2010.05.24. 08:00
Hatvannegyedik fejezet: Munka (1)
Otávia körül a dolgok mindig felgyorsultak. Viki még fel sem ért az emeletre, mikor újra csörgött a telefon, pedig meg volt róla győződve, hogy majd órák telnek el a cég hívásáig. Sőt, azon se csodálkozott volna, ha közben találnak valaki mást a fordítói munkára. Nem volt valami nagy szerencséje fontosabb megrendelésekkel azelőtt sem. Se a munkával, se a férfiakkal. De azért ő a pesszimista.
Egy titkárnő telefonált neki, berendelte másnap reggel tízre a vállalat székhelyére, kijelentve, hogy a taxit fizetik, csak kérjen számlát. Kissé bonyolult lett volna tömegközlekedve odajutni. Viki lázasan jegyzetelte a tudnivalókat, aztán azon kezdett gondolkodni, hogy mi az ördögöt fog felvenni másnap. Egy bemutatkozó beszélgetésre! Alig volt tiszta ruhája.
Az egész napos bőgés helyett így előszedte folyékony mosószerét és kiválasztotta a szennyesből, aminek mindenképpen meg kell száradnia holnapra. A fenti WC kézmosó jéghideg vizében végezte amúgy tessék-lássék a munkát, ahelyett, hogy az udvari teknőt választotta volna. Így is majdnem lefagyott a keze. Hogy lehet hideg vízzel mosni? A fenébe, évezredekig a patakban mostak az asszonyok, jó reumások is lettek tőle, nyilván.
Eldöntötte, hogy a világ legjobb találmánya a mosógép, és visszavágyott a kollégiumba. Igaz, nem lehetett otthagyni a mosást, mert a riválisok nemes egyszerűséggel kipakolták a gépből bárki cuccait, a mosás kellős közepén, csak, hogy a saját szennyesüket dugják bele ... (A gépek nem elöltöltősek voltak, így nem zárolták magukat 5 perccel a mosás megkezdése után). Carlos mesélte, minden alkalommal ott kell rostokolnia a mosókonyhában 45 percig, amíg végigment a program. Aztán be a cuccokat a szárítógépbe. Amelyben mindig maradtak elektromosságot sugárzó, páratlan férfizoknik.
A szárítógép a világ második legjobb találmánya, persze főleg egy olyan országban, ahol napokig nem száradnak meg a ruhák. Nyáron mindegy, ha van hol napra teregetni. De minden más évszakban ...
Csupa víz volt a keze, amikor ismét csörgött a telefon. Még mindig nem vette fel senki, a ház továbbra is kihaltnak látszott. Vajon elköltözött mindenki?
Eszébe jutott Carlos, persze, hogy eszébe jutott, de nem akart reménykedni. Azért összeszorult gyomorral rohant le az elsőre.
Otávia volt az, érdeklődött afelől, hogy haladnak a dolgok. Viki megnyugtatta. Holnap megy, igen, minden világos. Otávia megkérdezte, megadhatja-e a számot Diogónak. Diogo esetleg elvihetné Vikit kocsin a cégig. Viki sejtette, hogy ez nem a férfinak jutott eszébe. Inkább taxival megy. De Otáviát nem lehetett eltántorítani az ötletétől. Úgy imádott keresztbe-kasul intézkedni, hogy ha egyszer valamit a fejébe vett, nem hagyta nyugodni az ismerőseit. Viki sajnálni kezdte Diogót. És visszamenőleg Carlost is. Hogy lehet kibírni egy ilyen uralkodó természet mellett hét évig?
1 komment
Címkék: beszélgetés bemutatkozó mosás teknő
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
