2010.12.23. 08:00
Hetvenkilencedik fejezet: Itt és most (2)
Egészen a speckol napjáig Vikinek eszébe se jutott megkérdezni senkitől, hogy ismeri-e az új tanárt. Rengeteg dolga akadt hirtelen, óramegbeszéléseken vett részt, és próbálta összefésülni a két szakon esedékes időpontokat. Szerencséjére a tanszékek nem voltak nagyon messze egymástól, de az irodába is be kellett már járnia, és nyilvánvalóvá vált, hogy szinte mindenhonnan örökké késni fog.
Bizonyos előadásokra sose fog eljutni, másokról csak félig marad le, vagyis kénytelen lesz jegyzeteket szerezni, lehetőleg persze olyan diáktársától, aki tud is jegyzetelni. Pedig nagyon rühellt mások jegyzeteiből dolgozni, de nem maradt más választása. Alig lesz olyan nap, amelyen jut majd ideje ebédelni, főtt ételről meg aztán jobb, ha nem is álmodozik. A nagyihoz is bejárt, amikor csak tudott, vigyázva arra, hogy véletlenségből nem fusson bele a főorvos asszonyba: ha egyszer-kétszer meglátta a folyosón, inkább visszafordult, vagy besurrant egy mellékfolyosóra, és megvárta, míg az anyja elvonul.
A kórházból rohant be aznap is az egyetemre, és pár perccel órakezdés után érkezett, kissé megizzadva, mert a harmadikra kellett felkapaszkodnia. A speckol a lehető legkisebb terembe volt kiírva, a mosdó mellett, a helyiségben négy-öt embernél több kényelmesen el se fért, olykor, ha a diákok a tanszéken lébecoltak, megengedték nekik, hogy abban a teremben tanuljanak, de órákat ritkán tartottak ott. Ahányszor valaki lehúzta a WC-t a fal túlsó oldalán, azt is hallani lehetett, és a szagok sem voltak mindig a legkellemesebbek.
Viki félve kopogott be, bár nem hallott zajt odabentről, nem úgy tűnt, mintha elkezdődött volna már az óra. Tessék - hallotta bentről. A kis teremben egyetlen ember tartózkodott, nyilván maga a tanár. Viki kétségbeesetten próbálta felidézni, hogy hívják, csak abban volt biztos, hogy férfi, és, hogy a neve emlékeztette valakire, de már azt se tudta, kire. Az illető az ablakban állt, és cigizett, Viki nem láthatta az arcát, mert a nap pont a szemébe sütött.
- Jó napot, kisasszony, csak nem engem keres?
- Elnézést a késésért, tanár úr. A többiek?
- Nincsenek többiek. Csak maga íratkozott fel erre a speckolra. Mit szól hozzá?
- Hát, ez különös.
- Na, üljön le, Viktória. Nem ismer meg?
Viki még mindig nem tudta kivenni a férfi arcvonásait. A hangja ismerősnek tűnt. Tanította már korábban? Nagyon kínos, ha most nem emlékszik rá, ez hatalmas fekete pont.
A tanár felnevetett.
- Még mindig nem vitte el táncolni senki?
- Még mi? Elnézést ...
- Mély benyomást hagyhattam ám magában, kisasszony. Pedig azt hittem, azért íratkozott fel az órámra, mert ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy viszontlásson.
Viki végre felismerte. A férfi Péter filmklubos estjéről. Mi is volt a neve? M-mel kezdődött. Mihály? Miklós?
- Nem, nem tudtam ... Nem jegyeztem meg a nevét, ne haragudjon, tanár úr. És nem számítottam rá ...
- Jól van, jól van. Akkor bemutatkozom még egyszer.
Elnyomta a cigarettát, és kezet nyújtott Vikinek.
- Szalai Márton. Talán másodszorra sikerül megjegyeznie. Ott lesz a leckekönyvében, ha elfelejtené. Még van két hete, amíg le kell adni, addig gyakorolhatja.
Viki legszívesebben felpattant volna, hogy otthagyja a tanárt. Már azt sem tudta igazán, mit beszélgettek ott, a gangon, de ez a helyzet teljesen más volt. Mit gondolhat róla a férfi egyáltalán?
- Nézze, Viktória, nem kell attól tartania, hogy zaklatni fogom, rendben? Ön a tanítványom, és ebben a félévben a tanáraként fogok viselkedni. Ha most fel nem áll, és faképnél nem hagy. Ami elég rosszul esne, mert senki más nem jelentkezett a speckolra. Nekem meg terveim vannak ezen a tanszéken. Nos?
- Természetesen maradok, tanár úr.
- Nagyszerű. Megkaphatnám a leckekönyvét?
Viki előkotorta az indexét a táskájából, és átnyújtotta a férfinak. Az lapozgatni kezdte.
- Látom, magát tényleg érdekli a vallástörténet. És biztos szerelmes volt Bognárba.
Viki elpirult, maga sem tudta, miért.
- Minden nő szerelmes volt belé. Legalább egy kicsit - tette hozzá a tanár. - Sőt, némely férfi is. Tudja, egyszer megpróbálta lecsapni a kezemről a barátnőmet.
- Sajnálom ...
A férfi mosolygott.
- Érdekes, de tőle nem vettem rossz néven. Egyébként nem sikerült neki. Nagyon szét volt már esve. Persze annyira nem, hogy a barátnőmnek ne hízelgett volna az udvarlása. Úgyhogy kénytelen voltam feleségül venni a lányt.
Viki elnevette magát.
- Ez komoly?
- Bizony, így volt. Ki tudja, ha Bognár nem próbálkozik nála, talán sosem veszem el. No, de most már elég a múltba révedezésből, beszéljünk a tanulásról is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csuri / Bariildi 2010.12.23. 09:11:21
De arra azért nem számítottam, hogy az egyetemen botlik bele Viki.
Már megint egy nős pasi, a fenébe.
Diogo2? Bár ő nem nős, de kb ugyanez a magabiztos, lehengerlő stílusú fazon.
na, negy vallástörténeti csaták lesznek még ebből.
És szexcsaták is??? :)))
