2010.09.23. 08:00
Hetvenharmadik fejezet: Váratlanságok (5)
Együtt mentek reggelizni, noha Carlosnak elvileg nem lett volna szabad, hiszen nem fizetett be, Viki már tudta, hogy a személyzet ebből nem csinál gondot. Ismert mindenkit. Mikor kifelé tartottak az ebédlőből, a recepciós fiú intett Vikinek. Telefon. Otávia volt az. Csinálhatnának-e közös programot, ő úgy szeretné. Már ki is gondolta, hogy a tengerparton sétálnak egyet, fürdőruha persze mindenképp kellene, hátha van kedvük megmártózni. Diogo értük meg fél órán belül, ha rendben van.
Viki megkérdezte Carlostól, van-e kedve. Neki nem volt, de minden jobbnak tűnt, mint kettesben maradni és vitatkozni. Olyasmin, amit még nem tudott volna eldönteni. És láthatja Diogót. Hogy ez mennyire jó, az persze kérdéses. Lehet, hogy szenvedni fog tőle, sőt, biztos. Carlos azonban bólintott. Legyen. Menjenek a tengerpartra. Talán Otáviától várt tanácsot, vele akarta megbeszélni, hogy mit kezdjen a váratlan helyzettel, amelybe félig-meddig a volt barátnője kormányozta.
Diogo egyedül jött értük, Otáviának volt valami elintéznivalója, vagy csak tovább akart készülődni, ez nem derült ki. A férfi nem ismerte Carlost valami jól, ezért kézenfekvő volt, hogy őt kérdezgesse teljesen mindennapi dolgokról. Viki hagyta, hogy Carlos üljön a sofőr mellé, és hálás volt azért a nyugalomért, amelyben a hátsó ülésen része lehetett. Hihetetlen volt számára, hogy ezzel a két férfivel ő többször is szeretkezett, sőt, van egy másik nő is, akit mindketten behatóan ismernek, most mégis teljes lelki nyugalommal beszélgetnek, és talán eszükbe sem jut a helyzet furcsasága.
Először Diogóékhoz mentek, abba a bizonyos családi házba a gazdagok negyedében, ahol Viki sosem járt, sőt, még csak eszébe se jutott, hogy valaha beteheti oda a lábát. Valami modern, csillogó-villogó házat képzelt, de a valóság teljesen más volt. Magas kőfalak mögött bújt meg egy a XIX. századi villa, volt az egészben valami elegáns hanyagság, de korántsem hagyták úgy lepusztulni, mint azt a lisszaboni udvarházat, ahol Portugáliába való érkezése idején lakott. Ezt a kertet és házat rendesen gondozták, de hagytak benne helyet a természetnek is. Medence nem volt, de kis tavacska igen, és talán évszázados fák. Otávia a tó szélén üldögélt a reggelije mellett. Fürdőruhában volt, amelyre hanyagul felvett egy rövid köntöst, de úgy, hogy az talán izgatóbbnak hasson, mintha csak a bikini volna rajta. „Ügyes” – gondolta Viki. – „Garantált, hogy mindkét pasi Otávia köntösének a nyílásába bámul majd egész idő alatt.”
- Meg akarjátok nézni a házat? – kérdezte Otávia Carlost és Vikit a kötelező puszilkodás után. Mintha ő lenne a háziasszony. Pedig ugyanolyan vendég, mint bárki más.
- Nem kötelező ám – mondta Diogo. Nem várom el se azt, hogy megnézzétek, se azt, hogy ájuldozzatok tőle. Nem az én érdemem, hogy ez a ház létezik, és az sem, hogy olyan, amilyen. Szóval, hagyhatjuk későbbre is, vagy passzolhatjátok.
- Én kíváncsi vagyok – mondta Viki. Már kívülről is nagyon tetszett neki, amit látott. Ráadásul minden érdekelte, ami Diogóval volt kapcsolatos, természetesen a szülei háza is.
- Én most inkább itt ücsörögnék egy kicsit.
Viki hálás volt ezért Carlosnak. Bár sejtette, hogy a fiú csak zavartalanul akar beszélni Otáviával. Nagyszerű, mindenki megkapja, amit szeretne. Vagyis beszélhet azzal, akivel beszélnie kell.
Diogo betessékelte Vikit a házba, és megígérte Carlosnak, hogy küldet neki egy frissen facsart narancslevet. Azt Viki is kapott mindjárt a konyhában egy nagyon szimpatikus idősebb asszonytól, aki örök időktől fogva ott szolgálhatott már a házban.
- A szüleid nincsenek itthon? - kérdezte Diogótól.
- Nincsenek, ne aggódj. Elutaztak. Rengeteget utaznak. Élik az életüket. Szerintem jól is teszik.
- Persze. Akkor csak ti vagytok itt, Otáviával?
- Egy ilyen házban mindig vannak alkalmazottak is.
- Itt is laknak?
- Igen.
- Engem zavarna, azt hiszem.
- Én megszoktam.
- Jó, de – Viki elharapta a szót. Nem, Otáviáról, és az ő szexuális életéről nem fognak beszélni. – Hagyjuk.
- Rendben. Ha jól sejtem, inkább Carlosról akarsz beszámolni.
A lány bólintott. Közben lassan sétáltak a házban, és Viki úgy tett, mint aki tüzetesen megnéz egy-egy részletet, de igazából nem arra figyelt, amit látott. Várta, hogy Diogo tegyen valami kis mozdulatot, pedig tudta, hogy nem szabadna, itt nem. Ki tudja, mikor bukkan fel egy alkalmazott. Nem szeretne így élni, állandóan idegenek szeme előtt.
- Jól sejted. Szeretném hallani a véleményedet.
- Kibékültél vele? Mert nem az volt a benyomásom.
- Nem, nem békültem ki vele. Fogalmam sincs, hogy vissza akarok-e térni hozzá.
- Ő erre kért? Hogy térj vissza hozzá?
- Igen.
- Akkor csak rajtad áll. Szereted vagy sem? Ezt talán nem nehéz eldönteni.
- Szerinted, ha egyáltalán kételkedem benne, akkor már nem szeretem? Vagy ez lehet átmeneti állapot?
- Nem tudom. Ha még haragszol rá, akkor lehet, hogy ez az érzés homályosítja el a szeretetedet.
- Nem, már nem haragszom rá. Kicsit meg is könnyebbültem, hogy vége lett. Persze nem akkor rögtön. De utólag.
- Ez különös. Miért könnyebbültél meg?
- Nem tudom. Talán csak utólag értettem meg, hogy mennyire fojtogatott a szerelme. Mindig arra vágytam, hogy így érezzen valaki irántam. Akit én is tudok szeretni. És élveztem, amikor benne voltam. De kicsit nyomasztott is.
- Márpedig a szenvedélyes szerelem ilyen. Mindent akar. Legfőképp ki akar teljesedni. Nem elégszik meg félmegoldásokkal.
- És te? Hiszen te is szerelmes vagy Otáviába. Mégsem akarsz mindent. Vagy tévednék?
- Nem tévedsz. Otávia iránt inkább szeretetet érzek. Nem szenvedélyes szerelmet. Azt nem akarok többé.
- Miért nem? Nem volt jó?
- Jó volt, amíg mindketten egyformán akartuk. De túlságosan függővé tesz. Szívesen gondolok vissza rá, de nem akarom újra átélni.
- De szomorú ez.
- Ugyan. Mosolyogni kell rajta. Te viszont túl fiatal vagy még ahhoz, hogy lemondj a szerelemről. Meg kell élned, ki kell élvezned, még akkor is, ha kicsit ijesztő a sodrása. Hidd el, hogy ezt nem szabad kihagyni. Persze nem biztos, hogy Carlos a megfelelő alany erre. Ne próbáld meggyőzni magad arról, hogy Carlos az. Egyáltalán semmiről ne akard meggyőzni magad.
Viki úgy érezte, könnybe lábad a szeme. Ezt a férfit lehetne szeretni. De nem szabad. És ez fáj.
14 komment
Címkék: szerelem ház kert
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vén betyár 2010.09.23. 09:28:04
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.09.23. 09:38:52
gabor4x 2010.09.23. 10:49:33
gabor4x 2010.09.23. 12:20:22
vén betyár 2010.09.23. 13:19:58
Két olyan férfi, akik ugyan azzal a nővel létesítettek nemi aktust, akár egyszerre, akár különböző időpontban.
gabor4x 2010.09.23. 13:45:03
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.09.23. 13:57:55
rozsdafarku 2010.09.23. 14:10:34
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.09.23. 14:28:05
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.09.23. 14:49:55
@rozsdafarku: naja. Csak két nő nem biztos, hogy egy sörözés alkalmával boldog rácsodálkozással koccint a sógorságot konstatálva. Sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy egymás ledérségét részletezik mindenki felé, természetesen kivéve egymást. Egymás felé innentől csakis gyilkos mosollyal és érzelmi töltettől soha nem mentesen közelednek ;)
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.09.23. 15:18:39
Az egy pasin osztozó nők lehetnek akár bnők, ahogy tán rozsdafarkú vhol kifejtette. Nem mondom, h ez a tipikus, de van ilyen.
gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.06.02. 11:29:11
Az élet ennél viccesebb! Egyik legközelibb baráti család a párom volt férjének a családja. Lyuksogorság pedig itt fenn áll. A minap a felnőtt fiuk kérdésere így is neveztük a rokoni kapcsolatot.