2010.05.22. 09:20
Hatvanharmadik fejezet: Minden borul (5)
Sónia nem volt otthon. Micsoda áldás. Legalább az ő gúnyolódását nem kell eltűrnie. São-ra nem volt kíváncsi. Most nem. Tulajdonképpen senkire nem volt kíváncsi. Fel akart mászni a lőréshez és feküdni ott, a darab kék ég társaságában. Hátha egy kicsit besüt a nap. Csak teljen az idő.
Képtelennek érezte magát arra, hogy bármi mást csináljon, például valóban felhívja a repteret. Ahhoz le kéne menni a kávézóba, esetleg találkozni Sóniával, vagy valaki mással. Nem, inkább holnap. Órája se volt aznap, szerencsére. Egyáltalán semmi konkrét dolga. Akár egész nap a szobában maradhatott és bőghetett, ha úgy tartotta kedve. De ha tovább bőg, akkor még jobban bedagad a szeme. Az nem lenne jó.
Odalent csörgött a telefon. Hosszan. Nem vette fel senki. Viki meg sem mozdult. Valaki csak felveszi. Mindig van itthon elég ember ahhoz, hogy ne a másodikról kelljen szaladgálni. Különben is, mit érdekli őt, akárki telefonál. És ha Carlos? Most már úgyis késő, a telefon nyilván elhallgat, mire leér. Lekászálódni az emeletes ágyról, aztán rohanni a lépcsőn ...
Még habozott pár másodpercig, aztán kapkodni kezdett. Carlos. Carlos. Carlos. Zakatolt a szíve. Megbánta. Visszaszív mindent. A telefon tovább csörgött. És senki nem vette fel, most bezzeg senki!
Leért a padlóra, zokniban nekiiramodott, majdnem elcsúszott a linóleumon. Kivágta az ajtót, végig a korlát mentén, fordulás jobbra, ismét jobbra, a keze csúszott a sokat tapogatott fán, lába dobogott a szürke padlószőnyegen. A telefon még mindig csörgött. Nem Carlos lesz az, győzködte magát, miért is lenne pont ő? Persze ... Most már mindegy, fel kell vennie, csak tartson ki a telefonáló, nagyon akarhat valamit. Nagyon ... A lépcsőfordulóban kilengett a bal karja, kicsit fékezett, aztán sietett tovább. Majdnem leért az első szintre, amikor a telefon elhallgatott. Viki várt. Semmi.
Elindult felfelé. Úgyse Carlos volt, gondolta. Tökmindegy.
Már majdnem felért a másodikra, mikor a telefon újra rákezdte. Fordult és leszáguldott.
– Igen ...
– Szia. Vitóriát keresem.
Nem Carlos. Egy női hang.
– Én vagyok az. Kivel beszélek?
– Otávia. Meg vagy fázva? Olyan furcsa a hangod.
Viki szipogott. Kapóra jött a felkínált magyarázat.
– Szia, Otávia. Igen, egy kicsit megfáztam.
– Azért nem vagy ágybanfekvő beteg, ugye?
– Nem, miért kérded?
Otávia biztosan nem tud semmit arról, ami Carlos és közte történt. Honnan tudna. Hacsak Carlos nem hívta fel. Lehet, hogy felhívta, mert nincs kihez forduljon. Nem, ez marhaság.
– A kedvesem, talán emlékszel, mérnök egy építőipari cégnél.
– Igen. Emlékszem.
– Nos, épp a fejükbe vették, hogy betörnek a kelet-európai piacra. Szóval valami tenderről van szó, sportcsarnoképítés, vagy mi. És magyar fordítót keresnek. Nagyon jól fizetnének, de több hetes munka. Az egész jogi dokumentáció, meg a műszaki tervek. Minden kell magyarul, csak így lehet pályázni. Van kedved hozzá?
Viki mélyen beszívta a levegőt. Pénz. Utazás elhalasztva. Gondolatok elterelve. Ennél jobb most nem is történhetne vele.
– Mi az hogy! Csak munkaengedélyem nincs ...
– Megoldják. Nem gond. Emiatt ne aggódj.
– Akkor felőlem rendben. És mikor kéne kezdenem?
– Tegnap. Tudod, hogy van ez. Persze még lenne egy formális felvételi beszélgetés, meg kell egyeznetek a munkadíjadban, ilyenek.
– Kit hívjak fel?
– Ők fognak hívni. Most ott maradsz egy kicsit, a régi lakásodon? Elmentél a maradék cuccaidért?
– Valahogy így. Itt leszek. Itt elérnek.
– Rendben. Akkor hívom Diogót. Ő a kedvesem, tudod. Ő majd megadja az adataidat a főnökének. Egyébként, ha minden jól megy, vele fogsz dolgozni, mert őt bízták meg a projekt vezetésével.
– Ez jó ...
– Ó, majd elfelejtettem, Vitória ... A meló nem Lisszabonban van, hanem Portóban.
– Micsoda?
– Diogónak is át kell mennie emiatt Portóba arra a három hétre. Fizetik a hotelt. Hétvégenként hazajöhettek.
– Hát ... Ez elég durva.
– Ne hülyéskedj, élvezni fogod. Porto gyönyörű. És esténként biztos lesz alkalmatok várost nézni. A hotelbe meg Carlost is meghívhatod ... Egy kis változatosság.
– Épp vizsgaidőszak van.
– Tudom, tudom. De mindent meg lehet oldani. Na, hívom Diogót a jó hírrel!
2 komment
Címkék: telefon kétségbeesés munkalehetőség
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.05.22. 19:32:42
Egyébként bátor dolog így nekiugrani tárgyi tudás nélkül a műszaki terveknek ;)
