Viktória korán ébredt, odakint még egészen sötét volt. Először azt se tudta, milyen nap lehet. A belvárosi lakás felújításra szoruló falai rosszkedvűen emelkedtek a feje fölé. Aztán eszébe jutott: 1994 van, november és szombat reggel. Viktória egyedül feküdt az ágyban, pedig előző este még másképp tervezte. Azt hitte, hogy végre megtalálta azt a fiút, aki két hónapnál tovább bírja. Hogy mit, arra az akkori magyar nyelvben nem talált megfelelő kifejezést. Nagyanyja gavallérságnak vagy udvarlásnak nevezte volna, de ezek a szavak végképp muzeális értékűeknek tűntek a 90-es évek közepén. Viktória szeretett volna nevet adni annak, ami Gáborhoz kötötte.

Van nekem egy regényem.
Másfél éve kezdtem írni, és egészen egy évvel ezelőttig úgy ment, mint a karikacsapás, nem volt ritka, hogy napi nyolc órában dolgoztam rajta. Majdnem 400 A4-es oldal terjedelmű most, de hónapok óta képtelen vagyok folytatni.

Semmi nem segít, elakadtam, és ez nagyon bosszant.

süti beállítások módosítása