2010.09.02. 08:00
Hetvenkettedik fejezet: Kellemes és hasznos (4)
A délután kínszenvedés volt. Különlegesen gyönyörteljes kínszenvedés, de Viki néha úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Diogo minden alkalmat kihasznált az izgatására, de Viki még csak fel sem sóhajthatott, nehogy valaki meghallja. Ha Paulo kiment kávézni vagy mosdóba, esetleg munkaügyben a szomszéd szobába, a férfi merészebb simogatásokra is ragadtatta magát, de mindig csak nagyon röviden. És közben teljesen normális hangon társalogtak.
Szerencséjükre órákig kellett várni egy anyag jóváhagyására, és Vikinek addig valóban nem volt mit csinálnia. Hogy Diogónak volt-e, az nem derült ki, de úgy tett, mintha ő is nagyon ráérne. A lány asztalához húzott egy széket, és úgy beszélgettek a világon mindenről, ami eszükbe jutott, a cégről, Diogo korábbi feladatairól, Viki magyarországi életéről, az egyetemről. Paulo nem szólt közbe, vagy semmi nem érdekelte az egészből, vagy valóban koncentrált. Azt sem tette szóvá, hogy zavarná a másik kettő folyamatos beszéde, igaz, elég halkan csevegtek, bár azért nem vették suttogóra a hangjukat.
Aztán végre megérkezett az anyag, és Vikinek hirtelen rengeteg munkája lett, így Diogo visszaült a saját asztalához. A hangulat azonban ott maradt a levegőben, és a lány nehezen vette rá magát a koncentrálásra. Mire mégis belelendült, lejárt a munkaidő, de Diogo semmi jelét nem adta annak, hogy hazafelé készülődne. Pedig megbeszélték, hogy este találkoznak. Akkor most miért nem indulnak? Viki még le szeretett volna zuhanyozni, átöltözni. Már kigondolta, mit vesz fel. Mikor Paulo eltűnt, felállt, és odament a férfi asztalához. Elképzelte, hogy fél fenékkel ráül az asztalra, de valahogy nem volt képes erre a laza gesztusra. Úgy tűnt, Diogo valóban dolgozik, és nem nézett fel azonnal. Valamit még befejezett.
– Én indulnék – mondta Viki.
– Hová sietsz?
– Vége a munkaidőnek.
– És mi lenne, ha ma túlóráznál?
– Nem értelek. Ha meggondoltad magad, akkor mondd azt. Bár őszintén szólva azok után, amit délután műveltél ...
– Nem gondoltam meg magam.
– Akkor minek túlórázzam?
– Tényleg nem érted?
Diogo felállt, és megkerülte az asztalát. Ő persze teljes természetességgel ült fel fél fenékkel az asztalra. Kinyújtotta a kezét, magához húzta a lányt.
– Mit szólnál ahhoz, ha itt maradnánk? – suttogta a fülébe, miközben a nyakát kezdte csókolgatni.
– Ezt nem gondolhatod komolyan. Az irodában?
– Miért ne gondolnám komolyan?
– Nem félsz, hogy rajtakapnak?
– Bezárjuk az ajtót. Az irodát és a folyosóit is.
– És, ha valaki be akar jönni?
– Miért akarna valaki bejönni?
– Mert elfelejtett valamit?
– Elég valószínűtlen.
– Csináltál már ilyet?
– Persze.
– Itt?
– Nem. Másik irodában.
Mindeközben Diogo már el is kezdte vetkőztetni Vikit, aki végképp nem tudta, belemenjen-e a játékba. Minek kockáztatni? Miért nem mennek biztosabb helyre?
– Az ajtót még nem zártad be – suttogta aztán, beleegyezésül. Túl sok volt az a délutáni hergelés. Ő is ugyanúgy kívánta, hogy minél hamarabb egymásnak eshessenek, mint a férfi. Vagy még jobban.
– Ezek szerint neked is van hozzá kedved?
– Amilyen őrült vagyok, mindenre rá tudsz venni. Nem tudom, hogy csinálod.
– Semmi különöset nem csinálok. Csak javaslatokat teszek. Vagy elfogadod, vagy nem.
– Ne feledkezzünk meg az ajtókról – emlékeztette Viki a férfit, aki már azon volt, hogy kikapcsolja a melltartóját.
Diogo elment, hogy bezárja az ajtókat. Viki visszaült a saját asztalához. Kicsit összehúzta magán a blúzt. Hallotta, hogy a férfi beszél valakivel. Ettől megijedt. Mégiscsak rajta fogják kapni őket. Még szerencse, hogy nem vetkőztek le. Gyorsan begombolkozott.
Diogo visszajött.
– Folytathatjuk, ahol félbehagytuk – mondta.
– Kivel beszéltél?
– Ja, a biztonsági őrrel. Mondtam, hogy én még itt maradok. Bezárom az ajtót, mert féle a betörőktől. Ezen jót röhögött.
– Szerinted tudja, miért zárod be az ajtót?
– Legfeljebb sejti.
– De ha elmegyünk, látni fogja, hogy együtt voltunk.
– Na és? Ennyire zavar? Elmehetünk külön-külön is. De az őr nem tudhatja, hogy dolgozunk-e vagy valami mást csinálunk. Épp elégszer látta már, hogy emberek túlóráznak. Szerintem ne problémázz ezen.
Viki megvonta a vállát.
– Nem problémázom.
Merésznek akart látszani. És izgatta a helyzet szokatlansága. Még az is, hogy esetleg rajtakaphatják, bár ennek tényleg kicsi volt a valószínűsége.
5 komment
Címkék: hergelés irodai flört
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rozsdafarku 2010.09.02. 09:50:26
Túlórában!Még fizetik is!
De kár, hogy már nyugdíjas vagyok.:)
Anno nekünk ilyen az eszünkbe nem jutott volna.:P
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.09.02. 10:32:34
Anno egy kollégám székét ezért nem akarta senki átvenni. Kicsit árulkodó volt rajta a folt. Bár szerinte csak tejeskávé volt :D
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.09.02. 10:49:17
@21 hónap: Sztem Diogo képben van a biztonsági kamerákról.
