2009.10.11. 10:35
Tizenhatodik fejezet: Mérgezett nyilak (1)
A fiú az órájára nézett.
– Ne haragudj, de a nővérem nemsokára hazajön. Nem szereti, ha itt van valaki.
A délutáni nap narancssárga fénybe fonta a nappalit, átvilágított az ablakpárkányon álló növények levelein. Az előbb még csak a két fiatal test létezett, összegyűrt ruhában, kócos hajjal, kipirult arccal.
Nem történt több, mint a délután első felében. Sőt, nem is történés volt köztük, hanem állapot. Félálom, vagy egészen álom, puha és meleg izgalom, amely azonban nem fokozódik, hanem kényelmesen állandó. Ebből a boldog lustaságból riasztotta fel Sérgio a lányt.
– Persze – mondta Viki és rendezni kezdte a ruháját, a haját.
– Egészen piros lett az arcod a szájad körül – nevetett Sérgio. – Azt hiszem, a borostám. Nagyon érzékeny a bőröd. Legközelebb megborotválkozom, mielőtt találkozunk.
A lány boldogan gondolt a legközelebbre. Csak mikor?
– Pénteken ráérsz? – kérdezte Sérgio.
Viki bólintott. A blúzát gyűrte be épp a szoknyájába. Bármilyen időpontra rábólintott volna.
– Nézd, ide nem jöhetünk, az nagypéntek, szabadnap, így az egész család itthon lesz. De kimehetünk a tengerpartra kocsival.
– A tengerpartra? Tudod, hogy mióta itt vagyok, még nem is voltam a tengernél?
– Akkor ezt orvosolnunk kell. Cascaishoz mit szólsz? Sétálunk egy kicsit, aztán keresünk egy elhagyatottabb strandot, ahol nem zavar senki.
Búcsúzóul még hosszan csókolóztak, és ezzel az ízzel a szájában lépett ki Viki a ház kapuján.
Mi sem lehetett volna kevésbé hasonló egy szerelmi találkához, mint ez a beavatás Sérgióék nappalijában, Viki emlékezetében azonban már pár óra múlva kezdett átalakulni. Úgy érezte, élete legszebb óráit töltötte abban a házban, és ezt fokozni kell. Ha Sérgio most csak vonzódik hozzá, nem baj, jó kezdetnek, az érzés majd megváltozik, növekszik, átlényegül, elhatalmasodik. Van ő annyira jó nő, hogy felébressze a szerelmet ebben a fiúban. Mert neki ő kell. Ő kell és senki más.
A komppal visszautazott Lisszabonba, de nem akart hazamenni. Felidézett minden szót és mérlegre tett minden gesztust. És mindazt, amire már most szégyellt visszagondolni. Leült egy padra a kompkikötőtől nem messze, és nézte a járókelőket.
Szép idő volt, még akkor sem hűlt le, mikor leszállt az este. Mit csinálnak ilyenkor azok odahaza? Ülnek a nappaliban és bámulják a tévét? Vagy Sérgio elvonult a nővérével közös szobájába és ott olvas? Szeretett volna a házuk felett lebegni és átlátni a falakon.
Mint a drogos, már csak arra tudott gondolni, hogy holnap is megkapja az adagját. És addig is a zsebében érezze a kis zacskót, amelyből a gyönyör származik majd. Noha talán egy drogos csak egy adagot tart magánál és azonnal be is veszi, mert képtelen megvárni a holnapot. Mégiscsak könnyebb lehet drogosnak lenni, mint szerelmesnek.
Nem, ekkor még nem volt tisztában azzal, hogy a korábbi vonzódás, kívánás szerelembe fordult át. Érzett már igen erős érdeklődést vagy vágyat máskor is pár napig férfiak iránt. Az elején nehéz meghatározni, mi lesz belőle. De ha a holnap biztos nem hoz viszontlátást, az akkor is gyötrelem, ha szó sincs még szerelemről.
Emlékezett egy vasárnapra, amely tizennégy éves korában különös gyönyört ígért és valahogy, az akkori korlátozott lehetőségek között be is teljesítette azt. Hajnalban misére ment: akkoriban a mise valami erotikus izzást jelentett számára, különös önkívületet. De mivel megcserélték a munka- és szabadnapokat egy ünnep miatt, tanítás is volt, kicsit szerelmesnek érezte magát egy osztálytársába, akivel egy színdarabban szerepelt és a színpadon megérinthette a kezét, ez volt a második gyönyör. A harmadik pedig a zenekari próba, melyen az egyik csellós fiút bámulhatta másfél óráig: abba is szerelmes volt egy kicsit. Mivel máskor ez a három gyönyörforrás soha nem esett egyazon napra, annak a huszonnégy órának különleges hangulata évek múltán is a boldogság netovábbjának tűnt számára.
Péntek. És még csak kedd este volt. Ha előző nap az órákat számolta, most napok lemorzsolására kellett felkészülnie. Ásító, végtelen pusztasághoz hasonlító napok lemorzsolására. Hiába volt ott Juli néni. Két teljes nap Sérgio nélkül két fekete lyuknak tűnt előtte, amely magába szív minden anyagot, minden fényt, minden szépséget.
Hazaérve arra kényszerítette magát, hogy olvasson, hogy elmerüljön aktuális regényének világában, csak, hogy a sajátjából menekülhessen. Hiába volt a péntek ígérete, mégse töltötte el boldogsággal, mert túl megfoghatatlan időpontnak tűnt. Inkább belemászott a regény főhősének bőrébe, falta a betűket és ha újra és újra elkalandozott a figyelme, visszament arra a pontra, ahol elvesztette a fonalat és megint elolvasta.
Igazából az álomban reménykedett, de azt sosem lehet siettetni. Ha álmában folytatódik a délután vagy még csodálatosabb dolgok történnek, ha álmában Sérgio rájön, hogy hirtelen beleszeretett. Ennél tovább nem tudott gondolkodni. Hogy ennek mi lenne a következménye, főként annak fényében, hogy az ösztöndíjából már csak három hónap van hátra! Három hónap!
Először jutott eszébe, hogy az időt fogyó holdként vegye szemügyre. Talán, mert először volt vesztenivalója. Visszamenni Pestre azzal a tudattal, hogy a fiút soha többé nem láthatja? Nem volna pénze arra, hogy visszajárjon, háromezer kilométer lenne köztük. Ez még akkor is elfogadhatatlannak tűnt, ha Sérgio számára ő csupán egy a sok nő közül, akiket meghív a tisztes kispolgári hajlékba és begyakorlott mozdulatokkal boldoggá tesz néhány órára. Ha a fiú abban a pillanatban elfelejti, amint kilép az ajtón.
Nem szabadna erre gondolnia. Lehet, hogy egy hónap múlva (ami végtelen hosszú idő is lehet, ha telefonhívásokra vár az ember, de nagyon rövid is, ha élvezi a magányt és éppen elég önnönmagának) már semmit nem érez iránta, túl lesz rajta, mint egy heveny influenzán, amely ugyan lázzal és végtagfájdalmakkal jár, de utána kellemes és friss a könnyebbség.
Kit próbál meggyőzni erről? Vagy mi értelme egyáltalán egy hónappal előre gondolkodni ilyen helyzetben? Akár három nappal előre gondolkodni? Szombatig? Értelmetlen. Csak a péntek délután létezik, a többi árnyék és hamu.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
