2011.10.04. 06:30
Nyolcvannyolcadik fejezet: Birtokviszonyok (9)
Nem tudta volna megmondani, hogy miért tagadta le a meghívót. Egyszerűen csak kicsúszott a száján a hazugság, talán, mert idegesítette, hogy Carlos azonnali választ vár tőle. Vagy, mert akkor jött rá, hogy mégsem döntött ebben a kérdésben. Időközben kicsit távolabb került Diogótól, szinte észrevétlenül: már nem volt olyan erős a kötődése, mint Prágában. Talán Mártonra irányította ugyanazokat az érzéseket: különös, hogy ezek jellege alig valamit változott, a személy viszont csereszabatos volt, legalábbis egy bizonyos mértékig.
De Viki tudta, hogy Mártonban bízni ostobaság lenne, vele fantáziálni nem szabad, vagy csak nagyon szűk keretek között. Nem is tartotta magát annyira érdekesnek vagy csábítónak, hogy veszélyt jelentsen egy házasságra, egy családra, attól nem félt, hogy Márton akarna többet, de attól joggal tartott, hogy ő maga túl mély érzelmeket kezd táplálni. Vajon mi a jobb? Megint közeledni Diogóhoz, és kitenni magát a biztos csalódásnak azáltal, hogy elmegy az esküvőre, és még csak meg se érintheti a férfit? Persze, ott lesz Carlos, akit viszont megérinthet. Vagy inkább hagyja, hogy a Márton iránti érzései erősödjenek, így legalább a 3000 km-re élő Diogóról leválhat? Jó megoldás nem létezett egyelőre.
Aztán Péter kopogott be, már egész későn. Szórakozóhelyről jöhetett, egy kicsit ivott, de nem látszott részegnek. Viki mégse akarta beengedni, csak a bejárati ajtón lévő kisablakot nyitotta ki neki, azon keresztül beszélgettek.
- Elnézést szeretnék kérni a múltkoriért.
- Rendben.
- Rámtört a féltékenység, ne haragudj. Tudom, hogy ostobaság, mert nem tartozol nekem semmivel. Nem vagy az enyém.
Viki zavarban volt. Mit mondhatna erre? Cáfolni nem fogja, és arra sem hajlandó, hogy úgy tegyen, mintha nem történt volna semmi.
- De ... ez nekem nagyon nehéz. Minél kevésbé vagy az enyém, annál jobban akarlak. Nem, ne szólj közbe. Nem akarsz beengedni?
Viki elbizonytalanodott. Biztos, hogy Péter nem részeg?
- Szóval, már félsz is tőlem. Nagyszerű, ügyes vagy, Petikém, ezt jól elbasztad.
- Ne haragudj, de a múltkori után ...
- Igazad van. Viktóriának mindig igaza van. Egyébként nem vagyok részeg, és nem is akarlak megerőszakolni. Sose bántanálak. Ha néha kicsit erősebben szorongatlak, az nem azért van, mert bántani akarlak, érted? Ugye, tudod?
- Sejtem. Nem hiszem, hogy komolyan bántani akarnál.
- Csak egy esélyt szeretnék, kedves. Semmi mást. Nem fogok bunkón rádtörni, és nem rendezek jeleneteket.
- Mégis, mire akarsz esélyt? - kérdezte Viki kissé élesen.
- Hogy továbbra is ... láthassalak. Hogy ... Á, a francba, olyan hülyén hangzik ez az egész.
- Beszéljünk róla máskor, jó? Most késő van. És ittál is. Tudom, nem vagy részeg. De ittál valamennyit. Megbeszélhetjük később?
- Na jó. Megdumáltál. Holnap dél körül jó? Itthon vagy?
- Dolgozom - ez megint hazugság volt. Ráadásul könnyen ellenőrizhető hazugság.
- Szombaton?
- Holnap szombat, tán elfelejtetted?
- Tényleg elfelejtettem.
- Akkor ebédeljünk együtt, meghívlak a sarki kocsmába. Vagyis nem a kocsmába, valami puccosabb helyre.
- Péter, ne erőltesd. Kérlek. Most nincs kedvem.
- Nem dugni akarok, hanem beszélgetni. Már azt se szabad? Mi bajod van velem?
- Most az a bajom, hogy rá akarsz kényszeríteni, hogy holnap beszéljünk. Nekem meg nincs kedvem hozzá.
- Na jó, értek én szóból ... Mostanában semmihez sincs kedved velem. Mással bezzeg ... Jó, jó, hagyjuk. Rúgjál csak ki, úgyis ezt érdemlem. Dugjál csak a tanároddal, akinek melletted még van vagy öt nője.
Vikit elöntötte a forróság.
- És te akartál bocsánatot kérni ...
- Basszus, tényleg, ne haragudj. Nem akartalak megsérteni. És nem tudom, hogy a faszinak van-e más csaja. Már a nején kívül. Komolyan.
- Most menj haza.
- Viktória, de ... Én nagyon sajnálom. Meg tudsz bocsátani? Akár fel is pofozhatsz, ha akarsz.
- Nem akarlak felpofozni, csak menj. Jó éjszakát.
Becsukta a kisablakot, és elhúzta a függönyt. Péter még kérlelte néhány pillanatig, aztán feladta. Viki bement a szobába, és bekapcsolta a tévét. Félt egy kicsit, bár racionálisan nem volt rá oka. Vagy nem is félelem volt ez, inkább valami halvány rosszérzés. Jó lett volna az a tudat, hogy valaki majd mindentől megvédi. Még ha igazából nem is fenyegeti semmi. Mégse érezte magát biztonságban. Nehezen aludt el.
· 2 trackback 2 komment
Címkék: hazugság bizonytalanság bocsánatkérés
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Párom jó apa és férj, de szex közben más nőkről beszél 2011.10.04. 22:33:11
Trackback: A szerelmem mindig féltékenykedik 2011.10.04. 22:32:46
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mégsem én voltam? 2011.10.04. 09:52:00
