2010.09.21. 08:00
Hetvenharmadik fejezet: Váratlanságok (4)
Ezt a kérést visszautasítani durvaság lett volna. Mintha irtózna Carlostól. Nem erről volt szó, persze, de nem kívánta a közelségét, nem abban a pillanatban. Mégis hagyta. Kicsit kényszeredetten, mereven, nem fészkelődött bele az ölelésbe, nem tett egyetlen mozdulatot sem, amely arra utalt volna, hogy ő is akarja.
Sokáig feküdt ébren, kényelmetlenné vált testhelyzetben, attól félve, hogy ha elkezd mocorogni, Carlos kezdeményezésnek veszi. Aztán, amikor már biztos volt benne, hogy a fiú elaludt, úgy, ahogy volt, fürdőköpenyestől, óvatosan kikászálódott az ágyból, és kiment az erkélyre. Először csak ácsorgott, aztán kivitt egy széket. Leült, a lábát feltette a korlátra.
Diogóra gondolt. Az irodára. Nem tudta kiverni a fejéből, hogy a férfi azóta már Otáviával is szeretkezett. Persze semmi sem biztos. De elég valószínű. Rossz érzés volt, mégse bánta, amit délután művelt. Olyasmire volt képes, amit eddig elképzelni se tudott volna magáról, és ez rengeteget jelentett a jövőre nézve. Minden egyes Diogóval való találkozás, beszélgetés, szeretkezés egyre jobban növelte a magabiztosságát, noha mellette még mindig kislánynak érezte magát. Viszont félt, hogy azt a nagy érzelemtömeget, amelyet korábban Carlosra irányított, Diogóra fogja átruházni.
Carlos. Vajon miért ennyire megértő? Honnan szedte, hogy valaki mással akadt dolga? És miért nem féltékenykedik? Ő akkor sem omlott volna a nyakába, ha nincs ez a Diogo-féle affér. Túlságosan dühös volt rá. Nem ment volna egyik pillanatról a másikra a megbocsátás. Nem azért ilyen megértő Carlos, mert neki is vaj van a fején? Otávia és ő, sülve-főve együtt. Kísértésbe is eshettek. Ha nem is jutottak el a szexig, de valami csak történhetett köztük. Lehet, hogy Diogo csak önmagát csapja be, ha azt gondolja, hogy Otávia nem csalná meg semmi áron. Vagy csak neki nem akarta bevallani, hogy ilyesmit sejt. Lehet, hogy olyan nagyon nem is zavarná. Ameddig nincs bizonyosság, addig nincs fájdalom. Ez is egyfajta filozófia.
Végül is Otávia visszahozta neki Carlost. Ezek szerint vagy ő nem akart ismét összejönni vele, vagy Carlos döntött úgy, hogy nem kell neki Otávia. Persze, ha egyáltalán felmerült a visszarendeződés lehetősége. Ez se fog soha kiderülni. Ha elkezdené Carlost faggatni, az visszaüthetne rá. Semmi köze ahhoz, amit Carlos a szakításuk alatt művelt, ahogy a fiúnak se az ő viselt dolgaihoz. Eddig rendben, ha hallgatólagosan megegyeznek ennyiben. De mi lesz tovább? Mi lesz velük, kettejükkel?
Hajnalban feküdt vissza, miután hálóinget és bugyit vett magára. Az ágyban Carlostól a lehető legmesszebb húzódott. Nem akart félreértéseket ébredéskor.
Az éjszakázás hatására aztán jó sokáig aludt. De úgyis szombat volt, nem sietett sehová. Mikor felébredt, a fiú éppen zuhanyozott. Viki a bejárat melletti egészalakos tükörbe nézve kicsit megigazította a haját, kitörölte az álmot a szeméből. Aztán kiment az erkélyre megint. Jólesett volna egy kávé. Jó lett volna egyedül lenni.
- Hogy aludtál? - kérdezte a fiú, mikor odalépett hozzá. - Szabad a fürdőszoba.
- Sokáig nem tudtam elaludni.
- Sajnálom. Gondolkodtál? Jutottál valamire?
- Gondolkodtam, de még nem jutottam semmire.
- Segíthetek a döntésben?
- Nem lennél valami pártatlan tanácsadó.
- Azt valóban nem ígérhetem.
- Nézd, Carlos, ne siettess. Erre az egyre kérlek. Neked könnyű. Te tudod, mit akarsz. És nem kell feladnod az eddigi életedet. Amit kérsz tőlem, az pedig mégiscsak erről szól.
- Nem kérem, hogy feladd az eddigi életedet. Ha haza akarsz menni, attól még maradhatunk együtt. Valahogy megoldjuk.
- Távkapcsolatra gondolsz?
- Még az se kizárt.
- Szerinted működhet az ilyesmi? Egyikünknek sincs pénze, hogy ide-oda utazgasson. Ráadásul nekem szállásom sincs otthon. Semmim.
- Vick, csak akarni kell. De rajtad nem látszik, hogy akarnád.
- Jó, ebbe most ne menjünk bele. Inkább lezuhanyozom.
- Megint kitérsz.
- Időt kértem. Megadod? Vagy most döntsek, hálóingben, mielőtt még fogat mostam volna?
- Nagyon kemény vagy. Nem szeretsz már? Erre olyan egyszerű válaszolni.
Vikit bosszantotta a kérdés. Bosszantotta, hogy Carlos most kiszolgáltatja magát neki. Nem akarta ilyennek látni.
- Tegnap már mondtam, hogy zavarosak az érzelmeim. Ennél többet most ne kérdezz. Kérlek.
- Jól van – sóhajtott a fiú. - Megértettem. Nem kérdezek. Másra számítottam, de ez van. Biztos én vagyok a hülye. Először telefonálnom kellett volna. Hogy egyáltalán akarsz-e látni.
Viki nem felelt, inkább elment zuhanyozni.
8 komment
Címkék: álmatlanság kérdések ölelés
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vén betyár 2010.09.21. 09:52:01
Mert most az a leggazdagabb,
Ki várni érez, várni tud."
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.09.21. 10:18:10
vén betyár 2010.09.21. 10:59:33
Olyasmire volt képes, amit eddig elképzelni se tudott volna magáról, és ez rengeteget jelentett a jövőre nézve.
Nulla.
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.09.21. 13:08:53
vén betyár 2010.09.21. 13:21:28
Igaz, Vikitől /is/ sok minden kitelik.:)
Osvaldo Cavandoli 2010.09.21. 15:40:58
Ezzel szemben Vikinek pontosan egy magabiztos, a nőt irányítani tudó férfira van szüksége.
Most ugyan próbálja keresni az emlékeiben azt a Carlost, akiért odavolt, de Diogó impulzusai ezt egyszerűen elnyomják.
Ameddig Diogo reálisan elérhető és nam csinál Vikivel hülyeséget, Carlosnak esélye sincs.
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.09.21. 15:47:19
gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.06.02. 07:47:16
Igen telefonálni jobb lett volna. Nem gondolta, hogy nem is lehet a válasz. Ismerős ez az érzés.