2011.11.10. 06:30
Kilencvenedik fejezet: Visszaszámlálás (2)
Zoltánt nem látta néhány napig, de Renátába többször is belebotlott, az asszony egyre nehézkesebben mozgott, bár hátulról tulajdonképpen nem is látszott, hogy gyereket vár, meglehetősen karcsú maradt, a járásáról azonban könnyen ki lehetett következtetni az állapotát. Vikinek volt némi kellemetlen érzése a nővel kapcsolatban, de nem tudta volna pontosan meghatározni, hogy miért, vajon irigyli-e a helyzete vagy a férje miatt, vagy azt viseli nehezen, hogy összeköti őket valami halvány ígéret, ajánlat, esetleges ügylet, amely még csak körvonalazódott, de máris kellemetlenséggel járt. Esetleg mindez egyszerre?
Aztán egy nap Zoltán épp akkor csapta be maga mögött az ajtót, mikor Viki elhaladt a lakásuk előtt. A férfi még fel sem volt rendesen öltözve, kissé csálén állt a nyakkendője, és az inge nem volt betűrve a nadrágjába. Egy veszekedésből menekülhetett, a lakásban felhangzott Renáta zokogása. Viki azt se tudta, hová legyen zavarában, legszívesebben visszafordult volna, mintha épp akkor jutna eszébe valami, amit otthon felejtett. Zoltán először észre se vette, csak, mikor megállt a lépcsőházban, hogy összeszedje magát, akkor érzékelte, hogy ott van és épp megpróbál elslisszolni mellette.
A férfi zavarba jött, elkezdett toporogni, mint aki képtelen eldönteni, melyik oldalra álljon félre a másik útjából, így pár pillanat múlva Viki nekiütközött a mellkasának. Még mielőtt bármi más eszébe jutott volna, érzékelte, mennyire jó a férfi illata. Felemelte a kezét, és megigazította a nyakkendőjét, mint akinek ez a legtermészetesebb. Hevesen vert a szíve, és azonnal elszégyellte magát.
- Ne haragudjon. Csak csálén állt.
- Ugyan, köszönöm, Viktória.
Viki végre meg tudta kerülni. Futni kezdett lefelé, hogy minél hamarabb elhagyja Zoltánt, pedig egyáltalán nem volt kedve menekülni előle.
- Várjon egy kicsit. Elvigyem kocsival valahová?
Viki megtorpant. Ezt most minek kérdi? Vajon beszélgetni akar valakivel, mert otthon nincs minden rendben? Vagy a lakással kapcsolatos az egész? Esetleg ez egy csábítási kísérlet?
Ahelyett, hogy gyorsan visszautasította volna, megfordult, és azt kérdezte, merre megy a férfi. Az hamar mellé ért.
- Még van egy csomó időm a délelőtti tárgyalásig. Elviszem, ahová akarja.
- Dolgozni megyek. Kicsit messze van.
- Nem baj.
- Rendben.
Tetszik neki a férfi, ez nem vitás, de még egy szomszéd és még egy nős ember igazán felesleges a gyűjteménybe, főleg ebben a helyzetben, hogy a felesége nemsokára szül. És neki akarja eladni a lakását. Vagyis akarta, mielőtt fel nem hozta azt az undok ismerősét.
Mikor beültek a kocsiba, a férfi megkérdezte, hogy merre induljon, aztán pár pillanatig nem szólt.
- Nem tegeződhetnénk, Viktória?
- Inkább ne. A felesége nem tudná mire vélni.
- Renáta? Ugyan, az ilyesmi őt nem zavarja.
- Nehéz lehet most neki.
- Eléggé ideges. És én se vagyok valami türelmes. El kellett jönnöm.
- Nem kéne inkább mégis visszamenni hozzá?
- Nem, ilyenkor jobb békén hagyni.
- Rendben, semmi közöm hozzá, ne haragudjon.
- Egyébként biztos igazad van. Ja, nem tegeződünk, elnézést. Más visszamenne. Nem tudom. Nekem ez nem megy.
- Nem kell magyarázkodnia, nem tartozik rám.
- Az a múltkori jelenet. Sajnálom, hogy az ostoba barátom olyan neveletlen volt.
- Valóban az volt, de mindegy most már.
- Rám is neheztelsz miatta?
- Lényegtelen, van magának sokkal fontosabb gondja is ennél.
3 komment
Címkék: veszekedés találkozás lépcsőház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mégsem én voltam? 2011.11.14. 18:34:51
