2012.02.14. 06:30
Kilencvenkettedik fejezet: Leplek és ellenleplek (6)
Viki hagyta, hogy Diogo először leendő anyósát üdvözölje, aztán megkerülje a konyhapultot, és neki is adjon két puszit, ahogy ez szokás. Még mindig hevesen dobogott a szíve, sőt, a keze is remegett: utóbbin úgy próbált segíteni, hogy belekapaszkodott a poharába.
Arra gondolt, hogy jó lenne kettesben maradni Diogóval, legalább pár percre, bár nem tudta, mit mondjon, és mit hallgasson el. Talán az a legjobb, ha semmit nem mond Otáviával folytatott beszélgetésükről, felesleges ebbe beleavatkozni, még olyan szinten is, hogy akár utaljon a lány gyanakvására. Pedig Diogo valószínűleg szívesen tudna róla, de mégsem lehet, a hallgatás az egyetlen bölcs megoldás.
- Csak nem maradtam le valami izgalmas beszélgetésről? - kérdezte Diogo.
- Nem beszéltünk semmi izgalmasról - bagatellizálta a dolgot Viki.
- Valami azt súgja, hogy de, látom, hogy elpirultál.
A lány ettől még jobban elpirult, és legszívesebben meglökte volna a férfit. De nem szabadott túlságosan bizalmaskodó viselkedést tanúsítania, kénytelen volt egyensúlyozni a baráti és a szinte közömbös kategóriák között. Hogy is viselkedne, ha tényleg soha nem feküdt volna le vele? Sőt, ha semmilyen hatással nem lenne rá? Ezt sajnos képtelen volt maga elé vetíteni.
- Te is kérsz egy teát, Diogo? - kérdezte Dona Carmo úgy, mintha nem is vette volna észre a közjátékot.
- Az jól jönne, köszönöm. Nem gondoltam, hogy ma itt talállak, Vick. Mikor érkeztél?
- Tegnap.
- Jó volt az utad? Carlos kiment eléd a reptérre?
- Igen, minden rendben volt.
- Ó, az a Carlos milyen rendes fiú - vetette közbe Dona Carmo. - Itt van egyébként ő is.
Diogo a rá jellemző sokatmondó mosollyal nyugtázta ezt.
- Nagyszerű, ha régi barátok találkoznak.
Mi volt ez most, szarkasztikus megjegyzés, vagy csak a szokásos semmitmondó szöveg? Viki, kihasználva az alkalmat, hogy Dona Carmo a teakészítéssel foglalatoskodik, kérdő tekintetet vetett Diogóra. Diogo megvonta a vállát.
- Valóban - mormogta Viki. Annyi mondanivalója volt, amit el kellett hallgatnia, hogy minden egyéb téma felületesnek tűnt, képtelennek érezte magát az üres fecsegésre. Majd Diogo fecseg, ha akar.
- Tényleg érdekes, hogy itt talállak.
- Távia szeretett volna beszélni Vitóriával - világosította fel Dona Carmo leendő vejét.
- Vagy úgy. Hm, nem is tudtam, hogy ilyen repesve várja az érkezésedet.
- Ez azért túlzás.
- Mégis szinte azonnal találkozni akart veled. Igaz is, nem kéne neki is itt lennie?
- Kiment a kertbe.
- Mielőtt beszéltetek volna?
- Citromot is kérsz a teádba, ugye? - szakította meg a kihallgatást Dona Carmo. Nyilván ismerte már Diogo ízlését, de valamivel el akarta terelni a férfi figyelmét erről a lányos találkozóról. Vikit mentette ezzel? Vagy Otávia helyzetét akarta megkönnyíteni? Esetleg egyik sem?
- Jé, te itt vagy?
Végre megjelent Otávia. Nem lépett oda Diogóhoz, csak biccentett felé, megcsókolni aztán végképp nem volt szándékában. Viki nem tudta, mikor találkoztak legutóbb, de nem úgy néztek ki, mint akik alig bírják ki anélkül, hogy egymáshoz érjenek.
- Említettem, hogy jövök.
- Igen, de azt nem, hogy mikor.
- Valami baj van?
- Ó, semmi, nincs semmi gond.
- Vick, be tudjuk most fejezni a beszélgetésünket? - kérdezte Otávia, szinte ignorálva a férfit.
- Szerintem már befejeztük.
Csend lett. Viki a másik lány arcát nézte, pedig legszívesebben Diogót bámulta volna, vajon milyen képet vág erre.
- Izgalmas beszélgetés lehetett. Itt ma csupa izgalmas beszélgetés folyik, úgy látom.
- Csak dögunalmas női témák - felelte Otávia -, ugye, Vick?
- Ahogy vesszük - replikált Viki.
Otávián látszott, hogy nagyon nem tetszik neki a társnője tartózkodása.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
