A feje azért fájt továbbra is. Tartogatott ilyen alkalmakra egy üveg bort, és elég rosszul bírta az italt.
Éppen ki akart kászálódni az ágyból, mikor meghallotta a kulcs zörgését a zárban. Nagyon megijedt, mert úgy tudta, hogy Kati, a társbérlője csak vasárnap este jön vissza. Ezen kívül csak a tulajdonosnak volt kulcsa a lakáshoz, de ő soha nem jött előzetes bejelentés nélkül.
– Viki!!! – hallatszott Katalin vidám kurjongatása a konyhából, mert a bejárati ajtó a konyhába vezetett, előszoba nem lévén a lakásban.
– Hogy rámijesztettél, Kati! – sóhajtott fel Viki és végre valóban kimászott az ágyból. Ő a belső, hosszúkás szobában lakozott, Katié volt a nappali, mely átjáróházként szolgált, de a barátnőt ez sosem zavarta.
– Miért jöttél vissza hamarabb?
–
Talán nem vagy egyedül? – gúnyolódott Kati. Viki tudta, hogy Kati egy pillanatig se hitte, hogy a Gábor elcsábítása-hadművelet sikeres lehet. Főleg nem annyira, hogy két éjszakán keresztül tartson.
– Nem, tele van az ágyam csimpánzokkal!
Kati feje jelent meg az ajtóban.
– Segítsek lerázni a csimpánzokat?
Viki már felvette a fürdőköpenyét, hűvös volt a szobában, éjjelre mindig lecsavarta a konvektort.
– Szóval, miért jöttél vissza korábban? – kérdezte ismét Viki, hogy ne kelljen a Gábor-kudarcról beszámolnia. Tudta, hogy úgyse menekül, de előbb legalább lezuhanyozik és megmossa a fogát.
– Nem is mentem le Miskolcra – jelentette be Kati sejtelmesen.
– Hát hol voltál?
– Orlandónál – perdült meg Kati a hűvös szobában. – Orlandónál!!!
Viki még jobban összehúzta magán a fürdőköpenyt, amely dávidkék volt és jól állt a szeme színéhez, bár ezt még egyetlen férfilátogató sem állapíthatta meg eddig.
– Hülyéskedsz. Virginia Woolfot olvasol?
– Olvastam valamikor, de most egy igazi Orlandóról van szó. Egy olaszról.
– És te vele voltál?
– Úgy bizony – táncikált tovább Kati. Még le se vette fekete, vékony télikabátját, amelyben Viki még egy áprilisi esőben is vacogott volna.
– Azt akarod mondani, hogy megismerkedtél egy olasz pasival és felmentél hozzá a hotelbe?
– A lakására, ugyanis itt él. De felmentem.
– És?
– Mit és? Szeretkeztünk. Nem rossz pasi, ha tudni akarod, egyáltalán nem rossz. Főleg a korához képest.
Viki leroskadt az ágyra.
– Miért, egy matuzsálem?
– Dehogy is, olyan negyvenes. Tudod, hogy szeretem az érettebb pasikat.
– Akiknek elég tömött a pénztárcája.
– És ebben ugyan mi rossz van?
Kati mosolyogva vette le és dobta a kabátját Viki ágyára. Viki biztos volt benne, hogy ez a kabát Kati jóvoltából nem kerül a fogasra ebben az életben.
– Nem értem. Nem értem, hogy te hol a fenében szedsz fel olasz pasikat és azok miért akarnak azonnal lefeküdni veled.
– Mert egy normális pasi ezt akarja egy normális nőtől. Ne is haragudj, Viki, de én azt nem értem, hogy mit lehet ezen nem érteni.
– Na jó, hagyjuk – tolta el az útból Viki a barátnőjét, és menetközben felkapta az elejtett kabátot is, hogy a konyhában felakassza a fogasra. – Megyek zuhanyozni.
A zuhanyozófülkét az egykori kamra rejtette. Villanybojler lévén nem lehetett nagyon elhúzni a mosakodást, mert hamar kifogyott a melegvíz. Pedig Viki szívesen lett volna hosszabban egyedül. Kati nagyon életrevaló, vidám barátnő volt, de az őrületbe kergette a pasizásával, mellette Viki szürke egérhajnak érezte magát, amit még egy macska sem vesz észre. Mikor már olyan langyos volt a víz, hogy borzongani kezdett, elzárta a csapot.
Kati nagy edénycsörömpöléssel kávét főzött. Viki ennek a gondoskodásnak azért nem tudott örülni, mert minden csupa kávépor lett, ami a kilöttyentett mosogatóvízzel keveredve csak még jobban felforgatta a gyomrát, mint a tegnapi bor emléke.
Miután percekig takarította az egyébként sem tisztaságáról híres konyhaasztalt, leült, hogy megigya a kávét. Kati persze nem bírta megvárni, ő már végzett és egy kakaóstekercset majszolt, akár egy gyerek, a ragadós kakóból jutott az arcára és a kezére, tányér viszont nem volt sehol körülötte.
– Hú, de éhes voltam! – kezdte teli szájjal –, ez az Orlando alaposan megdolgoztatott, pedig már nem mai gyerek. De jól bírja az öregfiú. Megkajálok, aztán bezuhanok az ágyba, ha nem zavar.
– Akkor mégse mész haza?
– Ezek után? Megőrültél? Alig állok a lábamon. Aludni fogok estig. Aztán megint Orlandóval találkozom. De mielőtt lefekszem, muszáj elmesélned, mi volt Gáborral. Hogy festett alsógatyában?
Viki turbánnal a fején egy műzlis tányérból kanalazta a reggelijét és fintorgott.
– Tudod, hogy nem láttam alsógatyában. Se azzal, se anélkül.
– Fel se jött?
– Nem, nem jött fel. Szakítottunk a kapuban. Már, ha egyáltalán jártunk együtt valaha. Utálom ezt az együttjárás kifejezést.
– És tegnap itt gubbasztottál egyedül, mi?
– A változatosság kedvéért.
– Van még a borból?
Viki csak rázta a fejét.
– Pedig most olyan ígéretes volt a dolog, ahhoz képest, amit azelőtt adtál elő – selypítette gúnyosan Kati.
– Milyen kedves tőled, hogy ilyen elnéző vagy velem – fintorgott Viki.
– Csak azért, mert szórakoztató vagy. Főleg, ami a pasikat illeti, nem is tudom, honnan szedsz ennyi bénát, mintha külön specializáltad volna magad rájuk! Mikor összeköltöztünk, először, az Én-soha-nem-ülök le Misi tűnt fel a színen.
– Azzal csak egyszer találkoztam, annyira hülye volt.
– Utána jött a Nebáncsvirág-autós Pali.
– Egy barom. Vele is csak egyszer találkoztam, még jó, hogy nem említesz mindenkit, akire ránéztem a buszon.
– Jött a Mátyás templomos mérnök, hogy is hívták? Ja, igen, Norbi. Kifejtette, hogy miért nem bírja a bölcsész lányokat, mindezt egy orgonakoncert keretében.
– Ez is csak egy alkalom volt!
– Jó, jó, de ha arra gondolunk, hogy mennyi energiát fektettél a felkészülésbe, hogy barmokkal találkozgass ... Na, de feltűnt a szívtipró Laci, újsághirdetésre. Az legalább jóképű volt, még nekem is tetszett, nehezen fogtam vissza magam, mikor egyszer váratlanul beállított három barátjával.
– A lehető legrosszabb pillanatban.
– Haha, éppen takarítottál. Ráadásul az íróasztalodon nyitva felejtetted az egyik latinfüzetedet, tele az ő nevével, és persze meglátta.
– Ne is emlékeztess rá, életem egyik legrosszabb húzása! Mikor észrevettem, legszívesebben kiugrottam volna a másodikról.
– Maximum a lábadat törted volna el. De hát úgyse volt nála esélyed, mert nem következett be a villámcsapás.
– Ja, a keresztapa-féle villámcsapás! Azóta is itt van a Puzo-könyv, hogy emlékeztessen erre a baromságra.
– De a legjobb az volt, mikor ez a drága Laci, aki egyébként tényleg úgy nézett ki, mint egy olasz, lepasszolt kövér barátjának, Robinak, aki már nem volt olyan jóképű, de legalább felhívott néhányszor magától. És saját lakással rendelkezett a Kékgolyó utcában.
– Ahová felvitt és érintetlenül elengedett. A padlón aludt. És együtt hallgattuk az albérlője üzekedését a barátnőjével. Nem szükséges minden bénázásomat felidézned.
– Várj, várj, a legjobbak még hátra vannak! Szilárd, a kórustag a húgával, akit mindenhová magával vitt.
– És te kitaláltad, hogy incesztus van köztük.
– Vagy teljesen bárgyú a gyerek, ami még rosszabb. Ha jobban belegondolok, nem volt elég nagy formátumú az incesztushoz.
– Mióta kell ahhoz nagy formátum?
– Ha az ember a húgával csinálja, akkor ahhoz pimasznak kell lennie. Na, de menjünk tovább. Jött a szerzetes, akivel a plébánián találkozgattál, koszos ruhák pakolgatása közben.
– Anasztáz.
– Hogy hívhatnak valakit a 90-es években Anasztáznak? Ilyen névvel tényleg nem lehetett volna más belőle, mint pap. Pedig ígéretesnek tűnt. Jól tudott hajtogatni.
– Anasztáz nagyon érdekes fiú volt, csak túl katolikus. Mindig belefutok az ilyenekbe.
– Megható szerelmi jelenet a kolostor kapujában, bevonulás előtt ... Egy utolsó csók és adieu ... Sosem foglak elfelejteni! Menj el te is apácának, és lélekben egyesülünk!
– Kati, ilyet sose mondott! Egyébként is – állt fel Viki – kímélj meg a folytatástól. Olyan vagy, mint a hajókatalógus az Iliászban.
– Bár sose olvastam az Iliászt, nem volt hozzá türelmem. De jön még jobb is, a portugálos csoporttársad, Jancsi! A zsíroshajú.
– Ne nevezd már így!
– De ha az! Ráadásul már gyereke is van.
– És én azt honnan tudtam volna?
– Te soha nem veszel észre semmit.
– Nem lehet mindenki olyan zseniális, mint te. Tényleg elég már litániából.
Kati látta, hogy kicsit messzire ment, gyorsan visszavonulót fújt.
– Rendben, hagyjuk a múltat. Mit szólnál egy ma esti kiruccanáshoz? Orlandónak vannak nagyon csinos kollégái is. Megígértem, hogy viszek valakit.
– Na, az biztos, hogy nem engem. Úgy hangzik ez, mintha kerítőnő lennél.
– Istenem, kerítőnő! Micsoda elavult szavakat tudsz használni!
– Nem tudom, hogy hívják ezt manapság. Mindenesetre én itthon maradok, van elég barátnőd, aki szeretne gazdag nyugatihoz feleségül menni.
– Miért, te nem szeretnél?
– Hanyagoljuk a témát.
Hanyagolták. Ki-ki bebújt a saját ágyába és aludt késő délelőttig.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
