Nem tudta volna megmondani, miért, de egész idő alatt abban reménykedett, hogy Diogo viszi el az anyagot Pestre. Valami miatt titkolja, nem akarja közölni vele, nehogy mindenféle terveket kezdjen szőni a közös utazásról, meg arról, amit odahaza csinálhatnának. Tévedett. Szívélyességet erőltetett magára, kezet fogott a futárral, és néhány közhelyet sütött el, aztán Diogóval együtt felment a csomagjaiért abba az irodába, ahol eddig dolgozott. Ahol annyi minden megesett velük. Nem húzhatta az időt, nem nosztalgiázhatott, nem is tett rá kísérletet. De nagyon szomorú volt, és nehezen tartotta vissza a könnyeit.

Diogo szájon csókolta egyszer, aztán még egyszer, és egészen magához húzta.

- Hiányozni fogsz, kislány.

Viki nem válaszolt. Csak elsírta magát. De csak halkan, hogy a férfi ne vegye észre.

- Ne szomorkodj, jó?
- Persze, nem fogok szomorkodni.
- Annyi minden történik majd veled, hogy időd se lesz rá.
- Mióta kell idő a szomorkodáshoz?
- Mindenhez kell idő.
- Szerintem ehhez nem. Vagy ennyi időm mindig volt.
- Ha beleveted magad a munkába, talán nem lesz.

Viki elnevette magát.

- Egy nő mindig talál magának időt az ilyesmire. A világ kezdete óta.
- Lehet. Most viszont nincs időnk, el kell érnetek a gépet. Szerintem a taxi már meg is érkezett.
- Megvan a számom, ugye?
- Persze. A héten mindenképp hívlak. Szeretném tudni, mi van veled.

Mikor beszálltak a taxiba, Viki nem érzett magában energiát arra, hogy tartalmatlan beszélgetést folytasson a futárral. Szerencsére a férfi sem akart mindenáron szórakoztató lenni. Némán ültek egymás mellett, Viki becsukta a szemét, de rájött, hogy ettől biztos elsírja magát. Majd vesz egy könyvet a reptéren. Nem, mintha nem lett volna elég könyve, de mindet elcsomagolta. Úgy érezte, egyikre se lenne képes koncentrálni. Valami habkönnyű kell most, vagy krimi.

Ha egyedül lett volna, talán az, hogy intéznie kell a dolgait, jobban eltereli a figyelmét, de útitársa átvette ezt a feladatot, ő meg tulajdonképpen teljesen rábízta magát. A férfi rendkívül tapintatos volt, vagy egyszerűen csak nem szeretett társalogni, mindenesetre nem erőltette a beszélgetést. Mikor Viki már nyomasztónak érezte a csöndet, mondott néhány semleges mondatot, de csak ugyanolyan semleges válaszokat kapott. A jegyük nem is egymás mellé szólt, így a repülés idejére Viki teljesen elengedhette magát. Ezúttal is Amszterdamban szálltak át, a lánynak olybá tűnt, mintha nem is lett volna olyan régen, hogy a nevetségesen magas nőket nézte várakozás közben. Vajon hol járhatnak most? Bizonyára visszatértek már skandináv hazájukba, és élik unalmasan jómódú életüket. Vágyak nélkül.

A budapesti gép közelében hallotta meg az első magyar szót. Ettől megint csak könnyeznie kellett, pedig a társalgás, amelynek fültanúja volt, nem volt sem különleges, sem érdekes. Viszont eszébe juttatta, hogy délben hová fog érkezni. A nagyanyja elhagyatott, valószínűleg rendetlen, és biztosan nem túl tiszta lakásába. Hacsak a szülei nem takarítottak ki, vagy nem fogadtak fel valakit erre a feladatra. Remélte, hogy mégsem hagyták úgy a lakást, ahogy a nagyi bokatörésekor kinézett.  

Leszálláskor vagy negyven percen keresztül olyan kegyetlenül fájt a füle, hogy sikoltani szeretett volna. Két keze közé fogta a fejét, és nagyokat nyelt, hátha ez enyhíti a kínlódását. A mellette ülő idősebb hölgytől kapott egy szem cukorkát. Így érkezett meg Ferihegyre.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr352387173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabor4x 2010.10.23. 15:00:48

Egy hozzászólást azért megérne ez a történet is. Kezdve azzal, hogy a futár többünk várakozása ellenére nem bizonyult álomlovagnak (egyelőre). Nagyon életszerű ez az epizód is, a búcsútól kezdve az utazásig. Érdekes dolog a repülés. Nem csak egyik országból a másikba megyünk át egy-két óra leforgása alatt, de életünk egy másik korszakába is juthatunk, mintha időutazás lenne.
(Személyes megjegyzés, hogy nekem Ferihegyre érkezéskor soha nem szokott fájni a fülem, Amszterdamba menet annál inkább.)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.23. 17:30:08

@gabor4x: Te még reménykedsz ebben a futárban? :)
Nálam teljesen változó, de bármikor rámtörhet leszállás közben a fülfájás, ezért is utálok repülni.

gabor4x 2010.10.23. 21:53:38

@Gloria Mundi: Hogy én miben reménykedem, az nem tartozik ide. :) De az előző rész végén olyan jelentőségteljesen lett felvezetve a futár, hogy beindult az én fantáziám is. Ebben a részben aztán le lettek hűtve a kedélyek a futár ügyében, de sose lehet tudni...

lissie17 2010.10.27. 20:46:47

sziasztok, tetszik nagyon a blog!
Én is írok egy amolyan napló-regény féleséget,ami fikció, eddig három rész van. Tinikről szól, (drog, szex, szerelem, bulik, élet, halál) persze más is van benne, de ezek körül forog leginkább. Minden nap írok hozzá egy részt, ugorj be nem bánod meg!:):D

mybrokenstory.blogspot.com/

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.06.02. 19:30:12

Szerencsés haza érés, emlékek, kívánságok. Üdv. Viki!
süti beállítások módosítása