szinte féltékeny lett a szegény, beteg vénkisasszonyra. Feltétel nélküli tisztelet tükröződött Carlos szemében, ezt a nőt tekintette anyjának, de még többre becsülte, mint vér szerinti anyját becsülte volna. Csodálta a jólelkűségét, a hűségét, a kitartását, még azt a jámbor megadást is, ahogy a betegségét viselte, zokszó nélkül, türelemmel. Carlos soha nem fog így nézni Viktóriára. Annyira más volt ez a pillantás, mint a vágyé, a gyönyöré! Vagy akár a gyengédségé, amelyben őt talán csak azért részeltette, mert nem tudott másképp viselkedni!
– A kedvesed? Drágám, ez nagyszerű hír! Nem is tudtam! Vitória, szép neved van. Tudod, hogy már jártam Budapesten? Egy Taizé-i találkozón, bizony. Nagyon szép város. Sajnos magyarul semmit nem tanultam meg ott.
– Néni, Viktória a campingben alszik, és későre jár, inkább mihamarabb elindulok vele.
– Micsoda? Hogy a campingben alszik? Nyitva van az a camping egyáltalán?
– Megbeszéltem a gondnokkal, kinyitotta nekünk – füllentette Carlos elpirulva. Nagyon ellenére volt a hazudozás, de nem látott más kiutat.
– Kisfiam, csak nem hagyod szegény kedvesedet sátorban aludni egyedül egy elhagyatott camping közepén?
– De hát mit javasol, néni?
– Természetesen itt marad. Vitória a heverődön alszik. Te mész a campingbe.
– Én állat! – csapott Carlos a homlokára, miközben mélyen elpirult. Aztán lesütötte a szemét. – Hogy én milyen egy barom vagyok! Hát, persze, néni, persze, hogy én megyek a campingbe. Nem is értem, hogy gondolhattam másképp. Csak nem hívhattam meg a nevetekben egy számotokra ismeretlent ... Akkor is megbocsáthatatlan bunkóság. Vitória, el tudod ezt nézni nekem? Kérlek.
– Nekem semmi bajom nem lesz, ha a sátorban alszom. Nem akarok zavarni – mentegetőzött a lány, és nem értette, hogy miért nem alhatnak ugyanabban a szobában, ha egyszer hivatalosan is együvé tartoznak. Illetve értette, de abszurdnak tartotta.
– Kislányom – mondta Manuela néni –, ez elvi kérdés. A férfiaknak időnként vállaniuk kell bizonyos kellemetlenségeket. Én kérek elnézést tőled, amiért a jelek szerint nem neveltem tökéletes úriembert Carlosból.
– Dehogynem, ő igazán tökéletes ... úriember.
– Látom, hogy igazán szereted. Örülök neki, jóravaló lánynak tűnsz. Ha Carlos elment, majd mesélsz nekem magadról és a hazádról, persze, ha nem vagy nagyon fáradt.
Carlos még mindig zavartan ült. Egy kenyérgalacsint formázgatott. Viki szeretett volna odamenni hozzá, és a fülébe súgni, hogy az égvilágon semmi nem történt, sőt, inkább ment volna ő a campingbe, mert akkor még szeretkezhettek volna, mielőtt Carlos visszatér a néni szárnyai alá. De nem volt módja odasúgni semmit.
– És milyen volt a zarándoklat, Manuela néni? — kérdezte Viki, hogy mentse a helyzetet.
– A zarándoklat? Nagyon felemelő. Paulo atya, mint mindig, igazán felkészülten, és mély lelkiséggel vezette a csoportot. Santiago csodálatos város, egyszer látogassátok meg ti is, az a középkori hangulat ...
– Imádom a középkort – mondta Viki. – Magyarországon nincs szinte egy épen maradt emlékmű sem abból a korszakból. Amit nem a törökök tettek tönkre, azt a Habsburgok robbantották fel. De itt aztán bővelkednek régi épületekben. Tegnap jártunk a várban, gyönyörű.
– Tényleg? Örülök, hogy szereted a régi dolgokat. Ritkaság a mai fiatalok között. Mindig úgy rohannak az új után. Mindent egyszerre akarnak. Kisfiam, mi a baj? Olyan szótlan vagy.
– Semmi, Manuela néni. Csak elfáradtam.
– És a Szalagégetés? A fellépéseitek?
– Minden rendben volt.
– Te is láttad fellépni, Vitória? Olyan gyönyörűen énekel. De előttünk szégyelli magát – nevetett a néni valami különös, elnyújtott, vékonyka nevetéssel.
– Láttam, de nem tudom, hogy az ő hangját hallottam-e. Messze volt. Te szólóztál, Carlos?
– Még a kedvesed előtt is titkolózol, kisfiam?
– Dehogy is. Igen, én szoktam szólót énekelni. Persze nem mindig. De legtöbbször igen.
– Amit hallottam, az mindig nagyon szép volt.
– És mondjátok, hol ismerkedtetek meg, gyermekeim?
– Pont egy ilyen tuna-koncerten – felelte Carlos gyorsan, mielőtt elhangzott volna a diszkó szó. – Vitória ott volt a közönség között, és már ismerte az egyik srácot. Ő mutatott be neki.
– És azonnal megtetszettetek egymásnak? Na, nem akarok faggatózni, de úgy szeretem a romantikus történeteket.
– Sokat beszélgettünk a koncert után – felelte Carlos. A fiú egész idő alatt nem nézett Vikire, mintha büntetni akarná a hazugságért, amit mesélni kénytelen. Hazugság ... vagy csak romantikus szépítése mindannak, ami köztük történt.
– Nos, Carlos, nem akarlak siettetni, de az előbb menni készültél. Fáradtnak tűnsz.
11 komment
Címkék: hazugság sátor nagynéni faggatózás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Old Man 2010.03.14. 06:51:15
Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.03.14. 08:44:08
Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.03.14. 17:41:24
vén betyár 2010.03.16. 07:39:13
Azért nem voltál anyámasszony katonája!A lányok többsége még pisilni is párosával jár.
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.03.17. 21:20:22
Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.03.17. 21:40:34
vén betyár 2010.03.18. 09:35:53
Vár a felfedezés izgalma, a megismerés ezer kalandja.
Na de egy lány!Inter Rail!Jó, hogy nem autóstop, habár belőled azt is kinézem, bátor vagy és talpraesett.Te is elmondhatod már a Hamu és gyémánt főhősével,hogy:"Vártam már nagyobb dolgokra is!"
Le a kalappal!DE ezeket az élményeket már nem veszi el senki!@Carmesina:
Másik regény?Vagy kisregény?Novella?
Égek a kiváncsiságtól!
Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.03.18. 10:29:06
Nem készül most semmiféle másik regény, csak arra utaltam, h ha azt megírnám, ami az Inter-rail-ezés kapcsán történt velem, az olyan hosszú lenne, h akár másik regényt is lehetne belőle kerekíteni :) De sokminden beszüremkedett ezekből a Portugál szeretőkbe. Tájak, emberek, szituációk ...
vén betyár 2010.03.18. 11:15:58
Akkor is le a kalappal!Makacs ember vagy... és kitartó.
