2010.08.31. 08:00
Hetvenkettedik fejezet: Kellemes és hasznos (3)
Viki ezek után képtelen volt elaludni. Carlos őt hibáztatja. Ő futamodott meg, nem Carlos? Csak, hogy a fiú ne érezze magát gyávának, amiért elmenekült a veszekedés elől, szépen a lányra hárította a felelősséget. Legalábbis ezt mondta São-nak, aki előtt alakítania kellett a büszkeségében sértett, és cserbenhagyott férfit. Ha van egy csepp esze, akkor azért elgondolkodik a saját felelősségén is. Lehet, hogy senkinek nem vallja be, lehet, hogy még önmaga előtt is t
itkolja. De olykor átfuthat az agyán, hogy valamit elrontott, és nem Viki az egyedüli hunyó.
Viki már nem is tudta, szereti-e Carlost, vagy szerette-e valaha. Ha Diogóval hasonlította össze, be kellett vallania, hogy Diogo érettsége, férfiassága számára most vonzóbb, mint Carlos viszonylagos ártatlansága, és túlzásba vitt erkölcsisége. Ami nem jelentette azt, hogy nem kívánta már egyáltalán, vagy közömbös lett volna a számára. De a szerelem talán egészen más. Talán még sosem tapasztalta, és amit eddig annak hívott, annak köze sem volt hozzá.
Carlossal túl rövid ideig volt együtt ahhoz, hogy megszokja, és hogy őszinte tudjon lenni vele. Diogóval sokkal őszintébben tudott beszélni, persze azt az egy kérdést kivéve, hogy mennyire vonzódik hozzá. Azt esze ágában sem volt megmondani neki. De úgy érezte, hogy a férfi olyan dolgokat keltett benne életre, amelyeket Carlos sosem tudna nem hogy életre kelteni, de elfogadni sem. Hiába vonzódik Carloshoz, hisz még mindig vonzódik, ezt maga előtt nem tagadhatta, sose lehetne vele őszinte, nem csupán azért, mert el kellene hallgatnia a Diogóval történteket, hanem azért sem, mert amivé időközben vált, vagy amit időközben felfedezett magában (hiszen valószínű, hogy mindig is benne volt), Carlos számára elfogadhatatlan.
Ebből a szempontból nézve, folytatta a gondolatmenetet, nagy szerencse, hogy időben kiderült, mennyire nem illenek össze. Ha miatta nem megy vissza az egyetemre például, ha miatta marad Portugáliában, és majd csak később fedezi fel, hogy a köztük lévő különbségek áthidalhatatlanok, az sokkal szerencsétlenebb következményekhez vezetett volna. Minden érvelése ellenére azonban nem győzte meg magát teljes mértékben arról, hogy a Carlos-ügy végképp lezárult, mert ő maga végképp lezárta önmagában. Szívesen vette volna, ha valaki ellentmond neki, és arról győzködi, hogy van még esélye. Vagy talán csak a büszkeségének tenne jót, ha Carlos utána jönne, és bocsánatot kérne?
Csak hajnalban nyomta el az álom, és nem hallotta a vekkert. Alaposan elaludt. Mikor magától felébredt, már jóval nyolc után, azt se tudta, mihez kapjon. Hajat kellett volna mosnia, de ezzel nem vesztegethette az időt, csak gyorsan lezuhanyozott (arról nem volt képes lemondani), és egy könnyű nyári ruhát magára kapva rohant az irodába.
Diogo már bent volt, de Dona Lurdes szerencsére nem, valami elfoglaltsága akadt házon kívül. Viki elnézést kért a késésért, mire Paulo megkérdezte, a maga akkurátus módján, hogy előző nap meddig dolgozott. Mikor meghallotta, hogy tízig, kijelentette, hogy ilyenkor, ha nincs nagyon sürgős munka, természetes, ha az ember másnap kicsit később jelenik meg. Dona Lurdes biztos említette volna, csak elfelejtette.
Diogo is megnyugtatóan mosolygott, és alaposan kikérdezte Vikit az előző napi tolmácsolásról, a lány pedig megkérdezte, hogy tudja-e valaki, felgyógyult-e a rendes tolmács. Paulo szerint igen, sőt, itt van valahol az épületben, majd benéz hozzájuk is, hogy megköszönje Vikinek a segítséget. Aztán ki-ki belemerült a munkájába. Paulo jelenlétében Viki nem mert Diogóhoz közelíteni, pedig a legutóbbi találkozásuk emléke még mindig nagyon elevenen élt benne.
Aztán dél körül Diogo jött oda hozzá, és észrevétlenül, hogy Paulo ne láthassa, cirógatni kezdte a tarkóját, miközben semleges kérdéseket tett fel a munkával kapcsolatban. Viki teste olyan hevesen reagált erre a könnyed érintésre, hogy azt hitte, ez Paulo számára is nyilvánvaló lehet, ha egy kicsit is leskelődik. De vagy nem látott semmit, vagy diszkréten úgy tett, mintha nem látná. A lány még a válaszokra se tudott rendesen koncentrálni. A vér a fülében lüktetett. Mikor Paulo végre komótos készülődés után felállt, és elment ebédelni, a lány hátranyúlt, és megragadta a cirógató férfikezet, majd becsúsztatta a blúzába.
Diogo lehajolt hozzá, és belesúgott a fülébe:
- Jó lenne befejezni, amit tegnapelőtt félbehagytunk.
- Most nem lehet.
- Most nem. Esetleg este?
- Este. De messze van még.
- Majd csak eljön. Imádok várni, mondtam már?
- A késleltetés mestere, tudom.
Diogo muttaóujja a lány mellbimbója körül járt. Viki hátradőlt a széken, felsóhajtott.
- Megyünk ebédelni? – kérdezte a férfi.
- Menjünk – válaszolta a lány lemondóan, mire Diogo felnevetett. – Csak gombold be a blúzodat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.31. 09:05:06
