A városon kívül már könnyebben haladtak, Vikiben is oldódott a feszültség. Carlos biztos beletanul majd a vezetésbe, ha eleget gyakorolja, ha a zenéhez van tehetsége, talán ehhez is, ritmus és időérzék kérdése az egész, meg persze a térérzékelésé. Talán azért is ideges a fiú ennyire, mert Viki előtt szerepel? És minél inkább bizonyítani akar, annál kevésbé sikerül a megfelelő könnyedséggel viselkednie?

- Eltervezted már, hogy mit fogsz csinálni az esküvőig? - kérdezte Carlos, még mindig kissé görcsösen szorongatva a kormányt. Kissé előre dőlt, mintha jobban akarna látni, Vikit a Trabant-sofőrökre emlékeztette, és majdnem elnevette magát, ha erre gondolt. Nincs is mulatságosabb, mint egy Trabantban éktelen komoly képpel ülni, szorongatni a kormányt, és hepehupás földúton tötymörögni. A lényeg a komoly, rezzenéstelen, sőt, elszánt ábrázat! 

- Nem, fogalmam sincs. Egyik napról a másikra akarok élni. 
- Vagyis Torres Vedrasban leszel mindvégig?
- Lehet. Még nem tudom. Ha lesz kedvem, felveszem a kapcsolatot Conceição-val. Tényleg, Josué és közte nem alakult semmi? 

Ahogy kimondta, meg is bánta, hogy szóba hozta a dolgot: végül is annak idején ez vezetett a szakításukhoz. Ugyanakkor kíváncsi volt. 
Carlos megvonta a vállát. 

- Lehet, hogy alakult valami, én már nem Josué mellett lakom, és nem is nagyon tartjuk a kapcsolatot. 
- Elköltöztél?
- Most egy másik kollégiumban lakom, de már nem sokáig. Ha végzek, fogalmam sincs, mi lesz. 
- És miért költöztél el onnan?
- Adódott egy jobb lehetőség. Egy nagyobb szoba. És közelebb lehettem...
- A barátnődhöz?
- Igen, akkor jó ötletnek tűnt.
- Most már nem annyira?
- Nem igazán. 
- Együtt vagytok még?

Ismét egy vállvonogatás. 

- Félig-meddig. Halogatjuk a szakítást, vagyis én halogatom. 
- Nem is vagy benne biztos, hogy szakítani akarsz?
- Nem, a fene tudja, mit akarok. Hát neked van most valakid?
- Félig-meddig.

Carlos oldalra pillantott, mintha mérlegelni akarná, hogy Viki hogyan gondolja ezt a félig-meddig-et. Úgy, mint ő, vagy másképp? Van valami remény?

- Szakítani akarsz vele?
- Igazából nem is a kedvesem, nem olyan értelemben, ahogy te használod a szót.
- Nős?
- Az. 
- És azt ígéri, hogy el fog válni miattad?

Viki felkacagott.

- Dehogy, sose ígért ilyet. Esze ágában sincs. 
- És ez a helyzet téged nem zavar?
- De, egy kicsit. 
- Hűséges vagy hozzá? Ő elvárja?

Milyen különös kérdés. De végtére is jogos. Carlos szempontjából az. És most megint csak arra szerezhet majd bizonyítékot, hogy Viki képtelen egyetlen férfi mellett kitartani. Ami egyrészt rossz hír a számára, másrészt pozitív, mert így ismét lehet esélye. Akár Prágában.

- Nem várja el. Sőt... - elharapta a mondatot.
- Sőt?
- Semmi. Inkább hagyjuk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr643481790

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jézuska és Télapó 2011.12.23. 16:26:11

... igaz történet nyomán ... írta: Gáspári Marianna  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mégsem én voltam? 2011.12.27. 18:42:31

Tényleg meg lehet úgy tanulni portugálul középiskolában és egyetemen, hogy amikor Viki anno megérkezett Lisszabonba, rögtön el tudott beszélgetni akárkivel? Sőt, a nyelvjárásokon is el tudott morfondírozni? És aztán értékén tudta kezelni az udvarlást, a mély filozófiai beszélgetéseket?

A szólások, fordulatok portugálul is ugyanazt jelentik? "félig-meddig" - ez a kifejezés ott is megvan?

Ja, és poszt már nem lesz az idén?

mégsem én voltam? 2011.12.29. 14:12:23

hát, akkor BÚÉK mindenkinek

(Gloria, remélem, minden rendben!)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.12.30. 11:26:13

@Little.Bear: Jeleztem, h téli szünetet tartok! Minden oké, csak több éve írom ezt a regényt, és kezdek belefáradni.

Ami a nyelvtudást illeti, rám, elég gyorsan ragad, úgyhogy hamar belejöttem, mikor kikerültem. (Nyelvjárásokról tanultunk az egyetemen.) Persze, h most nem tükörfordítok, tehát a szövegeket magyarul írom... A félig-meddig: mais ou menos. Inkább többé-kevésbé. Nem lenne értelme portugál gondolkodással írni, persze az is érdekes kísérlet lenne, ha 2 nyelven szólna, de kevesen tudnák elolvasni :-P

BÚÉK mindenkinek!

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.12.31. 21:19:28

@Little.Bear: Hoppá, csak most vettem észre, h a karácsonyi posztot, amiben jeleztem, h szünetet tartok, nem élesítettem. Nálam látszott, mert be voltam jelentkezve, de ti nem láthattátok :-( Amatőr hiba, de előfordul.

gabor4x 2011.12.31. 21:51:18

BÚÉK a szerzőnek és az olvasótársaknak! :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.12.31. 22:06:01

Búék minden luzofónnak, luzofilnek és egyáltalán: mindenkinek!

mégsem én voltam? 2011.12.31. 23:11:53

@gabor4x: BÚÉK még egyszer mindenkinek!

@Gloria Mundi: örülök, hogy még nem vagyok annyira szenilis, hogy nem vettem észre (komolyan azt hittem, hogy valahol félreolvastam valamit...)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2012.01.01. 00:36:50

@Little.Bear: Én meg csodálkoztam, h csodálkozol :-) Bocs, ezt elbénáztam, pedig egy nap alatt észre szoktam venni, de rá se néztem a blogra időközben.
süti beállítások módosítása