2009.10.09. 05:10
Tizenötödik fejezet: Délután a nappaliban (3)
Viki engedelmeskedett. Hátrahajtotta a fejét, úgy tűnt, hogy lebeg és legalább negyven fokos láza van. Aztán megérezte a fiú ujjait a lába között, olyan céltudatosan tapogatott a szemérajkak között, hogy már maga az érintés teljesen nedvessé tette a lány ölét. Így még soha senki nem nyúlt hozzá.
A gyönyör állandó és hosszan tartó valósága szinte elviselhetetlennek tűnt. Érezte, hogy valami közeledik, de mintha újra és újra elkanyarodna, visszahúzódna, megfutamodna. Önkéntelenül is megfeszítette magát, de ettől nem lett jobb, kényszerítette izmait az elernyedésre.
– Engedd el magad teljesen – suttogta Sérgio és tovább dolgozott az ujjaival. A lány nem szólt semmit, a szemét sem merte kinyitni. A hullámok újra megindultak és visszahúzódtak, eszébe jutott, hogy Sérgio ujjai mindjárt begyulladnak, ha ez így megy tovább. Mégis ő érezte magát fáradtnak. Nem tudta eldönteni, hogy akarja-e egyáltalán engedni azt, ami eddig megtagadta magát. Talán azért nem merészkedik végre elő, mert ő nem engedi?
– Közel vagy hozzá? – hallotta a fiút.
– Fáradt vagyok, álljunk le egy kicsit – válaszolta.
Sérgio elhúzta a kezét. A földön ült. Viki lecsúszott mellé a padlóra. Nem zárta össze a lábát, csak a szoknyát húzta lejjebb.
– Közel voltál hozzá?
– Igen, azt hiszem.
– Azt hiszed? Még soha nem volt orgazmusod?
Viki megrázta a fejét.
– Ezt komolyan mondod?
– Azt se tudom, milyen. Lehet, hogy nem is vagyok képes rá.
– Ugyan már, miért ne lennél képes?
– Nem tudom. Olvastam, hogy nem mindenki képes.
– Márpedig innen el nem mész, amíg nem lesz orgazmusod.
A lány kissé zavartan nevetett. Mi ez, ígéret, vagy fenyegetés? És, ha mégse sikerül a mutatvány (vajon kinek nem sikerül, Sérgiónak, vagy neki? Kinek a kudarca lesz)? Akkor a fiú biztos csalódik. De Viki nem okozhat csalódást. Épp elég csalódást okozott már egy csomó embernek, magáról nem is beszélve. Orgazmusnak tehát lennie kell.
– Nagyon meg vagy győződve a képességeidről – mondta.
– Minden technika kérdése.
– És te tökéletesre fejlesztetted.
Viki nem tudta, kiérezni-e a leheletnyi gúnyt a hangjából.
– Elég jó vagyok benne. Ujjal vagy nyelvvel. A nehezebb a hüvelyi orgazmus.
Úgy hangzott, mintha Sérgio leltárba venné a saját képességeit. A lány egyrészt tiszta hülyének érezte magát, hogy ilyenekről beszélget, mert úgy képzelte, hogy egy normális helyzetben a szeretők nem beszélnek, csak csinálják. De sose volt normális a helyzet, az ő életében legalább is nem.
– Nincs kedved folytatni? – elégelte meg a fiú a csevelyt. – Visszaülhetsz a heverőre.
– Nem, jobb itt, a padlón – felelte a lány. Odalent biztonságosabbnak tűnt.
Viki összeszedte minden bátorságát és magához húzta a fiú fejét: csókot kezdeményezett. Szinte megrémült ettől a merészségtől. Sérgio azonban nem zavartatta magát, ujjai megint a lány lába között matattak, befúrták magukat egymás után a nagyajkak, majd a kisajkak közé, a csiklóig. Az egyik ujj könnyedén körzött a csiklón, annak környékén, szinte hozzá sem érve.
Valami mélyről jövő bizsergés volt a válasz, Viki nem csak egész altestében, a nyakszirtjén is érezte, a teste önkéntelenül is csavarodott, a fejét hátrahajtotta, a szeme csukva volt. Könnyezni kezdett. Megdöbbent ezen az önkéntelen reakción, de büszke is volt rá. A teste alkalmas. Alkalmas valamire.
Egyre kevésbé gondolkodott világosan, de érzékelte, hogy Sérgio a szabad kezével lecsupaszítja az egyik mellét, és nyitott tenyerét húzogatja megkeményedett mellbimbóján. Nyögéseket hallott, mintha valaki más torkából törtek volna elő ezek a szégyentelen, abszurd hangok, nem tudta, hogy szabad-e, illendő-e, vagy visszatetsző, de már nem érdekelte. Könnyei az ajkaira folytak. Olyan gyönyörérzés fogta el, hogy képtelen volt tovább elviselni, pedig nem érzett semmiféle robbanást, csak a fokozás volt, és a nyögdécselés, majdnem sikongatás. Nem merte elengedni magát.
– Hagyd abba, kérlek – suttogta. Aztán, kissé megkésve felsóhajtott.
Sérgio nem vette el a kezét azonnal, csak lassan húzta vissza.
– Sikerült? – kérdezte suttogva.
– Azt hiszem – hazudta Viki.
– Azt hiszed? Hogyhogy nem tudod?
– De, biztos vagyok benne – helyesbített a lány. – Látod, csorognak a könnyeim.
Gondolta, ez biztos meggyőző lehet. Akár sikerülhetett volna, de nem bírta tovább cérnával. Nem értette, miért, túl szokatlan volt az egész. Túl nagy. Vagy csak képtelen volt elfogadni, hogy a teste ennyire ne engedelmeskedjék neki.
– Akkor jó – konstatálta Sérgio. – Na, és milyen?
– Nagyon jó. Csodálatos.
Sérgio a haját simogatta.
– Örülök, hogy végre megtapasztaltad.
Vikinek akkor jutott eszébe, hogy ő még csak hozzá sem ért a fiú farkához. Kicsit szégyellte magát az önzésért. De hol volt még attól, hogy ilyet merjen tenni.
– És te? Te nem akarsz? – kérdezte félénken.
– Nekem is megvolt. Úgyhogy megyek és lezuhanyozom meg átöltözöm.
Különös. A lány nem gondolta, hogy ez így megy, egyetlen érintés nélkül. Anélkül, hogy elővenné. De nem firtatta, csak szégyellősen a fiú nadrágjára pillantott: valóban átütött rajta a nedvesség. És valami szokatlan illat. Ilyen a sperma szaga? Ennyire erős?
Viki visszahúzta a melltartóját és elkezdte begombolni a blúzát. Ismét egyedül maradt. Hallotta, hogy Sérgio megereszti a zuhanyt. Kiment a vécére, a bidében lemosta magát. Aztán vissza a nappaliba. Nem tudta, felhúzza-e már a harisnyáját, inkább nem tette, csak kicsit rendbehozta magát, és felhajtotta a borát.
Aztán lefeküdt a heverőre és csukott szemmel várt.
Sérgio nedves hajjal tért vissza. Másik nadrágot húzott, egy tréninggatyát.
– Nem vagy éhes? Én mindig megéhezem ilyenkor.
– Egy kicsit.
– Gyere ki a konyhába, csinálok szendvicset.
Kimentek. Viki illedelmesen leült a konyhaasztalhoz és nézte, ahogy a fiú megvajaz két zsemlét és rájuk tesz egy-egy szelet sajtot.
– Sonkát kérsz rá?
– Igen, köszönöm.
– Tejet vagy kakót?
– Kakaót.
Sérgio elővett két 2 decis kakaóitalt, amelyekhez szívószál is volt csomagolva.
– Jó étvágyat.
Milyen gyakorlatias volt. Egy kicsit sem romantikus. De hát miért is lenne romantikus? Még a szó is nevetségesnek hatott ebben a helyzetben.
– Neked is jó volt egy kicsit? – kérdezte kissé félve, mert a téma annyira nem illett a konyhai csendélethez.
– Persze, mondtam már, hogy nekem az az igazi, ha a nő élvez. És rajtad látszott, hogy nagyon élvezed.
– De hisz én hozzád se nyúltam.
– Majd legközelebb. Nem szabad mindent egyszerre akarni.
– Te mindent ilyen módszeresen csinálsz?
– Eléggé.
– És ha szerelmes vagy?
– Az ritka.
– De már voltál?
– Igen, persze.
– Milyen volt a lány?
– Szép. Milyen lett volna? Tizenhat évesen beleszerettem egy tizennyolc évesbe. Elérhetetlen volt, főleg egy alacsony, kövér, szégyellős srác számára, akit csúfoltak az iskolában.
– Ezt nem mondod komolyan!
– Teljesen komolyan mondom. Gyere, megmutatom a fényképet, ami tíz éves koromban készült. Ott van a nappali falán, lehet, hogy nem vetted észre.
Viki követte Sérgiót a nappaliba. Ott függött a kép, egy valóban pufók, kicsit buta arccal a kamerába néző, félszeg kisfiúról.
– Ez te vagy?
– Aha.
– Nem hittem volna.
– Tizenhat éves koromban megértettem, hogy semmi esélyem, ha nem fogyok le. Úgyhogy elkezdtem edzeni. Minden nap futok. És hetente kétszer teniszezem. Ha van partnerem, ha nincs. Ha nincs, akkor a falnak ütöm a labdát.
– Nagy önfegyelmed van.
Sérgio megvonta a vállát.
– Ebben igen.
– Nagyon furcsa ez az egész. Annyira másnak gondoltalak.
A fiú tettetett szerénységgel mosolygott.
– Lehet, hogy ezért érzed szükségét az újabb és újabb trófeák megszerzésének. Kompenzálni akarod magad a gyerekkori megaláztatásokért.
– Nem tagadom, lehet benne valami.
– Azért az imponáló, hogy ezt így el tudod mondani. Én nem szeretek beszélni a gyerekkoromról.
– Gondoltam, hogy a tiéd se volt fáklyásmenet. Nem vagy az a fajta, akinek minden az ölébe hullik.
– Ezt honnan látod?
– Onnan, hogy kevés az önbizalmad. Nagyon kevés. Szép vagy, de úgy mozogsz, mint aki szégyenkezik valami miatt. Nem mered vállalni magad. Arra vársz, hogy a külvilág határozza meg, mennyit érsz. Szomjazol az elismerésre. És ez törékennyé, sebezhetővé tesz.
Viki valóban sebezhetőnek érezte magát, főleg ettől az értékeléstől. Egyrészt sértette, hogy Sérgio, akinek elsősorban tetszeni szeretett volna, ennyire átlát rajta, kitapintja titkolni kívánt gyengeségeit. Másrészt megkönnyebbülés volt, hogy nem kell színlelnie.
– Mindenkivel ilyen leplezetlenül őszinte vagy?
Sérgio hátradőlt a kanapén.
– Csak azzal, aki elviseli.
Viki felsóhajtott. Miért van az, hogy őt senki nem akarja kímélni, mint mondjuk Juli nénit, akinek bárki a szemébe hazudott? Akit soha nem világosítottak fel arról, hogy mennyire nevetségessé teszi magát olykor?
– Most azt hiszed, jobb lenne, ha hazudnék neked.
– Mitagadás, kellemesebb lenne.
– Nem akarom ilyesmivel megsérteni az intelligenciádat. Megérdemled, hogy nyíltan beszéljek. De most hagyjuk ezt – fogta meg a lány kezét –, még van egy kis időnk kellemesebb dolgokra.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
