Késő este ért csak haza, miután kissé felöntött a garatra Raquellel. Pedig az ő feladata lett volna visszatartani a barátnőjét egy újabb ivászattól. De nagyszerűen megértették egymás bánatát. A férfiak mind disznók, hazudnak, mint a vízfolyás, még álmukban is csak hazudnak. Viktória nem tudta volna megmondani, hogy miért borult ki ennyire Salomé létezésének felfedezésétől, hiszen mindvégig sejtette, hogy Sérgiónak van állandó barátnője is. Talán jobban bosszantotta az a tény, hogy Salomé annyira nulla, vélemény és indulatok nélküli lény, mint az, hogy Sérgio hazudott neki.


Mikor a taxi végre megállt az udvarház kapuja előtt, Vikinek már fájt a feje. Nagyon álmos volt, szédült, és fájt a feje. Eszébe jutott Carlos és hirtelen úgy érezte, hogy nem fogja kibírni vasárnapig, úgy kellene neki Carlos, mint egy falat kenyér. De igazából nem is Carlos kellett volna neki. Csak egy pasi, akinek teste van, szája, nyelve, ujjai, illata. Egy emberi lény, egy szexuális emberi lény.

Átment a sötét kerten, az eget felhők borították, nem sütött a hold és a házból sem szűrődött ki fény. Mikor viszont a túloldalra ért, észrevette, hogy az ő szobájában ég a villany.
– Biztos égve hagytam reggel. Micsoda barom vagyok! – gondolta magában. Felbotorkált a lépcsőn, igyekezett csendesen menni, de valahogy mindig belebotlott a saját lábába és mindannyiszor szitkozódott egyet.

A szobája ajtaja nyitva állt.
Fejcsóválva lépett be. A szobában hárman voltak: Mafalda, Amália és egy idegen lány. Az idegen lány az eddig üres ágyon ült és ruhákat rakosgatott. Mafalda és Amália Viki ágyán ücsörögtek.

Viktória azt hitte, hogy megüti a guta. Fejfájása még intenzévebbé vált és enyhe hányingere is volt. Megállt az ajtóban, forró homlokát az ajtófélfának támasztotta.
– Mi a fene folyik itt? – kérdezte.
– Te részeg vagy? – hallotta válasz helyett Mafaldától.
– Nem vagyok részeg. Csak rohadtul fáj a fejem és mindjárt hányok. Úgyhogy nagyon kérlek benneteket, húzzatok innen a kis barátnőtökkel együtt!
– Vitória! – kiáltotta Amália –, hogy mersz így beszélni velünk?
– Gyerekek, én inkább a ti szobátokban alszom ma éjjel – mondta az ismeretlen lány –, ezzel a részeggel nem vagyok hajlandó egyedül maradni.


– A kurva életbe, nem vagyok részeg. És egyáltalán ki a fene vagy te? Hogy mertek betelepedni ide? Ez az én szobám. Fizetek érte. És most olyan, de olyan szarul vagyok ...
Viki összegörnyedt és öklendezni kezdett, a szoba, a folyosó és a három elképedt lány forgott vele, térde esett és fogta a hasát, ráült a cipője sarkára, a táskáját még egy utolsó erőfeszítéssel a háta mögé tolta, aztán hányt. Reszketett a rosszulléttől és megint öklendezni kezdett. Ködösen érzékelte, hogy az idegen lány szörnyülködik és azonnal Dona Deolindához akar menni, Amália nyugtatgatja, Mafalda meg odajön őhozzá és tartja a homlokát. Jó hűvös volt a keze. Mikor úgy tűnt, hogy befejezte a küszöb meggyalázását, Amália és az idegen pipiskedve átmásztak a disznóságon és eltűntek a másik szobában. Mafalda az ágyához kísérte Vikit, aztán lement a fürdőszobába a vödörért és a felmosórongyért.

Viktória mozdulatlanul feküdt. Attól félt, ha egy centivel is változtat a testhelyzetén, újra elkezd öklendezni. Várta, hogy jobban legyen. Még mindig nem értette, hogy mi a fenét csináltak a szobájában, de valahogy nem is izgatta. Csak nagyon nyomorultnak érezte magát, és elöntötte a szégyen azért, mert meg se próbált eljutni a WC-ig, mikor rosszul lett, mert vadidegenek előtt hányt és olyanokat mondott nekik, hogy holnap biztos kiteszik a szűrét. Már, ha fel tud kelni az ágyból. Ami pillanatnyilag teljesen lehetetlennek tűnt.

Mafalda visszatért és takarítani kezdett.
– Mi volt ez, Vitória? Miért rúgtál be? És miért viselkedsz úgy, mint egy hisztérika? Ha Carlos így látna ...

Viki nevetni kezdett, aztán hirtelen sírni. Ha Carlos így látná. Tényleg nem lenne tőle elájulva, az biztos.
– Ne haragudj, Mafalda. Te igazán nem érdemled meg, hogy így beszéljek veled. De ki ez a kiscsaj? Mit akart a szobámban?
– Dona Deolinda unokahúga vagy valami rokona. Isalindának hívják. Mivel te nemsokára hazamész Magyarországra, az asszonyság felajánlotta neki, hogy itt lakhat. Először veled együtt, aztán majd egyedül.
– Hát ez csúcs. Ha nem lennék ilyen szarul ... Na, mindegy, gondolom úgyis eléggé elment a kedve attól, hogy velem egy szobában lakjon.
– Ma biztos nem fog már zavarni. Én lemegyek aludni a nappaliba és átadom neki az ágyamat. Különben nem most költözne be, csak a hónap végén.
– De mégis hogy gondolta Dona Deolinda, hogy nem szól előtte? Ezt nem bírom felfogni. Jaj, Mafalda, nem tennéd ide a vödröt?
– Megint hánynod kell?
– Azt hiszem ...


Mafalda odatette a vödröt az ágy mellé, de Viki már csak hörgött, nem hányt. Végre visszahanyatlott a párnára, de annyi energiája nem volt, hogy az ágytakaró alá bújjon. És fázott.
– Nem akarsz átöltözni, Vick?
– Most képtelen vagyok rá. Majd később. Csak rám terítenéd a másik ágytakarót?
Mafalda lepakolta az idegen lány cuccait a másik ágyról és levette az ágytakarót.
– Tessék. Így jó lesz? Lemegyek, kiöblítem a vödröt, aztán ide teszem az ágyad mellé, a biztonság kedvéért. Próbálj meg aludni.
– Mafalda, te egy angyal vagy. Komolyan. Nem szoktam ilyen csöpögős hülyeségeket mondani, de amit ma tettél értem ...
– Jól van már. Reggel beszélünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr441549560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása