2012.05.08. 06:30
Kilencvenharmadik fejezet: Ki itt belépsz... (7)
Olvasni lehetetlenség volt, mikor besötétedett, megpróbált lefeküdni az ülésen, bár nem volt olyan szerencséje, hogy fülkékre osztott lett volna a vonat, így két embernyi helyen kellett kuporognia, hogy elférjen, és tudta, hogy órákig úgysem fogja bírni ezt a testhelyzetet. De kegyetlenül álmos volt, és kezdte bánni, hogy nem ment vissza Torresbe, a kényelmes szállodai ágyába, amelyben végre kialhatná magát.
Mégiscsak sikerült elpillednie, mert mikor ismét magához tért, a szemben lévő ülésen két fiatalember helyezkedett el, egy pedig mellettük állt. Huszonévesek lehettek, bakancsos, hátizsákos turisták, aki állt, nagyon fehér bőrű, szőke, inas srác volt, a másik kettő pedig kifejezetten sötét tónusú. A legsötétebbik indiainak nézett ki, ez volt a leghelyesebb is hármójuk közül.
Észrevették, hogy felébredt, és azonnal megkérdezték, nem zavarja-e, hogy leültek vele szemben, de nem bírták a zajt a szomszéd fülkében: ott még mindig dalolt a férfikórus. És ittak is, minden bizonnyal. Viki gyorsan felült, hogy a szőke fiúnak is jusson hely. Angolul beszéltek, de érződött, hogy egyiknek sem anyanyelve az angol, noha mikor Viki rákérdezett, egyöntetűen azt felelték, hogy kanadaiak. Na jó, lehet, hogy kanadai állampolgárok, de ez még semmit nem mond a valódi származásukról. Viki nehezen lendült bele az angolba, kereste a szavakat, nagyon fáradt volt. A fiúk azonban ébren tartották, sőt, elég hamar összebarátkozott velük.
Kiszedte belőlük, hogy amellett, hogy kanadaiak, azért más identitásuk is van, a szőke srác eredetileg német volt, de igen keveset tudott németül, kiskorában vándoroltak ki a szülei. A legsötétebb valóban indiai származású volt, a harmadik fiú pedig egyiptomi. Nem látszott a gondolkodásmódjukon szembeöltő különbség, látszott rajtok, hogy jó barátok és nagyon kellemes hangulat uralkodott köztük.
Hamarosan felajánlották étel- és italkészletüket Vikinek, és mikor kiderült, hogy ő is Faróba tart, terveket kezdtek szőni arra vonatkozólag, hogy majd együtt bóklásznak a városban és keresik meg a kempinget. Két sátor volt náluk, ahogy előadták, két kétszemélyes, úgyhogy Vikinek is tudnak helyet biztosítani, ha igényt tart rá, felőlük rendben, sőt, nagyon örülnének a társaságának. Viki pirulva a fejét rázta, mondván, hogy ő az este vissza akar menni Lisszabonba. Ó, majd eldönti, hagyták rá, ha odaértek, meglátja, hogy nem lesz semmi kedve újra vonatra ülni.
Viki nem aggódott amiatt, hogy a srácok kihasználják a helyzetet, úgy érezte, hogy biztonságban van velük, bár nem tudta volna megmondani, miből fakadt ez az érzés. Megnyugtatóan hatottak rá, kedvesek és természetesek voltak, és rendkívül gyorsan védelmezői szerepet vettek fel vele kapcsolatban. Az indiai fiú még szóvá is tette, hogy a neve, Tarak, annyit tesz, mint őrző, védelmező. Viki nyugodtan rábízhatja magát. Az egyiptomit Kardalnak, a németet pedig Karlnak hívták, mintha nem lenne más magánhangzó a világon, mint az "a".
Hajnali fél hatkor kászálódtak ki a vonatból Faro-ban, és az első dolguk az volt, hogy az egyetlen nyitva tartó kávézóban az állomás mellett megigyanak egy tejeskávét és magukba tömjenek néhány friss croissont. Magától értetődő volt, hogy Viki a srácokkal tart, sőt, még azt se engedték meg neki, hogy fizessen. Aztán felkerekedtek, hogy megkeressék a buszpályaudvart, mert a kempinghez busszal lehetett csak eljutni. Útközben megálltak a piacnál, elcsábultak, Viki tolmácskodott, bevásároltak néhány almát és mandarint, és egy lépcsőn ülve meg laticelen heverészve fogyasztották el.
Vikinek egyre jobban tetszett Tarak, bár semmiféle intellektuális csevegésbe nem tudott kezdeni vele. Mind a három srác mérnökhallgató volt egyébként, és az általuk emlegetett könyveket Viki nem ismerte. De ez úgysem számított semmit, jó volt velük lenni. Különösképpen Tarakkal, akinek a mosolya ragadósnak bizonyult. Miközben látszólag határozottan kitartott amellett, hogy ő este visszamegy Lisszabonba, nem hagyta nyugodni az ötlet: mi lenne, ha elfogadná az ajánlatot a sátrat illetően? Mi baja eshet? Nem úgy néznek ki, mintha meg akarnák erőszakolni, ami azt illeti, az indiai srác esetében még azt se bánná, ha egy sátorban kéne vele aludni. Hagyta, hogy vigyék, amerre menni akartak, és miután kinyomozta, hogy melyik buszra kell felszállniuk, ha a kempingbe akarnak jutni, ahelyett, hogy érzékeny búcsút vett volna tőlük, felszállt ő is a járműre.
4 komment
Címkék: utazás vonat ismerkedés kanadaiak
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gabor4x 2012.05.09. 18:47:33
