2010.06.22. 08:00
Hatvanhatodik fejezet: Porto (4)
Diogo riasztotta fel ebből a révületből, amely néha, ha jól tudott koncentrálni egy-egy munkára, egészen magába szippantotta. A férfi megállt a széke mögött és nézte a képernyőjét. Rátette a kezét a széktámlára.
A lányban hirtelen fájdalmasan tudatosult, mennyire kívánja. Kívánta az érintését, hogy észrevétlenül, csendben megcirógassa a nyakát. Nem tudott ennél tovább menni gondolatban, csak szuggerálta a férfit, hogy érjen hozzá, előbb még szorgalmasan gépelő ujjai megálltak a billentyűzeten. Szükségtelenül az egérhez nyúlt, hogy elmentse a szöveget, noha látta, hogy a gép automatikusan mentett.
– Mit nézel? – kérdezte halkan a férfitól.
– Ó, csak kíváncsi voltam rá, hogy néz ki egy magyar szöveg. Hogy értek-e belőle valamit.
– És?
– Nem sokat. Várj csak, van egy-két latin kifejezés, azt legalább értem.
– Ja, azokat igen.
– Tehát ti is használtok latin szavakat.
– Persze, főleg a jogi nyelvben.
– Tudod, hány óra van?
Viki megrázta a fejét. Még mindig nem fordult meg, a férfi még mindig a széktámlára támaszkodott, és a súlya érzékelhető volt az ülésen.
– Ideje abbahagyni a munkát.
– Nem lehet, hogy már fél hat.
– Pedig igen.
A lány rápillantott a képernyő jobb alsó sarkára, valóban pár perccel múlt fél hat. Elképedt, hogy ennyire nem érzékelte az idő múlását.
– Vagy túlórázni akarsz? Még nincs rá szükség ...
– Nem, nem akarok túlórázni.
– Akkor eljössz velem vacsorázni?
Viki elpirult. Bezárta a dokumentumot.
– Nem kéne hazamenned? A családodhoz?
– Az ráér. Látnak engem eleget. Nos, van kedved?
– Be kell jelentkeznem a szállodában.
– Persze. Bejelentkezel, lezuhanyozol, átöltözöl, akár még pihenhetsz is egy kicsit, és kilencre érted megyek.
Viki lekapcsolta a számítógépet, elrendezte a papírokat az asztalon. Felállt és szembefordult a férfival.
– Nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet lenne – hallotta a saját hangját, miközben minden idegszálával azt kívánta, hogy a férfi meggyőzze.
– Carlos miatt? Nagyon féltékeny?
– Elég féltékeny. De nem miatta.
– Hát?
– Nagyon fáradt vagyok.
– Nem látszik rajtad.
– Köszönöm, de attól még igaz. Szeretnék korán lefeküdni.
Gondolatban hozzátette, veled, te hülye ... Maga sem igazán értette, miért nem megy el Diogóval vacsorázni. Megígérte São-nak, hogy ellenáll. Igen, ez egy jó indok. Valójában rettegett attól, ami történhet. Meg attól, hogy végül nem történik semmi. Hogy a férfi szemérmetlen udvarlása egyszerűen csak mindenféle cél nélküli macska-egér játék.
Diogo elmosolyodott, mint aki belelát a lány gondolataiba. Talán bele is látott. Egy kevésbé jólnevelt férfi biztos kihasználta volna a végszót arra, hogy szexuális utalást tegyen, de ő nem.
– Akkor egyedül vacsorázol? Nagyon sajnálnám, ha magányos lennél első portói estéden.
– Nincs is kedvem vacsorázni. Vennék valami gyümölcsöt, csak tudnám, hol ...
– Szívesen elmegyek veled vásárolni. Megismered egy kicsit a környéket. Aztán szépen lefekszel az ágyikódba – egyedül. És alszol, mint egy igazi jókislány.
Négycsillagos szálloda. Legutóbb akkor járt ilyenben, mikor Juli néniék Lisszabonban voltak, egy örökkévalósággal korábban. De akkor sem lakott ott, csak épp betette a lábát ... Még soha nem lakott ilyen helyen. Szerette a szállodák hangulatát, még a kis panziókét is, de ez a hotel valóban otthonosnak tűnt. Tágas szobát kapott, hatalmas franciaággyal, mintha szeretkezésre találták volna ki. Vajon lesz alkalma felavatni? Természetesen volt rendes színestévé, kábeladásokkal, németül is, végre, olyan régen nem hallott német szót! Egy kis íróasztal jó nagy tükörrel, két fotel, minibár. Szekrények, legkevésbé se dohszagúak. És a fürdőszoba. Egy álom. Noha csak zuhanyozó volt benne, hatalmas zuhanyrózsával, hófehér, jóillatú törölközőkkel, sampon, habfürdő, hajszárító ... Szinte sajnálta kipakolni szegényes holmiját. És a szennyessel teli bőrönd. Azt a szekrény aljára süllyesztette, hogy ne is lássa. Pedig reggel le kell adnia mosásba. Szégyellte, hogy így érkezik egy elegáns szállodába, tele szennyessel ... Annyi mindent szégyellt, amit nem kellett volna.
Még korán volt, mikor a zuhanyozástól felfrissülve és a hotel fürdőköpenyébe bújva beült az ágyba. Bekapcsolta a tévét, német adóra állította, de oda se figyelt, csak élvezte a kellemes környezetet és a semmittevést. A kontrasztot a Pióca házával. Nem vágyott sehová, sőt, még társaság után sem. Diogo utáni vágyát mintha elfújták volna. És Carlos után sem bánkódott, csak valami sajgást érzett. Arra gondolt, hogy meg kellene erőltetnie magát és fel kellene hívnia São-t, hátha a lány időközben beszélt Carlossal, de ez a gondolat inkább kellemetlen volt, mint csábító. Inkább elmerült volna valaki másnak az életében, mint Lisszabonba jövetele napján, amikor azt a nevetségesen magas nőt nézte Amszterdamban. Szerette volna azt képzelni, hogy soha többé nem kell elmennie ebből a hotelszobából, amelyben olyan kellemesen vette körül a személytelen melegség. Észrevétlenül aludt el, nyugtalanság és könnyek nélkül, majdhogynem boldogan.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.06.22. 08:31:00
