Csak Portóhoz közel ébresztette fel a férfi.


– Nemsokára megérkezünk, kislány – érintette meg a karját.

Viki összerezzent. Egy széles, egyenes sugárúton haladtak.

– Szeretném, ha látnád, mikor átkelünk a folyón. Tetszeni fog.

A látvány valóban lélegzetelállító volt. Ahogy Diogo elmagyarázta, Eiffel tervezte azt az acélhidat, amelyen áthaladtak. A Douro két meredek part között hömpölygött odalent, a mélyben. A híd kétemeletes volt, ők felül haladtak, de alul is autók jártak. A meredek part szürke gránit. Vila Nova de Gaia felől hajtottak át Portóba, a két város közelebb feküdt egymáshoz, mint Buda és Pest, mégis külön nevük és önkormányzatuk volt, soha nem is tartoztak együvé. Balra messze a Douro torkolata sejlett fel, és a tenger. Közvetlenül a híd mellett, még az innenső oldalon  sorakoztak a borospincék. A bornak csak nevében volt köze Portóhoz, hiszen az összes pince Vila Nova de Gaián épült. Diogo megígérte, hogy valamelyik este elviszi Vikit borkóstolóval egybekötött pincelátogatásra. Ez kötelező program.

Viki ugyan látott már képeket Portóról, de élőben egész más hatással volt rá. Itt nem a fehér szín uralkodott, hanem a szürke. A portói oldalon jobbra fent középkori várfalak. Minden gránitba vájva. Mintha a keskeny házak is a hegyből nőnének ki. Baloldalt emelkedett a katedrális, ez is gránitból, komoran és méltóságteljesen.

– A Katedrális-negyed Porto középkori magja – magyarázta Diogo. – Ma is úgy néz ki, mint annak idején, innen nőtte ki magát a város. Csak gyalog lehet megközelíteni szinte, keskeny, kacskaringós utcákból áll. Nagyon szegény emberek lakják.

Kicsit távolabb, ahogy felfelé haladtak, jobb oldalt a Szent Benedek Pályaudvar állt. Diogo szerint a kék csempéi miatt kell megnézni. Balra fel pedig, erre vették az irányt egy nagyon meredek úton, a Klerikusok Tornya: Porto egyik jelképe. Minden szűkös volt, zsúfolt és gyönyörű. Bár eléggé elhanyagolt is. És a gránit szürkesége rányomta a bélyegét az egész régi városrészre. Lépésben haladtak, volt idő nézelődni. Autók és buszok sorakoztak egymás után, aki itt hegymenetben nem tanul meg kézifékkel elindulni, az veszélyezteti az összes mögötte állót.

– Nos, hogy tetszik? – kérdezte Diogo a szótlanul bámészkodó Viktóriát.
– Nagyon szép. Kicsit ijesztő, komor. Igaz, felhős az ég. Biztos ezért is.
– Sajnos. Azt hiszem, esni fog. Porto napsütésben csodálatos, de esőben katasztrófa.
– Jól ismered?
– Én itt nőttem fel. Még nem mondtam?
– Nem, eddig nem említetted.

– A Torkolat negyedben. A gazdagok negyedében. Igen, a jómódúak itt a tengerparthoz közel telepszenek meg. Meglepő, mi? Azt biztos tudod, hogy sok angol költözött Portóba a bor miatt. Én is egy ilyen család leszármazottja vagyok.
– Akkor az Andresen név angol?
– Nem, az történetesen flamand, de vannak angol felmenőim is.
– Ha jól sejtem, akkor te nem a hotelben fogsz lakni ezek szerint.
– Jól sejted. Van egy kis lakrészem a szüleim házában. De közel a hotelhez, ahol te megszállsz, ne félj. Nem foglak egyedül hagyni a nagy ismeretlenségben.
– Ó, miattam ne aggódj, nagy kislány vagyok már. Bár múltkor eltévedtem a cégnél, azért előbb-utóbb feltalálom magam.

Diogo megsimogatta a lány kezét.

– Tudom, tudom, hogy bátor vagy. A kis rettenthetetlen.

Viki csodálkozva nézett rá. De a férfi nem viszonozta a pillantását.

10 komment

Címkék: porto

A bejegyzés trackback címe:

https://carmesina.blog.hu/api/trackback/id/tr412048936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.06.15. 08:55:20

Ma kukacos hangulatban vagyok:

Eiffel tervezte azt a vashidat => ha Diogo magyarázza, akkor mindenképpen acélhíd

az innenső oldalon a portói bor pincéi => nekem suta, a portói borospincék jobban tetszene

Bal oldalt emelkedett a katedrális => szerintem baloldalt, de meggyőzhető vagyok

az veszélyezteti az össze mögötte állót => összeS

egyébként kb. ugyanolyan gránit hangulatom van. ma beletrafáltál.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.06.15. 09:13:48

A képet Csuritól kaptam. Lesz még tőle, de sajna pont Portóban nem nagyon csináltak fotókat. Posztó itt: csurtus.blog.hu/2007/07/15/portugalia_porto
Nekem millió fotóm van a városról, csak papír alapon, és lusta vagyok beszkennelni. Kövezzetek meg :(

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.06.15. 09:17:11

@21 hónap: Kukacosnak :)
Eiffel tervezte azt a vashidat => ha Diogo magyarázza, akkor mindenképpen acélhíd
Hát, ezt elhiszem neked, én sose emlékszem arra, amit a pasik magyaráznak :P Jav.

az innenső oldalon a portói bor pincéi => nekem suta, a portói borospincék jobban tetszene
Épp az a poén, h ezek a borospincék nem portóiak, mert nem Portóban, hanem Vila Nova de Gaiában vannak. A portói borban semmi nem portói. Csak a neve.

Bal oldalt emelkedett a katedrális => szerintem baloldalt, de meggyőzhető vagyok
A helyesírás ellenőrző mindig kijavítja nekem. Érzékre sztem is egybe lenne.

az veszélyezteti az össze mögötte állót => összeS - OK, köszi

Mákvirgács 2010.06.15. 09:47:42

@Carmesina: Hm..én is..mint kukacos....:
" Ó, miattam NE aggódj, nagy kislány vagyok már. "
Egyébként jól hangzik ez a kötelező borospince látogatás ;)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.06.15. 09:54:36

@Carmesina: a helyesírás-ellenőrzőre ne adj ;)

A portói boros pince lenne esetleg alternatíva, de így nem jön át túlzottan, hogy mi a pláne az egészben. Kicsit szájbarágós.

Rita24 2010.06.15. 11:00:59

Most az volt a benyomásom, hogy Diogo atyáskodik Viki felett. Ami a nagy korkülönbség miatt még akár lehetséges is:) Még a végén kiderül, hogy nem férfiként vonzódik hozzá Viki, hanem egyfajta apafigurát lát benne. Max ödipuszi komplexusa is van, na :) A saját apja alig törődött vele, így jól esik neki egy idősebb férfi odafigyelése, törődése.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.06.15. 19:12:23

@Mákvirgács: Egen, a NE kimaradt :(
A kötelező borospincézés tényleg jó.
@21 hónap: Sajna igazi szótáram meg nincs. Szégyen. Vki 1x ígért, de nem adott :)
@Rita24: Nem ellentmondás az apakomplexus és a szexuális vonzalom :)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.06.15. 19:29:27

@Carmesina: Azt olvastam, hogy Viki egyszer ígért...

Tanácsot/ötletet várok, hogy babazsúrban mi szépet lehet gyártatni a purgyékkal literes tejfölösvödörből :)
Lesz befőttes üvegből mécses, de az lehet, hogy önmagában még nem fedi le az időt.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.06.15. 20:14:33

@21 hónap: Hát, ebben nem tok tanácsot adni, semmi manuális készségem ... Babazsúrt is csak 1 x rendeztem, amikor a gyerek még túl kicsi volt alkotó foglalkozáshoz.

gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.31. 13:38:44

– Tudom, tudom, hogy bátor vagy.
Viki csodálkozva nézett rá. Én is csodálkoznék. És az járna a fejemben mit mondhatott neki Otávia amiért bátornak tart?
süti beállítások módosítása