Carlos leroskadt a járdára. A lány odaült mellé. Egy ideig nem szóltak egymáshoz. Viktória szinte lélegezni se mert. Most el fog dőlni, hogy Carlos hisz-e neki vagy sem. A büszkesége, a féltékenysége, a bizalmatlansága majdnem teljesen ellene fordította. De még nincs veszve minden.…

– Miért követsz? – kérdezte végül Viki. – Mert hülye vagyok. Mert nem tudom elhinni, hogy hazudtál. Carlos! De hát miről beszél? Mit hazudott? – Úristen, te vagy az? Halálra ijesztettél. Viki odaszaladt hozzá és átölelte volna, ha a fiú nem hárítja el…

Telefonok éppen jöttek, de egyik sem Carlostól. Sónia úgy állt a készülék mellett, csípőre tett kézzel, mint valami halárus asszony a piacon. – Vitória ... Ide figyelj, kezd elegem lenni ebből. Nem ülhetek tíz percig nyugodtan a seggemen a telefonjaid miatt. – De hát…

Viktóriát csak hajnal felé nyomta el az álom. Annyi minden rajzott a fejében és annyira hiányzott neki Carlos. Mintha a puszta üresség maradt volna António után is. Szerelmes sose volt belé, de gyengédséget, szeretetet, barátságot, sajnálatot érzett iránta. António volt az első…