2010.02.09. 09:00
Negyvennyolcadik fejezet: A régi tornyok városa (3)
Körülöttük a táj nagyon szép volt, dimbes-dombos, kissé száraz, de nem kopár, a nap még nem szívta ki a mezőket. Autóúton mentek, hegynek fel és dombról le, Viki mély levegőket vett, hogy ne forduljon fel a gyomra. Másfél órával később értek be Torres Vedrasba, a kellemes kisvárosba, amely mindjárt nagyon megtetszett a lánynak.
Emberléptékű volt benne minden, valóságos város, de nem zajos és áttekinthetetlen metropolisz, rendezett utcáin sok ültetett virág, zöld lombú illetve virágzó fa, kis üzletek, a háttérben pedig fel-felsejlett egy domb tetején álló középkori vár. Ha belegondolt, milyen lehetett itt felnőni, iskolába járni, gimnáziumi szerelmet átélni, itt, ahol biztos majdnem mindenki mindenkit ismer, de csak majdnem, valósággal irigykedett. És a tenger is csak pár kilométerre van, kocsival negyven perc a Szent Kereszt part, a Praia da Santa Cruz.
Mindezt Miguel és Manuel tudatta vele, ajánlkozva, hogy ha van kedve, vasárnap kiviszik őt és Carlost is a partra. Viki tágranyílt szemmel nézett Carlosra. Miről van itt szó? Vasárnap? Neki vasárnap délben Antónióval kell ebédelnie. Azért megköszönte az ötletet, de elhárította, nincs is fürdőruhája.
– Ó, az nem gond, a húgomtól kaphatsz kölcsön – jelentette ki Miguel. – Hasonló az alkatotok.
– De nem hiszem, hogy itt leszek még holnap is.
– Micsoda? Ma este vissza akarsz menni Lisszabonba? Ugye, nem mondod komolyan? Carlos, hallod ezt? Mi meg szerettük volna, ha este eljöttök a kávézóba.
– Majd meglátjuk – zárta rövidre a beszélgetést Carlos.
Egy terecskén tették ki őket, amelynek közepén apró park enyhítette az épületek és a parkoló autók monotonitását. Kellemes kis tér volt, nagyon tiszta, rendezett, teljesen más, mint a Pióca házának környéke, ahol minden félig rothadtnak és elhagyatottnak látszott.
A kocsi elhajtott, Viki pedig ott maradt Carlossal kettesben. A fiú az ő hátizsákját is magához vette, és elindult a legközelebbi kapu felé. Beütötte a kódot, az üvegajtó kinyílt. Néhány, fehér márványból készült lépcsőfok után értek a lifthez. Az épület öt emeletes volt, nem túl régen, legfeljebb tizenöt éve épülhetett. Csupa rendes, dolgos ember lakhatta, mert makulátlan volt a lépcsőház és a lift is, amely csak a negyedikig ment, onnan gyalogolni kellett. Nem igazán időseknek való, gondolt Viki Carlos nagyanyjára. Biztos mozgékony asszony.
– Tessék – tárta ki a lakásajtót Carlos az ötödik emeleten balra. – Ne aggódj, nincs itthon senki. A nagynéném és a nagyim zarándoklatra mentek.
– Csak nem Fátimába?
– Nem, Santiago de Compostelába. Spanyolországba.
Viki belépett a lakásba. A szűk előszobából balra egy ugyancsak zsúfolt konyhába lehetett jutni, jobbra egy faajtó a teraszra vezetett, ezt az ajtót Carlos azonnal kinyitotta. Tetőtérben voltak, és a teraszon, amelyet csak egy szomszéddal osztottak meg a lakók, a szél száradó ruhákat lobogtatott. A kilátás gyönyörűnek bizonyult, félkörben látni lehetett a várost, és ott állt a viszonylagos épségben megmaradt vár, amely Vikit különösen vonzotta. Mindenképpen fel kell jutnia oda!
– Istenem, ez nagyon szép – mondta Carlosnak, ahogy ott állt a haját vadul cibáló szélben. – Mit jelent a „vedras” szó?
– A latin „veteras”-ból alakult át.
– Régi. Torres Vedras: régi tornyok.
– Persze, hogy tudod, hisz te latintanár vagy.
– Tetszik ez a név. Illik a városhoz, bár nem látok annyi tornyot. De jó neked, hogy itt éltél, mindennap ezt a kilátást élvezhetted!
– Olyan különlegesnek tartod?
A fiú még mindig őrizte a biztonságos távolságot, nem lépett közelebb Viktóriához.
– Azt hiszem, más ember lennék, ha egy ilyen kisvárosban nőttem volna fel. Ilyen kilátás mellett.
– Szeretnél más ember lenni?
– Igen, sokszor szeretnék.
– És milyen?
Viki levette a szemét a várról és Carlosra nézett.
– Egyszerűbb. Nyugodtabb. Magabiztosabb.
A fiú megvonta a vállát.
– Legjobb, ha kibékülünk azzal, amik vagyunk.
– Igazad van. Csak néha nagyon nehezemre esik. Itt mindig ilyen nagy a szél? Lent nem éreztem.
– A tenger felől nem ütközik semmilyen akadályba. Igen, általában ekkora a szél.
– Tudod, mire emlékeztetnek ezek a száradó ruhák?
– Fogalmam sincs.
– Levantou-s’ a velida. Felkelt a szép lány. Dénes király cantigája.
– Ez jutott eszedbe? Ennyire otthon vagy a középkori portugál irodalomban?
– Nem említettem, hogy milyen ösztöndíjjal jöttem Lisszabonba?
– Nem emlékszem rá.
– Középkori irodalmat kutatni. A Szent Grál keresését.
– És ez a Dénes király-vers miért jutott eszedbe?
– A fehérnemű és a szél a magasban. Egyértelmű.
– Ha te mondod ... Gyere, menjünk be, nagyon át fogsz fázni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.02.09. 14:13:01
vén betyár 2010.02.09. 14:24:46
A kilátás is gyönyörű.
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.02.09. 14:37:08
Hacsak nem arról van szó, hogy bugyóreszben röpködtek a helyi boszorkányok, mert azt még el tudom képzelni :)
Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.02.09. 15:15:42
Dénes király
KÉL GYÖNGE HAJADON…
LEVANTOU-S’ A VELIDA ...
Kél gyönge hajadon,
kél a lány hajnalon,
Ruháját veti-mossa
forrás vizén.
Veti-mossa hajnalon.
Üde szép menyasszony,
kél a lány hajnalon,
hajló testét veti-mossa
forrás vizén.
Veti-mossa hajnalon.
Ruháját veti-mossa,
kél a lány hajnalon,
Szél fútta összetépte
forrás vizén.
Veti-mossa hajnalon.
Hajló testét veti-mossa,
kél a lány hajnalon,
Szél fújta szertevitte
forrás vizén.
Veti-mossa hajnalon.
Szél fútta összetépte,
kél a lány hajnalon,
Hajnal dühe megcsapdossa
forrás vizén.
Veti-mossa hajnalon.
Szél fújta szertevitte,
kél a lány hajnalon,
Hajnal haragja vagdossa
forrás vizén.
Veti-mossa hajnalon.
Jánossy Gergely fordítása
Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.02.09. 15:19:29
"A korpusz egyik legérdekesebb darabja Dénes király „Kél gyönge hajadon” kezdetű albája (alba=hajnali vers), ebben a lány, a hajnal és a mosott ruha fehérségét (mindezt jelenti az alva/alba szó) keveri össze a férfi princípiumként megjelenő erős szél." A vers poénja, h az alba-alva 3 jelentésű, ebből a fordítás nem ad vissza semmit. A szél pedig fallikus szimbólum, de valami nagyon finoman van az egész megcsinálva.
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.02.09. 18:09:46
Köszi a magyarázatot :)
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.02.09. 18:25:42
gallusz · http://szemezgetek.blog.hu/ 2013.05.28. 11:48:33
Szép és idilli! Szeretem.
Jöhet a nagy beszélgetés.