Mártonnak nem merte mondani, mi aggasztja, de húzta-halasztotta azt a bizonyos alkalmat, amikor végre ismét ágyban kísérletezhetnek egymással. Nem csak Péter miatt volt ideges, és amiatt, amit a vöröshajú szomszédasszony a szüleinek mesélhet (annak ellenére, hogy a lakás már az övé volt, pontosan tudta, hogy a szüleit ez nem fogja visszatartani a rendreutasítástól), hanem amiatt is, hogy vajon milyen hatással lesz kettejükre, ha az autó meghittségét elhagyják. És negyedik nyugtalanító tényezőként ott volt az emlék, Diogo emléke. Húzódott attól, hogy ugyanabban a lakásban, ahol Diogót fogadta, egy másik férfivel is szeretkezzék, pedig ez előbb-utóbb be kellett, hogy következzék. Pontosan tudta, mennyire nem kellene ezzel foglalkozni, mégis foglalkozott vele.

Csak nehogy összefussanak Péterrel, ha Márton feljön, csak nehogy meglássa a vöröshajú, vagy valamelyik öregasszony, akinek életében egyéb öröme alig van, mint hogy megfigyelje a közvetlen környezetét, főleg, ha tényleg van miről pletykálni, csak nehogy ez, csak nehogy az! A közvetlen szomszédaitól nem tartott, egyik oldalon egy kisgyerekes család élt, a másikon pedig rejtélyes ázsiai népség. Talán koreaiak, de nem volt benne biztos. Olykor látta, hogy feltűnően csinos fiatal lányok jönnek fel a lépcsőn, máskor meglett urak csöngettek be az ajtón. A lakás bérlője (ekkor még a tulajdonosa biztosan nem lehetett) egy már idősebb, de még mindig nagyon dekoratív ázsiai nő volt, aki törte a magyart. Viki gyanította, hogy mi folyik a szomszédban, de meglepő módon soha egy nyikkanást se hallott.

Végre nagy nehezen megegyeztek Mártonnal egy időpontban, amikor mindketten ráértek napközben (Viki így lemaradt pár egyetemi óráról), és Péter se volt otthon (ezt persze a lány nem említette a tanárnak). Viki  nem tudott ellenállni a gangon hívogató márciusi napfénynek, amely különösen a lakás viszonylagos homályából nézve tűnt csábítónak. Kinyitotta az ajtót, és kiült egy sámlira olvasni,  hogy élvezze a meleget, amíg Márton meg nem érkezik.  Ekkor szólította meg a kisgyerekes szomszédasszony. Hamar a tárgyra tért: a lakás érdekelné őket, mert jön a második gyerek, és túl kicsi a hely. Jó pénzt fizetnének, ha Viki el akarná adni. Összenyitnák a két leválasztott lakást, úgy lehetne egy tisztességes nagyságú otthonuk.

Még alig lett az övé, és máris jelentkezik egy vevő? Viki nem is tudta, hogyan reagáljon. Itt szeretne lakni vagy sem? Kötődik-e a lakáshoz vagy sem? Vajon a szülei rossz néven vennék, ha eladná? És egyébként is, túl sok visszaélésről hallott adásvételek ügyében. Nem, inkább nem akar most ezzel foglalkozni. Udvariasan mosolyogva bólogatott, és megígérte, hogy gondolkodik a kérdésen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vén betyár 2011.09.08. 08:18:00

"Kinyitotta az az ajtót és kiült egy sámlira olvasni, hogy élvezze a meleget"
Aranyos!!!:)

Válasz erre 

LittleBear 2011.09.08. 21:25:34

Nem futott össze Viki az egyetemen valami normális fickóval, aki neki is tetszik, és aki elfelejteti vele Diogót, akiért érdemes elszakadni Pétertől, és tisztes távolságot tartani Mártontól?

Hogy van az, hogy Portugáliában többeknek is tetszett, Pesten meg több mint fél éve van újra itthon, és nem tűnt fel valami normális barát-jelölt?

Válasz erre 

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.09.09. 12:08:54

@LittleBear: Jártál te valaha a Bölcsészkarra? Nekem sose tűnt fel ott ilyen jelölt :-P Persze, biztos volt, csak nem futottam össze vele ...
És egy olyanhoz, aki mindezt, amit felsoroltál, tudja, tuti, h nem valami tingli-tangli jelölt kell, hanem egy komoly pasi.

Válasz erre 

LittleBear 2011.09.09. 17:55:08

@Gloria Mundi:
Bölcsészkarra nem jártam soha (nekem a bölcsészek kicsit a földönkívüli kategória). Orvosira jártam, ott elő szoktak fordulni jó pasasok már diákkorban is (az egy más dolog, hogy ezek közül egyik sem velem foglalkozott, amelyik meg foglalkozott volna, az éppen arab volt (az araboknak érdekes módon bejött az arcszerkezetem) - úgyhogy a férjem nem orvos, de nem is bölcsész :-)) ).
(családban van bölcsész, de mintha a Marsról pottyant volna ide :-)), bocsi, az én sok szempontból földhözragadt világomból látom így, ő a saját köreiben prímán elvan)

Válasz erre 

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2011.09.11. 09:03:48

@LittleBear: Nem vagyunk földönkívüliek, nyugi :-) De én se igazán rajongok a bölcsész pasikért, kivéve ritka kivételeket, akik inkább a tanáraim korosztályát jelentették. :-)

Válasz erre 

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.06.05. 05:43:12

Gondolkodni kell.
Vicc:
Egyetemi menzán megszólítják a srácot.
- Te bölcsész vagy?
- Á. Nem csak elbambultam.

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: