Majdnem az utolsó pillanatra hagyta a telefonálást. Halogatta, mert tartott tőle. Mikor végre elszánta rá magát, csak gyorsan le akarta tudni. Ha nem ígéri meg Diogónak, nem is tette volna meg. Esetleg ír egy képeslapot. A telefon sose volt az ő műfaja.

Diogótól tudta azt is, hogy Carlos Torresben van, ott tudja elérni. Igaz, a vizsgaidőszaknak vége lett, Carlosnak semmi oka nem volt Lisszabonban maradni. Ilyenkor ki kellett üríteni a kollégiumi szobákat, csak kevesen maradtak a helyükön, főleg azok, akiknek nem állt módjukban hazamenni. De előfordult, hogy azok is másik kollégiumba költöztek.

Szóval, Torres. A nagynéni és a nagymama. Lehet, hogy velük is beszélni kell. Legalább az egyikkel. Kellemetlen, hisz Viki azt sem tudja, mit mesélt Carlos a köztük történtekről. Esetleg nem is tudnak a szakításról?

A hotelből tárcsázott. Bár drágább volt így, nem akart fülkéből beszélni. Attól tartott, mire odaérne, elszállna a bátorsága.

Carlos vette föl.

- Szia, Vitória vagyok.
- Vitória. El sem hiszem. Mi vitt rá, hogy telefonálj?
- El akarok köszönni.
- Szép tőled. A soha viszont nem látásra, gondolom.
- És bocsánatot kérni mindenért. Nem akartalak bántani.
- Azért egész jól sikerült. Mi lett volna, ha akarod?

Viki felsóhajtott. Lám, mégsem volt jó ötlet ez a hívás.

- Rendben, Carlos, nem is zavarlak tovább.
- Várj még. Várj. Hülye vagyok. Nagyon örülök, hogy felhívtál.

A lány nem válaszolt. Majdnem letette már. Erre Carlos visszakozik?

- Vick? Ott vagy még?
- Itt vagyok.
- Mikor utazol?
- Péntek hajnalban. A pályázati anyagot szállító futárral együtt.
- Ja, a tender. Sikerült mindent lefordítanod?
- Majdnem. Most már csak órák kérdése. Sokat kell még nyomtatni.
- És végleg hazamész?
- Nem tudom, lehet, hogy még járok errefelé valamikor. De most muszáj hazamennem.
- Az egyetem miatt?
- Nem csak. A nagyanyám kórházban van. Miatta is. Eltörte a bokáját.
- Sajnálom. Remélem, felépül.
- Én is remélem.
- Nála fogsz lakni?
- Egyelőre igen.
- Megírod a címed? És a telefonszámod?
- Minek az neked, Carlos?
- Ha odavetne a sorsom. Megcsörgetnélek. Meginnánk egy kávét. A régi szép idők emlékére.
- Gondolom, ennek nem sok esélye van, de megírhatom a címemet. Majd küldök egy lapot.
- Vick … Nem kéne ezt mondanom. De hiányzol.
- Carlos … Én … Tényleg sajnálom. Valószínűleg úgyse működött volna.
- Miért ne működhetett volna?
- Mert birtokolni akartál. Úgy látszik, én ezt nehezen viselem. Sose gondoltam, de így van.
- Nem akarlak birtokolni. Értem, hogy neked ez sok volt. Túl hamar is költöztünk össze, nem maradt magánéleted. Hidd el, felfogtam.
- Lehet …
- Épp ezért akartam veled beszélni múltkor. Hogy ezt lásd. Tudom, ócska, elcsépelt közhely, de megváltoztam. Ebben mindenképp.
- Carlos, még ha megváltoztál is … Most mit tegyek? Haza kell mennem. Te ittmaradsz.
- Csak annyit kérek, hogy néha felhívhassalak. Hogy ne tűnj el teljesen.
- A beszélgetés elején nem ilyen hangnemet használtál.
- Elnézést. Tudom. Nehéz volt lenyelni, ahogy Portóban viselkedtél. De az is hiba volt, hogy úgy lerohantalak.

Viki a telefonzsinórt tekergette. Egyezzen bele? Hagyjon meg egy kiskaput? Olyan sokba kerül az neki?

Aztán vállat vont, és megadta a számot.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabor4x 2010.10.14. 13:12:17

Bepillantást (vagy épp csak rápillantást) kaphattunk a női lélek rejtelmeibe. Miért olyan nehéz felhívni valakit és beszélni vele, ha valamikor sülve-főve együtt voltunk? És nyitva kell-e hagyni egy kiskaput? Miért, vagy inkább miért ne?

Válasz erre 

vén betyár 2010.10.14. 13:19:26

Nehéz belátni, beismerni, szembesülni a ténnyel, hogy elhagytam, hogy már semmit sem jelent.

Válasz erre 

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.14. 14:58:06

@gabor4x: Miért, neked könnyű lenne?
A kiskapu meg ... miért ne lehetne meghagyni? Jól jöhet még valamikor :)

@vén betyár: Nem biztos, h semmit sem jelent. Olykor akár egy mondat megváltoztathatja az érzelmeinket.

Válasz erre 

vén betyár 2010.10.14. 15:23:34

@Gloria Mundi: Az biztos!De az sem mindegy, hogy ki mondja.

Válasz erre 

gabor4x 2010.10.14. 17:05:17

@Gloria Mundi: Nem úgy értettem, hogy könnyű lenne. Csak eltűnődtem a feltornyosuló kérdéseken.

Azt az 1 mondatot pedig aki eltalálja, az a nagy varázsló. :)

Válasz erre 

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.10.15. 09:52:02

@vén betyár: Persze, vannak teljesen elveszett ügyek.

@gabor4x: Részletesebben, milyen kérdéseken? Lehet, h az a mondat véletlen. És kiszámíthatatlan a hatása. Nehéz műfaj ...

Válasz erre 

gabor4x 2010.10.16. 19:19:22

@Gloria Mundi: Azt kérded, milyen kérdéseken? A kérdések ott vannak a regényben: "Egyezzen bele? Hagyjon meg egy kiskaput? Olyan sokba kerül az neki?" Én csak tovább fűztem a gondolatot, és feltettem még pár költői kérdést: "Miért olyan nehéz felhívni valakit és beszélni vele, ha valamikor sülve-főve együtt voltunk? És nyitva kell-e hagyni egy kiskaput? Miért, vagy inkább miért ne?"

Válasz erre 

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.06.02. 19:20:12

A kiskapu az elköszönés halasztása! Mégsem tudta kimondani vége!

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: