Otávia kezdett idegessé válni, Viki még sosem látta ilyennek. Legszívesebben fogta volna magát és kiviharzik a házból, de nem tehette, vagyis úgy érezte, képtelen megtenni. Diogo is kizökkent a szokásos flegma viselkedési sémából, megérezte, hogy lehet némi tétje annak, amit most mond és cselekszik. Viki megsajnálta. Vagy csak rosszul esett neki, hogy a Diogo tévedhetetlenségéről és sérthetetlenségéről szőtt elképzelései nem felelnek meg a valóságnak? Az, hogy a férfi mindig tudja, mit kell tenni, valahogy evidenciának tűnt számára. Micsoda infantilis illúzió.

- Lányok, ha beszélgetni akartok, akkor rajta, bármi is legyen a téma, tárgyaljátok meg nyugiban. 

Viki alig észrevehetően megvonta a vállát, jelezve, hogy nem ő akar beszélni. Sőt, a karjait is összefonta önkéntelenül, és egyfajta dacos testtartással állt ott, jelezve, hogy neki egyáltalán nincs kedve dumcsizni a drága Otáviával, szívesen kimarad belőle. 

- Nem, mintha szükségünk volna az engedélyedre, Diogo - vágta oda Otávia. 
- Természetesen semmi szükségetek rá. 
- Nos, Vitória? 

Csak történne valami váratlan, ami elterelné a figyelmüket! Hol marad már Carlos, ő például megmenthetné a helyzetet, esetleg. 

- Folytathatnánk a kertben? Én szívesebben beszélgetek séta közben. 
- Felőlem...

Viki megkerülte a konyhapultot, és mikor Diogo mellé ért, könyökével szándékosan meglökte a férfi teás poharát. Egy pillanatra úgy tűnt, a lökés nem volt elég erős, de végül a pohár vagy a fizika törvényei úgy döntöttek, hogy engedelmeskednek Viki szándékainak. A pohár leesett és el is tört, noha nem annyira látványosan, ahogy a lány remélte. 

- A francba, de kétbalkezes vagyok - mentegetőzött Viki, és azonnal lehajolt, hogy elkezdje szedegetni a cserepeket, mégpedig olyan ügyetlenül, hogy mindjárt meg is szúrta magát, és szivárogni kezdett a vér az ujjából. Felszisszent, Diogo aggodalmas arccal elhúzta a pohár mellől. Viki a szeme sarkából figyelte Otáviát, a lány már ugrott is, hogy hozza a lapátot és a seprűt, miközben Dona Carmo papírtörlővel próbálta felitatni a teát, és egyre nyugtatgatta Vikit, hogy semmi baj, bárkivel megesik.

Diogo a mosogatóhoz kísérte Vikit.

- Gyanakszik - súgta oda  a lány a férfinak. 
- Ránk?
- Nem, csak rád. És az itteni nődre.
- Nincs is itteni nőm.
- Annál jobb. 

- Minden rendben, Vitória? Nem mély a seb? - kérdezte Dona Carmo.
- Semmiség. 
- Teszünk rá egy tapaszt - tüsténkedett Diogo. 

Anya és lánya takarított, Viki meg Diogóval a mosdó felé vette az irányt. 

- Mit mondtál neki? - suttogta a férfi. - Azt hiszem, itt, a fürdőszobai szekrényben van - jelentette ki fennhangon. 
- Igen, ott biztosan találtok, Diogo - hallatszott Dona Carmo hangja.
- Semmit. Hogy veled beszélje meg, ha kételyei vannak. 
- Rendes tőled.

Viki megvonta a vállát. 

- Szép manőver volt - tette hozzá Diogo.
- Egy filmben láttam. 
- Gondoltam. Beszélsz vele végülis?
- Csak tudnám, minek.
- Hagyd, hogy ő beszéljen. Az a legjobb. 
- Rendben, te tudod. 
- Csak ügyesen.
- Biztosan el akarod venni?
 

Diogo Viki szemébe nézett egy hosszú pillanatig. Aztán fáradtan nekidőlt a falnak.

- Minden rendben lesz - mondta válasz helyett.  

 

11 komment

Címkék: csel

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr874134636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mégsem én voltam? 2012.02.21. 18:27:53

No, vér már folyt, csak lesz még hajtépés is :-))

Azt azért nem fogod nekünk beadni, hogy Diogo rájön, hogy Viki élete nagy szerelme... Meg azt sem, hogy kis átrendezéssel mindenki megtalálja a boldogságot: Diogo Vikivel, Carlos Otáviával. Az élet azért ennél bonyolultabb...

gabor4x 2012.02.22. 07:47:59

@én voltam: Lehet, hogy lelőtted a poént. Szegény Carmesina most kereshet új megoldást a végkifejletre. :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2012.02.22. 09:11:46

@én voltam: @gabor4x: Úgy ismertetek meg, h ilyen befejezést lehet tőlem várni? Nem, határozottan nem vagyok Jane Austen-epigon :-)

gabor4x 2012.02.22. 10:31:04

@Gloria Mundi: Jane Austen-t kevésbé ismerem, de rólad sem tételezném fel. Á, dehogy .. :P
Viccet félretéve, nekem igazán egy jó befejezés se jut eszembe, ami ne lenne vagy sablonos, vagy csöpögős, vagy elvarratlan. Szóval, a lecke fel van adva.

mégsem én voltam? 2012.02.22. 19:49:13

@gabor4x: Esetleg Otávia zárdába vonul a csalódás miatt, Diogo és Carlos tovább várnak álmaik nőjére, Viki meg felfedezi Pétert és feleségül megy hozzá... (ez sem nem sablonos, sem nem csöpögős és el van mindenki varrva :-)) )

Osvaldo Cavandoli 2012.02.23. 09:07:58

Hogy a vége mi lesz, azt nem tudom, de egy dolog szerintem (!) biztos.
Senki nem fog senkihez hozzámenni. :-)

mégsem én voltam? 2012.02.23. 23:03:14

@Osvaldo Cavandoli: pedig én alapvetően egy romantikus befejezésre várnék, tudod, amikor jön az öröm és boldogság :-)) (öröm e bódottá)

de hogy még a beígért portugál esküvő leírását se kapjuk meg, ez szomorúvá tesz :-((

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2012.02.25. 22:05:37

@Osvaldo Cavandoli: @én voltam: Kezdtek fogadásokat kötni? :-)

én voltam, neked akut házasság-mániád van, sztem, mintha az lenne mindenre a megoldás. :-)

mégsem én voltam? 2012.02.27. 20:54:57

@Gloria Mundi: "neked akut házasság-mániád van, sztem, mintha az lenne mindenre a megoldás. :-)" - én mán csak ilyen maradi, múltszázadi gondolkodású vagyok...

gabor4x 2012.02.27. 23:40:29

@én voltam: akkor ez nem is akut, hanem krónikus mánis :-)

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.06.08. 15:52:20

- Minden rendben lesz - mondta válasz helyett.

Ez a lényeg! Így is úgy is jó neki.
süti beállítások módosítása