2011.03.08. 08:00
Nyolcvankettedik fejezet: Korántsem tökéletes (3)
Fáradtan, de nagyon lelkesen érkezett meg Viki Prágába. Diogo nem tudta biztosra ígérni, hogy kijön elé az állomásra, ezért részletesen leírta, hogyan juthat el a hotelig metróval. A recepción tudnak róla, oda fogják adni a kulcsot, nyugodtan költözzön be a szobába. Viki persze remélte, hogy nem kell egyedül boldogulnia, de amikor a hűvös decemberi hidegben leszállt a vonatról piros hátizsákjával, hamar rájött, hogy ezúttal sem várja senki. Hirtelen olyan valószínűtlennek tűnt, hogy Diogo valóban ebben a városban van, hogy Viki megszédült. Lehet, hogy se a hotel nem létezik, se a férfi nem írt soha erről az útról, ő pedig tévedésből utazott nyolc órát a kényelmetlen, mocskos vonattal. Ha odamegy a szállodába, csak néznek rá majd értetlenül ... Ostobaság, nyugtatgatta magát, nem tudott kijönni elém, elhúzódott a tárgyalása, előre megírta, hogy ez megtörténhet, csak odatalálok egyedül is.
A metróban ismerős kép fogadta, a szerelvények pont ugyanolyanok voltak, mint Pesten. Ez egyfajta otthonosság-érzés kölcsönzött neki, szívesen megosztotta volna a felfedezését valakivel, de nem volt kéznél senki. Na, majd elmondja Diogónak később. Azt is sajnálta, hogy úgy megkopott az orosztudása a gimnázium óta, alig emlékezett valamire, pedig most hasznára vált volna. Hol angolul próbálkozott, hol németül, változó sikerrel. De nem kellett sokat kérdezősködnie, Diogo pontosan leírta, hogyan ér oda legkönnyebben a céljához, elég volt követnie az utasításokat. A hotel pont olyannak bizonyult, mint amilyenek a hasonló szállodák a nyugati világban mindenütt, nem fedezett fel benne semmi sajátos jelleget, de kellemesen érezte magát, mikor megkapta a kulcsot. Igen, számítottak az érkezésére, nem, Andresen úr még nem jött meg.
Kint kezdett besötétedni, Viki akár sétálhatott volna egyet, de nem volt hozzá kedve. Ha már idebent van, ebben a kellemes melegben, inkább felmegy a szobába. Bár nagyon éhes volt, mert az úton alig mert enni valamit, annyira tartott tőle, hogy rosszul lesz a vonaton, úgy döntött, inkább megvárja Diogót, és nem ül be egyedül az étterembe.
Csak akkor hitte el igazán, hogy Diogo a maga fizikai valójában fog a szeme elé kerülni nemsokára, mikor a szobába belépve meglátta az egyik ingét a fogason, a nadrágját az ágyra terítve, és egy könyvet az éjjeliszekrényen. "Nemsokára itt lesz, és átölel. És belefúrhatom a fejem a nyakába. Imádom, amikor beszívhatom az illatát." A szobában is érezhető volt ez a jellegzetes illat, egészen halványan ugyan, de jelen volt. Most már csak várni kell.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
