2010.04.16. 08:00
Ötvenkilencedik fejezet: Új élet (4)
Viki beosont a szobába, hogy megkeresse Carlos karóráját. Az óra ott hevert az íróasztalon, de megállt. Aztán felfedezett egy vekkert az egyik falipolcon. Nyolc. És tizenegykor órája van Lúciával az egyetem könyvtárában. Nem hogy nem készült az órára, de a németkönyve is otthon volt. Igazán elhozathatta volna azt is São-val. És mi van, ha São nincs otthon? Vagy annyira fáradt, hogy a pokolba kívánja a hülye barátnőjét, aki egy éjszakai műszak után még ugráltatni akarja? De nincs más választása. Carlos mindig ilyen helyzeteket teremt. Mindig ruhahiányban szenved, ha elmegy vele valahová.
A fiú a falnak fordulva aludt. A lepedő csak derékig takarta. Viki elnézte a vállát, a karját, a hátát. Ez a szép, világosbarna a bőr. A fekete haj. Minden olyan tökéletesnek, frissnek tűnt. Amiből sem elvenni nem kell semmit, sem hozzátenni. Csak élvezni, ami van.
Josué kopogott be az erkélyajtón.
– Nos, sikerült beszélned vele?
– Igen, minden rendben. Hamarosan indul. Megígértem neki, hogy lemegyek elé a kapuba. Hogy néz ki egyébként? Bár nem hiszem, hogy egy csomó lány fog taxival érkezni az elkövetkező egy órában.
– Úgy néz ki, mint egy mór hercegnő. Gyönyörű, az egyik legszebb lány, akit ismerek. A bőre sötétebb, mint Carlosé, a haja sűrű, hosszú és fekete, be szokta fonni, hogy ne álljon szét. Alacsonyabb, mint én, és karcsúbb is.
– Na, ebből a leírásból nem lesz nehéz felismerni. Egészen felcsigáztad a kíváncsiságomat. Valóban annyira szép?
– Majd meglátod. Szerintem igen.
– És foglalt?
Viki nevetett.
– Foglalt, de nem szerelmes. Három éve jár valakivel, aki ugyancsak ebben a kollégiumban lakik.
– Komolyan? És még nem láttam ezt a csodát? Biztos megfordult már itt. Kivel jár?
– Valami Márióval. Mérnökhallgató.
– Nem rémlik. Persze nem ismerhetek mindenkit. Na, megyek, nehogy hiába álldogáljon odalent.
Viki végre nekilátott a reggelinek.
– Hát ezt honnan szerezted?
Carlos a dereka köré tekerte a lepedőt, úgy jött ki az erkélyre.
– Josuétól. Kérsz egy harapást?
– Kérek. Nagyon éhes vagyok.
Viki odanyújtott a zsemlét, a fiú majdnem a felét leharapta.
– Hé, ez nem ér! Ekkorát nem lehet harapni!
– Mindjárt beléd is harapok egy ekkorát, ha sokat panaszkodsz. Most meg Josuéval kavarsz? Tényleg nem lehet megbízni benned – mondta teli szájjal.
– Mit csináljak, ha te csak alszol, én meg éhenhalok. Ruhám nincs, kimenni nem tudok, még szerencse, hogy valaki gondoskodik rólam.
– Szóval én nem gondoskodom rólad.
– Carlos, az élet nem csupán szexből áll.
– Tényleg? Én azt hittem, igen. Ha eleget szeretkezünk, nincs szükségünk semmi másra.
– Nem is értem, hogy bírtad ki szűzen ennyi ideig.
– És te?
– Én majd’ belepusztultam.
– Komolyan?
– Nagyon szenvedélyes vagyok. Tizenkét éves korom óta. Több mint tíz évet kellett várnom. El tudod képzelni, milyen ez?
– Szar lehet.
– Nagyon szar. De ne beszéljünk erről. Josué most ment le a barátnőm, São elé, aki pár ruhadarabot hoz nekem.
– Gondolod, hogy az én cuccaim nem jók rád?
– Josué szerint túl széles a csípőm.
– Miért, megmérte?
– Nem, ránézésre gondolja így.
– Gyanús ez nekem. Mi a fenének nézegeti Josué a te csípődet?
– Na jó, ha ki akarod próbálni, tessék, adj egy gatyát. De én is azt mondom, hogy maximum egy tréningnadrágod mehet rám.
Bementek a szobába, Carlos kinyitotta a szekrényét.
– Nézzük csak. Hát, tréningnadrágom csak ez van, ebben szoktam futni. Szerencséd, hogy épp tiszta.
Viki megpróbálta felhúzni, csak úgy, a fürdőköpeny alatt. Nem ment fel.
– No chance ... – nevetett. – Josuénak igaza volt.
– Hogy lehetek ilyen vak! – csóválta a fejét Carlos. – Nekem nem tűnt fel, hogy olyan széles a csípőd.
– Normális dolog, hogy egy nőnek széles.
– Persze, de mégis. Otáviának mindig jók voltak a nadrágjaim.
– Úristen, kezdem rosszul érezni magam! Most mi lesz? Már nem kellek neked, mert nem jók rám a gatyáid?
Carlos nevetett.
– Meggondolom ... Lehet, hogy visszahódítom Otáviát. De ha jobban meggondolom, azért nem semmi érzés, mikor hátulról belédhatolok és látom ezt a csípőt ringani.
Átölelte a lányt, keze besiklott a fürdőköpeny nyílásába, megragadta Viki bal mellét. A lepedőt leejtette a földre, a farka megint keményen nyomódott a lány hátsójának.
Kopogtak. Összerezzentek, mintha valami tiltott dolgon kapták volna őket.
8 komment
Címkék: reggeli ruhák mór hercegnő szenvedélyesség
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Old Man 2010.04.17. 16:06:13
Tudnék mesélni...
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.17. 22:52:50
vén betyár 2010.04.18. 10:39:18
Erről meg az asszony tudna mesélni...
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.20. 12:54:51
gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.30. 05:10:01
Hiába a hölgy a pina, megérkezett már a ruha!
Puha bőrről kemény mellről, Carlos kezed vedd elő.
Kezed tedd a kilincsre, nőd nevetése csilingel.