2010.03.31. 08:00
Ötvennyolcadik fejezet: Tévedés és meggondolatlanság (1)
Telefonok éppen jöttek, de egyik sem Carlostól. Sónia úgy állt a készülék mellett, csípőre tett kézzel, mint valami halárus asszony a piacon.
– Vitória ... Ide figyelj, kezd elegem lenni ebből. Nem ülhetek tíz percig nyugodtan a seggemen a telefonjaid miatt.
– De hát honnan tudnám, hogy mikor hívnak?
– Az nem az én dolgom.
– Mégis, ki keresett? Ne gyere már megint az idegenrendészettel, mert tudom, hogy csak te találtad ki.
– Miért találnék ki ilyesmit? Ők kerestek vagy háromszor. Mondtam, hogy próbálkozzanak délután. Remélem, most már nem mész sehová.
– Még nem döntöttem el.
– Szerintem semmibe nem kerül meghallgatni, hogy mi a fenét akar az idegenrendészet. Legfeljebb elmenekülsz az országból.
Sónia mély hangon nevetett.
– Hagyjuk ezt a játékot!
– Rendben, csak hidd, hogy én találtam ki az egészet.
– Ki hívott még? Inkább azt mondd meg!
– A pasid hívását várod? Bár gondolom, nem a régiét, aki eddig járt fel hozzád. Az nyilván kirúgott.
– Kinyögnéd végre, hogy ki telefonált, vagy verekedni akarsz?
– Na, csak nem akarsz kihívni engem verekedni?
Sónia még jobban kihúzta magát, sőt, még a csípőjét is riszálni kezdte.
– Nem, csak azt szeretném, ha megmondanád, ki keresett.
– Pasi egy sem. Csak lányok. Mind nyelvet akarnak tanulni.
– És meghagyták a számukat?
– Nem, majd újra hívnak. Ezért mondtam, hogy néha itthon kellene dekkolnod.
– Ennyi? Más közölnivalód nincs?
– Azt hiszem, nincs. Egyelőre.
Viki csalódottan és remegve ment fel az emeletre. Carlos elfelejtette. Szerda délután van és még nem telefonált. Mafalda keze van a dologban? Vagy magától jött rá, hogy Viktória nem érdemel bizalmat? Talán azt hiszi, hogy még nem szakított Antónióval? Meg kellett volna kérdeznie Sérgio ismerősétől, mikor van a következő vizsgájuk. Mindig minden rosszkor jut az eszébe.
Egész délután otthon maradt, abban a gyűlöletes szobában, és várta, hogy csörögjön a telefon. Mivel nyolc lány minimum lakott a házban (sose látta át, hogy pontosan kik és hol), a telefon elég gyakran csörgött, és noha Sónia őt folyamatosan bosszantotta azzal, hogy nem a titkárnője, csak akkor nem termett ott a készülék mellett azonnal, ha nem volt otthon, vagy ha épp a WC-n trónolt. Sónia számára a telefonügyelet valóságos életcélnak tűnt, vagy csak a Pióca háza felett gyakorolt hatalom egy eszközének, mindenesetre le nem mondott volna erről a privilégiumról semmiképpen.
Viki azonban hiába várt arra, hogy felhangozzék a neve, azon a délutánon sem az állítólagos idegenrendészet, sem egyetlen tanítvány, sem Carlos nem méltatta figyelemre. Estére teljesen fekete hangulatba került, természetesen Carlos miatt. A fiú soha nem viselkedett taktikusan, nem alkalmazta a „húzom-az-időt” játékot, hogy jobban megőrjítse. Ezért volt most olyan érthetetlen a viselkedése. Ez a süket csönd. Azok után, ami kettejük között történt.
Éjfélkor nem bírta tovább. Noha már hálóingben volt és le is feküdt, hallgatta a szánalmas fekete-fehér, futó tévé műsorát, kipattant az ágyból és sebtében öltözni kezdett. Szinte azt sem tudta, mit vesz fel. Remegett a keze, ha arra gondolt, hogy tárcsáznia kell a kollégium számát. De nem tehetett mást, tovább várni elviselhetetlennek tűnt. Ha São otthon lett volna, másképp érez, kiönti neki a szívét, megnyugszik. Így is folyton az ő szavait ismételgette, meg amit Sérgiótól hallott. Carlos számára olyan, mintha már a felesége lenne. Ugyan, ez abszurd. Sérgio nem érti Carlost, soha nem is értette. Mindenki csak feltételez. Neki pedig biztos tudás kell.
Lerohant a lépcsőn, kilépett az utcára. Egyenesen a sarki kávézó felé indult, pedig tudta, hogy a zaj elviselhetetlen lesz. Talán nem is működik a telefon. Gyakorta elromlott.
Az utca másik oldalán egy árnyék mozdult. Viki először nem is vette észre, csupán tudat alatt regisztrálta. Túlságosan el volt foglalva a saját gondolataival ahhoz, hogy a körülötte lévő világra figyeljen. Az árnyék azonban elindult vele azonos irányba. Az utca épp elhagyatottnak tűnt, pedig máskor este tíz táján is sétálgattak benne. A kávézó pár száz méterrel arrébb. Onnan halk moraj szűrődött ki, mely egyre hangosabbá vált, minél közelebb értek hozzá, ő és az árnyék.
Fekete köpeny. Egy denevér. Vagyis egy uniformisba öltözött egyetemista. Viki olvasta valahol, hogy az öltözék az idők során tulajdonképpen azért alakult így (majdnem tiszta fekete volt – már a középkorban az alsóbbrendű klerikusok is hasonló ruhában jártak), hogy a diákokat nehéz legyen azonosítani, és hogy könnyen eltűnjenek az éjszakában, ha valami bűntényt vagy csínyt követnek el. A régi koroknak ez a logikája mára sem vesztette érvényét.
Viki megtorpant. Az árnyék is. A lány újra elindult. Az árnyék csakúgy. Most már a torkában dobogott a szíve. Vagy hülyéskedik vele valaki, vagy tényleg követik. Biztos csak rá akarnak ijeszteni, de akkor is ... Ahogy a sarki kávézóhoz ért, hátát az üvegfalnak támasztotta és szembenézett a fekete köpenyes alakkal. Nem csodálkozott volna, ha álarcot is visel. Mint valami Zorro. Egyikük sem mozdult. Viki azt várta, hogy a köpenyes egyszercsak artikulátlanul felröhög és társai kiszaladnak a kávézóból. Hogy már megint sikerült egy lányt halálra rémítenie ... De a köpenyes nem röhögött. Csak állt, arca a homályban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.03.31. 09:13:35
Sónia meg egy liba. De ez a verekedős beszólás Vikitől valahogy nagyon nem volt helyénvaló. Nem nézném ki belőle.
Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.31. 09:24:56
ribizli_me · http://flock-snapshot.blogspot.com/ 2010.04.01. 02:07:51
vén betyár 2010.04.01. 04:39:22
De Carlos miért nem jelentkezik?
Kaland, izgalom, rejtély, szerelem, aggódás,titok, - tiszta romantika!
